Összeszámoltam: az elmúlt öt évben ötvenötször ültem repülőn. És mind az ötvenöt alkalommal izzadó tenyérrel, elfehéredő ujjakkal szorítottam a karfát, miközben biztos voltam benne, hogy itt a vég, percek kérdése és tűzgolyóként csapódunk bele a talajba. Pedig imádok utazni: szeretek utánaolvasni a célpontnak, kikeresni a legjobb helyeket, és aztán az egészet megélni. És utólag írni is szeretek róla. (Mázli, hogy ez a munkám.) Sőt, még az olcsó repjegyek levadászását is élvezem. Ugyanakkor konkrétan a repülőn ülni, számomra minden alkalommal maga a rémálom. A repülőről lekászálódva viszont olyan élmények várnak, amik miatt megéri ez a pár óra kényelmetlenség. Tudom, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel, úgyhogy összeszedtem pár technikát, amivel kicsit segíthet magán az, aki hozzám hasonló kínokat él át Ferihegy felé tartva.

Nézzünk szembe a félelmeinkkel

Tudatosítsuk, hogy nem vagyunk egyedül! Meglepően sokat segít már az is, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a félelmeinkkel. A repülésiszonnyal (melynek kóros változatát aviofóbiának hívják), garantáltan nem maradunk magunkra: a világon átlagosan minden hatodik felnőtt ember átél valamilyen szintű szorongást, ha repülőre kell ülnie. És nem csak olyanok vannak köztük, akik azért félnek, mert ritkán van módjuk így utazni. Sok üzletember, újságíró vagy akár menő világjáró blogger is tart a repüléstől. Sőt: egy stewardess ebben a cikkben azt állítja, hogy a repülésben dolgozók – ide értve a pilótákat és a légiutaskísérőket is – 35 százaléka fél a magasságtól vagy magától a repüléstől. Ha pedig még ők is bevallják, hogy félnek olykor, nincs szégyellnivaló abban, hogy mi is így érzünk.

Tisztázzuk, mitől félünk igazából! Hasznos lehet, ha tisztázzuk, mi zavar a legjobban az egész dologban. Van, akit a magasság zavar, van akit a bezártság, van akit a tehetetlenség, megint mást egy esetleges terrortámadás réme aggaszt. Minél pontosabban meg tudjuk fogalmazni mitől tartunk, annál könnyebb lesz magunkat megnyugtatni. Csak egy példa: ha ráeszmélünk, hogy alapvetően nem is a repüléssel magával van a bajunk, hanem a bezártsággal, csomó aprósággal segíthetünk magunkon. Ha beszállításnál utolsóként állunk be a sorba, nem kell plusz fél órát a gépben ücsörögve töltenünk, míg a többiek megkeresik a helyüket. Ugyancsak sokat segít, ha folyosó melletti széket foglalunk, így egy kicsit nagyobb a mozgásterünk. Ezek a dolgok apróságoknak tűnnek, de ha csak egy kicsivel kevésbé érezzük magunkat tőlük nyomorultul, máris megérte.

Készüljünk fel

Statisztika: Ha egy repülőút előtt megkérem a repüléstől nem rettegő ismerőseimet, hogy nyugtassanak már meg valamivel, mindenki egyből a statisztikával jön. Nekem ugyan nem sokat segít, de hátha valakinek igen, úgyhogy következzenek a számok. (Forrásuk az NBC News cikke.) A repülés a világ második legbiztonságosabb közlekedési eszköze, csak a liftekben történik ennél kevesebb baleset. Míg annak esélye, hogy balesetet szenvedjünk repülés közben 1 a 11 millióhoz, addig az, hogy meghaljunk autóbalesetben 1 az 5000-hez. A legveszélyesebb része a repülésnek tehát az, amikor kocsival vagy taxival kimegyünk a reptérre. A turbulenciától rettegők megnyugtatására: a repülőket sokkal strapabíróbbra építik annál, mint amilyen erők egy átlagos út során hatnak rájuk – a legdurvább turbulenciát is kibírják. Az ilyenkor bekövetkező balesetek 99 százaléka kicsatolt biztonsági övek és lehulló csomagok miatt történik.

 Kényelmes ruha, okos pakolás: Ha amúgy sem érezzük magunkat jól egy repülő ülésében, ne rontsuk tovább a helyzetet kényelmetlen, szűk ruhákkal, vagy azzal, hogy otthon felejtjük a kedvenc könyvünket. Minél hosszabb egy repülőút, annál több dologra lesz szükségünk, és annál körültekintőbben kell bepakolnunk a kabinpoggyászunkat. Arról, hogy mi mindennel lehet kényelmesebbé tenni egy repülőutat, itt írtunk bővebben.

Ne csak a repülésre, a reptérre is készüljünk fel! Legalább azok a dolgok menjenek flottul, amire van egy kis ráhatásunk, ha már magára a repülésre nincs. Ha alapból idegesen hagyjuk el a lakást a repülés miatt, a feszültség már az indulási csarnokba lépve tetőfokára hághat. Főleg, ha valaki ritkán repül, és nincs meg a rutinja.

 "Úristen, hol kell becsekkolni? Mi? Hogy otthon kellett volna, és most egy rakás pótdíjat kell fizetni? És hol kell poggyászt feladni? És merre van a biztonsági ellenőrzés? Most komolyan kidobja a 200 milliliteres tusfürdőmet? Most még a cipőmet és az övemet is vegye le? Megőrülök!" – A hasonló jeleneteket megelőzendő olvassuk át a légitársaság honlapját a repülés előtti teendőkkel kapcsolatban, csekkoljunk be online, figyeljünk oda a kabinbőröndünk méretére és tartalmára (különös tekintettel a piperékre!) és lehetőleg ne vegyünk fel boka fölé érő cipőt, sok ékszert és övet. Hogy miért, arról itt írtunk részletesen. A budapesti reptérrel kapcsolatos leghasznosabb infókat pedig itt gyűjtöttük össze.

Tudjunk meg minél többet a repülésről! Az ember az ismeretlentől fél a leginkább, érdemes tehát egy kis időt szánni arra, hogy legalább minimális tudásunk legyen a repülésről, a repterek működéséről. Ha utánaolvasunk, hogyan száll fel a gép, mitől "marad" odafenn, és hányan, milyen komoly biztonsági előírásokat betartva dolgoznak azon, hogy minden zökkenőmentesen menjen indulástól érkezésig, legalább a legzavaróbb gondolatainkat elhessegethetjük. Jó terápia lehet egy látogatás az Aeroparkba és a reptérre még az utazás előtt - láthatunk gépeket fel- és leszállni, és szakértőket kérdezhetünk a repülésről.

És elsőre furcsán hangozhat, de nekem az is segít, ha a balesetek technikai hátteréről, megelőzésükről, túlélésükről olvasok. (Kerülve persze a borzasztó 18+-os képsorokat, mert az biztosan nem segít, ha a repülésre gondolva ezek jutnak eszembe először.) Mi itt írtunk ezekről, itt pedig egy olyan nő történetét és tippjeit olvashatják angol nyelven, aki korábban félt a repüléstől, ám ma már stewardessként dolgozik.

Szárazedzés: Ahányszor eszünkbe jut a repülés, és jönnének az aggasztó gondolatok, hunyjuk le a szemünket, vegyünk pár mély lélegzetet, képzeljük el, hogy a repülőn ülünk és minden rendben van. Tudatosítsuk, hogy a valóságban is pont így lesz. És az is segíthet, ha a Flightradaron végigkövetjük a járatunk egy korábbi útját, így láthatjuk, milyen egyszerű, gyors rutinfeladat az egész.

Gondoljuk át, milyen körülmény segíthet még! Próbáljuk átgondolni, van-e olyan körülmény, ami befolyásolja mennyire félünk. Én például az éjszakai járatokon sokkal jobban félek, mint fényes nappal. Nincs racionális magyarázata, maximum esetleg annyi, hogy nappal ki tudok nézni az ablakon, és meg tudom nyugtatni magam, hogy minden rendben van. Ennek tudatában ha van választási lehetőségem, inkább nappali gépekre veszek jegyet, és egy kicsit máris jobb.

Készüljünk fel testileg is! Ha annyira félnek a turbulenciáktól mint én, valószínűleg a lehető legkevesebbszer szeretnének majd kimenni a mosdóba. Ennek érdekében ne igyanak meg másfél liter vizet közvetlenül az indulás előtt, és a kávét, energiaitalt is hanyagolják. Egyrészt, mert vízhajtó hatásuk van – így aztán azt érezzük majd, hogy még fel se szállt a gép, de már szaladnánk is a mosdóba. Másrészt a koffein pörgeti a szervezetet, amitől csak még nyugtalanabbak leszünk.

Így segítsünk magunkon út közben

Figyeljünk oda a biztonsági bemutatóra! Ezt akkor is tegyük meg, ha már ezerszer hallottuk. Ha tudjuk, hogy pontosan mit kell csinálnunk vészhelyzetben, magabiztosabbnak érezhetjük magunkat.

Ha tudjuk, tereljük el a figyelmünket a repülésről! Mindig legyen kéznél egy színes magazin, egy jó könyv, egy izgalmas film, a kedvenc zenéink, hogy gyorsabban teljen az idő. De az is segíthet, ha az úti társainkkal átbeszéljük a tervezett programot, vagy visszafelé végignézzük az összes fotót, amit készítettünk. A lényeg, hogy amennyire tudunk, próbáljunk ne a repülésre koncentrálni. De sajnos tapasztalatból tudom, hogy aki nagyon fél, az nem biztos, hogy túl sok ideig oda tudjon figyelni bármire, ami nem a repüléssel kapcsolatos.

 Nyugtassuk meg magunkat! Ha nem tudjuk a gondolatainkat elterelni a konkrét élményről, próbáljunk valami pozitívra gondolni. Nekem például sokat segít, ha valami megnyugtatót mantrázok a legkényelmetlenebb helyzetekben. Felszállás közben mindig azt mondogatom magamban, hogy "ez csak rutinfeladat, a pilóta csomószor csinált már ilyet, minden oké", turbulenciakor pedig, hogy "ez teljesen normális, csak máshogy fúj épp a szél, nyugi". Út közben pedig az segít, ha pontosan tudom, mennyit kell még kibírnom, és ezt el is ismétlem magamnak. Sőt, van aki arra esküszik, hogy bizonyos időközönként (rövid járatokon mondjuk tíz percenként, hosszabbakon fél óránként) emlékeztetőt állít be a telefonjára, így minden jelzésnél megkönnyebbül, hogy megint egy kicsivel kevesebb. Utóbbi technikához némítsák le a telefont, különben mindenki utálni fogja önöket a környéken.

Képzeljük el a gépet kívülről! Észrevették már, hogy a gép belsejében ülve milyen meredeknek tűnik a felszállás, de ha kívülről nézünk meg egy felszállást, az egyáltalán nem tűnik meredeknek? Ugyanez igaz a repülő kanyarodására, vagy a turbulencia közben rázkódásra. Kívülről egyik sem tűnik vészesnek – hiszen nem is az. Ahányszor pánikolni kezdenénk, képzeljük el a gépünket kívülről, máris jobb lesz – tanácsolja az Uncommonhelp.me.

Figyeljük a személyzetet! A repüléstől rettegő utasok kedvenc trükkje: ha a stewardessek nyugodtak, vagy éppen unottak, a pilóta pedig nyugodt hangon jelentkezik be, tuti nem lehet baj. (Más kérdés, hogy az mit vált ki belőlünk, ha a stewardessek egyszercsak nyugtalan arccal leülnek, és bekötik magukat, de az esetek túlnyomó részében ilyen nem fordul elő). Van, akinek az is segít, ha leköti magát azzal, hogy szóba elegyedik a személyzettel: kaját-piát rendel, vagy átnézi a duty free katalógust, parfümöket szagolgat, és vásárol – végül is, ezzel is elmegy legalább tíz perc.

És amit lehetőleg ne csináljunk

Ne titkolózzunk! Ha félünk, mondjuk el a szeretteinknek. Egy fokkal máris felszabadultabbak leszünk, ha nem titokban rettegünk, hanem van kinek beszélni róla. És az sem utolsó szempont, ha tudják a velünk utazók, hogy éppen nem őket utáljuk amikor percek óta nem válaszolunk a kérdéseikre, hanem mondjuk a felszállást.

Hosszú távon nem segít az alkohol vagy a gyógyszer: Rengetegen esküsznek az alkoholra vagy a különböző nyugtatókra, altatókra, ha repülőre kell szállniuk. És bár rövid távon tényleg jó megoldásnak tűnhetnek, hosszú távon csak egyre rosszabb lesz a helyzet. Minden egyes úton egyre több piára vagy gyógyszerre lesz szükségünk, ami minden, csak nem egészséges. Na meg nem túl nyerő másnaposan, vagy a nyugtatótól kótyagosan kezdeni a nyaralást.

Ne nézzük meg milyen lesz az idő! Néhány kellemetlenül viharos repülőút szoktatott rá, hogy indulás előtt megnézzem az időjárást az indulási és az érkezési reptéren, valamint út közben. Ennek az égvilágon semmi értelme, próbálom is magam leszoktatni róla. Önök se csinálják, ugyanis csak arra jó, hogy további frusztrációt okozzon, és attól is rettegjen az ember, hogy mikor jön már az a viharzóna, amit látott az Időképen. A légiforgalmi irányítók egyrészt nyilván sokkal pontosabb előrejelzésekkel dolgoznak, mint amit mi a neten találunk. Másrészt nem hülyék, senkinek nem célja, hogy a gép belerepüljön a vihar kellős közepébe. Ha annyira gáz a helyzet, úgyis elhalasztják a járatot. Ha pedig nem halasztják, bíznunk kell bennük, hogy tudják mit csinálnak.

Ne akarjuk kontrollálni a helyzetet! A legtöbb repüléstől rettegőt az zavarja, hogy órákra kikerül a kezéből az irányítás. Hacsak nem vagyunk mi magunk is profi pilóták, egyáltalán nem baj, hogy nem szólhatunk bele a történésekbe odafenn. Nehéz, de próbáljuk ezt tudatosítani magunkban.

Ne akarjuk mindenben a katasztrófa előjelét látni! Ha valaki fél a repüléstől, akkor mindenben a baljós előjeleket látja. "Egymásra néztek a sztyuvik? Baj van. Élesen balra kanyarodunk? Úristen. Felvillant az övek bekapcsolását jelző ikon? Mindjárt zuhanunk. Valami fura zaj van? Itt a vég." Nem, nincs itt. Tudatosítsuk magunkban, hogy pánikra semmi ok, a személyzet nem azért vág pofákat, mert meg van ijedve, maximum unott, és már nagyon várja a munka végét. A gép néha változtatja a sebességét, ilyenkor a zajok is megváltoznak. A repülőnek néha irányt kell váltania, attól, hogy jobbra vagy balra fordul, még nincs baj. A személyzet belső kommunikációs rendszere állandóan pittyeg, ettől még szintén nincs ok aggodalomra.

 Ha pedig a gép turbulenciába kerül, az egyetlen teendőnk, hogy be legyen kapcsolva a biztonsági övünk. Illetve, hogy arra gondoljunk, hogy az autóban vagy a buszon mennyire normálisnak érezzük, hogy egyenetlenségek vannak a talajon és emiatt rázkódunk, és eszünkbe sem jut, hogy emiatt esetleg szétesne alattunk az autó.

Ne érezzük cikinek, ha segítség kell! Ha egyik fenti tipp sem segít, és úgy érzi, tönkreteszi életét ez a fóbia, irány a pszichológus! Ne érezze kellemetlennek, az ehhez hasonló fóbiák jól kezelhetők szakember segítségével.

Végezetül: ha imádunk utazni, csak a repülőt utáljuk! Ne hagyjuk, hogy a félelem visszatartson minket az utazástól! Mindig emlékeztessük magunkat rá, hogy a repülés milyen rövid ideig tart az egész utazáshoz képest. Akár nyaralni megyünk, akár üzleti útra indulunk, koncentráljunk az út céljára, a ránk váró élményekre. Amint megérintik a repülő kerekei a betont, már jön is az utazás imádni való része!