Mesélj kérlek, honnan jött a nem mindennapi ötlet? Az odáig rendben, hogy hazatekertél, ám elég extrém módon tetted meg ezt a nem kevés kilométert. 

Heiszig Benedek: Egy kedves ismerősöm zaragozai esküvőjére voltam hivatalos és a hazajutásra több okból is a tekerés tűnt a legjobb alternatívának: a néhány napos látogatást szerettem volna egy kalandos „nyaralással" összekötni, de a környezettudatosságot figyelembe véve, a biciklizéssel egy repülőutat is megspóroltam visszafelé. Nem ez volt az első hosszabb túrám kerékpárral, például korábban kétszer megjártam Rómát is, de most a felszerelésem és a fekvőkerékpár mellett elsősorban magamat szerettem volna próba elé állítani: hogyan bírom a mindennapos vadkempingezéssel járó gyűrődést és a szóló utazást. Az előbbi végül nem jelentett komoly kihívást, az utóbbinak pedig rengeteg elmélyülős órát köszönhetek.

Rengeteg élményben lehetett részed, hálával teli szívvel írtad a beszámolóidat.
Szerintem a bringatúrázás a legizgalmasabb utazási forma, itt sosem lehet tudni mit hoz a következő kanyar és fogalmam sincs, hogy a tengerpart homokján a szabad ég alatt, alpesi legelőn, learatott rizsföldön vagy épp egy garda-tavi csónaktárolóban alszom éjszaka. Nagy élmény volt napi 24 órában a természetben lenni, megnézni minden napfelkeltét és naplementét, esőben, szélben, ködben tekerni, nulla fok alatt sátrazni. Nem is tudjuk, hogy egy átlagos hétköznap mennyi csodáról maradunk le, ha a négy fal között töltjük azt.

Volt valami különös, netán rázós eset, váratlan fordulat, amire izgatottan gondolsz vissza? Természetesen akadtak nehézségek is, már az első nap teljesen szétáztam, kutyák kergettek meg, sokszor a patakban mostam ki a ruháimat, de ezekhez is hozzá lehet szokni. Az egyik legszabadabb napom pedig pont az lett, amikor a telefonom teljesen felmondta a szolgálatot, és offline - a helyiek segítségével - kellett navigálnom az aznapi 125 kilométert. Útközben rengeteg kedves emberrel találkoztam, köztük más kerékpáros utazókkal is. Előfordult, hogy hoszan együtt tekertünk, vagy épp a házukba fogadva, családias vacsorával kínáltak, hogy jóízű almáspitével, olasz borral és egy kis szilvapálinkával zárjuk a napot. Akiben még lenne bármi kétely afelől, hogy a mennyország itt van-e köztünk, csak üljön fel a bringájára, aztán vágjon neki néhány napra a nagyvilágnak.

2700 km után, november 2-án hazaértél. Milyen érzés volt letenni a feneked és a biciklit? 
Nagyon jó volt hazaérni természetesen, ugyanakkor az ezt követő napok nehezebbek voltak, mint bármi az egész túrán. Hiányzott a napi táv, az új tájak és a jelenben maradni sem volt könnyű. A drámai változásnak köszönhetően, erős jetlag érzés kerített hatalmába. Aztán ráeszméltem, hogy felvéve a fonalat, egy ilyen állapotból előre is lehet menekülni, mondjuk egy újabb cél elérése felé.

Mit csinálsz, amikor épp nem forog a két kerék alattad? 
Erdőmérnökként végeztem, de jelenleg filmezéssel foglalkozom, itt is főként a környezettudatosság témái érdekelnek. Szabadidőmben a tiny-házamat építgetem és igyekszem beletanulni a permakultúrás gazdálkodásba. A természetben töltött idő meghatározó eleme az életemnek, legyen szó akár tanulmányokról, filmkészítésről, kertészkedésről, túraszervezésről vagy éppen a tekerésről.

A család és a barátok, hogyan állnak a nem mindennapi kalandjaidhoz, támogatnak? 
A barátaim számára sem idegen a nomád utazás, tekertünk már együtt Boszniában és Szlovéniában is, a családom szintén túra-edzett, így leginkább irigykedéssel fogadták az ötletet. A közeljövőben szeretnék elindulni egy komolyabb, 2-3 éves kerékpáros kalandra, de abba csak egy hasonlóan őrült társsal vágnék bele.  

Benedekről még több sztorit és képet találhattok az instagramon: @benedekheiszig