Budapesten hajtott végre kényszerleszállást a WizzAir repülőgépe

Vasárnap reggel a WizzAir Craiova és London-Luton között közlekedő járata Budapesten hajtott végre kényszerleszállást, mert az utastérben füst terjengett és a személyzet két tagja rosszul lett.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást a WizzAir repülőgépe - illusztrációForrás: wizzair.com

A magyar WizzAir légitársaság W4 3751 számú járatát teljesítő A320-as repülőgép vasárnap hajnalban szállt fel a romániai Craiova repülőteréről. A London-Lutonba tartó járat már Magyarország légterében repült, amikor a személyzet a kényszerleszállás mellett döntött, mert füst jutott be az utastérbe a légkondicionáló rendszeren keresztül – írja az AIRportal.

A pilóták Kecskemét térségében fordultak Budapest irányába, és reggel 6 óra 11 perckor biztonságosan leszálltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A pilóták még a leszállás előtt jelentették a légiforgalmi irányításnak, hogy a személyzet két tagja rosszullétre panaszkodik.Az Airbus A320-as fedélzetén 180 utas és 6 fős személyzet tartózkodott.

Az AIRportal.hu megkereste a légitársaságot és a budapesti repülőtér üzemeltetőjét is az eseménnyel kapcsolatban, melyre válaszul közleményben tudatták, hogy az utasokat a tranzit zónába szállították, érkezéskor a Budapest Airport kollégái vizet osztottak számukra. A járat a repülőgép, valamint a személyzet cseréje után folytatta útját Lutonba 9:51-kor.

A légitársaság azt írta, hogy a pilóták szigorú szabályokat betartva döntöttek a kitérő mellett. A WizzAir elnézést kért az érintett utasoktól, viszont hangsúlyozza, hogy az utasok és a légiközlekedés biztonsága minden esetben a legfontosabb.

Nézd meg az alábbi videót, amiben a WizzAir pilótái elképesztő manővereket hajtanak végre Budapest felett:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek