Biológiai veszélyhelyzet miatt térítették el a repülőt

A United Airlines egyik járatán létrejött biológiai vészhelyzet, a legutóbbi olyan légiközlekedési incidens, amely egy kereskedelmi repülőgép nem tervezett, korai leszállásához vezetett.

United Airlines repülőgépe biológiai vészhelyzet miatt nem a tervezett úti célján landolt - illusztrációForrás: Shutterstock/Skycolors

A United Airlines szerint a személyzet „egészségügyi problémája" miatt a 2477-es járatnak Virginiában kellett leszállnia, ahol a gépet „mélytisztítani" kellett. A FlightAware szerint a járat vasárnap reggel indult Houstonból, majd körülbelül két óra elteltével a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtérre térült át. A járat a bostoni Logan nemzetközi repülőtérre tartott.

A Thenewarea51 által az X-en közzétett hangfelvételen a repülő személyzet egyik tagja egy „biológiai veszélyről" számolt be a járat fedélzetén.

„Úgy hangzik, mintha elég rossz lenne ott hátul" - hallható a felvételen. A személyzet hány, és az utasok mindenhol maszkot kérnek".

A United közleményében azt írja, hogy „alaposan megtisztítottuk a repülőgépet, amely még aznap délután elindult Bostonba".

Viszonylag gyakran van biológiai vészhelyzet a repülőkön

A hónap elején a Delta egyik járatát New Yorkba irányították át, amikor a romlott étel miatt az utasok rosszul lettek. Áprilisban a United járatának vissza kellett térnie San Franciscóba, amikor az egyik WC túlcsordult - írja a cnn.com. 

Kíváncsi vagy rá, hogy mi van a repterek kulisszái mögött? Nézz bele az alábbi videóba:

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek