Még csak 3 járat utasainak kártalanítását kezdték el a légitársaságok

Budapest Főváros Kormányhivatalának tájékoztatása szerint 3 járat utasainak kártalanítását kezdték el a légitársaságok, ugyanis a kormányhivatal az utasok jogainak érvényesítése érdekében 15 repülőjárat kapcsán indított fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős késések, illetve járattörlések miatt.

Még csak 3 járat utasainak kártalanítását kezdték el a légitársaságok  - illusztrációForrás: Shutterstock/Jaromir Chalabala

Az ellenőrzések alatt a légitársaságok egy kivételével - ez esetben eljárási bírság kiszabására is sor került - együttműködtek.

Három esetben a légitársaságok elismerték kártalanítási kötelezettségüket, az utasok jelzései alapján ezekben az esetekben a kifizetések folyamatosak. Két járattal kapcsolatban a kormányhivatal még adatszolgáltatást vár. Három járat esetében az érintett légitársaságok a késések, illetve a törlés okának légi irányítási problémát jelöltek meg, tehát rendkívüli körülményre hivatkoztak.

Ezekkel kapcsolatban a kormányhivatal kikérte a légügyi hatóság szakmai állásfoglalását, hogy valóban rendkívülinek tekinthető körülmény okozta-e a jelentős késést vagy a járattörlést.
Azokban az egyedi esetekben, ahol a kormányhivatal nem rendelkezik joghatósággal a külföldi hatóságoknak megküldi az érintett ügyeket.

A kormányhivatal és a szakmai irányító Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a légitársaságok kötelezettségeinek teljesítését és segíti a fogyasztók jogainak megfelelő érvényre juttatását - írja az MTI. 

Talán nem is gondolnád, hogyan zajlik a munka a kulisszák mögött a Ferihegyi Repülőtéren, nézz bele az alábbi videóba:

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek