Így oldaná meg a kormány a légitársaságok járatkéséseinek problémáját

Az utóbbi napokban jelentős késések és járatkimaradások történtek, amelyek Európában leginkább a magyar légteret érintették. A magyar kormány tűrhetetlennek nyilvánította a helyzetet, amelyre most egy újabb megoldással reagált.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelentős késések történtek - illusztrációForrás: Budapest Airport

A kormány a légiközlekedésben tapasztalható késések miatt azt várja el a légiközlekedés valamennyi szereplőjétől, beleértve a HungaroControlt is, hogy készítsenek akciótervet, minden információt folyamatosan biztosítsanak az utasoknak, a földi kiszolgálás pedig radikálisan gyorsítsa a folyamatokat - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfői Kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta: a fogyasztóvédelmi hatóságot az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően arra utasítja a kormány, hogy a lehető legszigorúbban járjon el a jelentős késések esetén, és szabjon ki komoly bírságokat.

A miniszter emlékeztetett: pillanatnyilag 12 hatósági eljárás van folyamatban 2024. június 21-e és július 1-e közötti járatindulások kapcsán. Hozzátette: a késések több mint 60 százaléka a légitársaságok hibájára vezethető vissza, ezekben az esetekben kulcsfontosságú, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a légitársaságnak fájdalmas, komoly kárt okozó bírságot szabjon ki. „Nem látunk más lehetőséget arra, hogy egész egyszerűen ne érje meg kockáztatni" - hangsúlyozta a miniszter.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek