Délkelet-Ázsiában az egyik legnépszerűbb tevékenység, ami a legtöbb ember bakancslistáján is szerepel, az az elefántokkal való interakció. Thaiföldön különösen népszerű az elefánton lovaglás, de Kambodzsában például az idei évtől már tilos lesz az Angkor templomokhoz elefántháton vezetni a turistákat.

Sokan azt gondolják, hogy mivel ezek az állatok hatalmasak és erősek, ezért meg sem érzik, ha egy 70 kilós ember ül rajtuk – ez persze, nem így van. Legtöbb esetben eleve rajtuk van egy nehéz ülőalkalmatosság, ami a turista kényelmét szolgálja, erre jön még rá minimum két ember, és a nyakuk köré tekert láncokkal irányítják őket. Ennél még rosszabb az, amikor nem visznek a hátukon senkit. Ilyenkor ugyanis kevés élelemmel és vízzel kötik ki őket a napra, és a legtöbbször egyedül. Ez már csak azért is problémás, mert az elefántok bizonyítottan társas lények, vagyis ilyenkor az emberekhez hasonlóan, ők is megélik a magányt. Ebbe azonban kevesen gondolnak bele.

Menedékhelyek elefántoknak

Szerencsére azért terjednek a rémhírek is, és egyre több olyan hely létezik, amit valóban a sérült vagy rabságban tartott elefántok "nyugdíjazására" használnak. Ezek az állatok is látogathatók, így nem kell lemondani az élményről, hogy találkozhassunk ezen csodálatos lényekkel, viszont itt nem ők vannak értünk, hanem mi értük.

Én magam is jártam ilyen menedékhelynek nevezett elefánt táborban, ahol gyógyszert készítettünk nekik, megetettük, sétáltunk mellettük, bemehettünk velük a vízbe - amíg ők fürödtek -, esetleg sárral segíthettünk megtisztítani őket. Mi azonban semmit nem erőszakolhattunk rájuk, csak asszisztáltunk a létezésükhöz. Az ember társaságához már hozzá vannak szokva, egyébként pedig bármikor ott hagyhattak minket, hogy elmenjenek egy sétára a dzsungelbe.

Természetesen biztos akartam lenni abban, hogy itt tényleg nem bántják az állatokat, így alaposan kikérdeztem a hely vezetőit. Láttam például meghajlott lábú állatot, amely kapcsán elmondták, hogy őt egy cirkuszból mentették ki, ahol évekig egy labdával kellett játszania, ezért görbült meg a lába. Hittem nekik, mert engem a helyi ismerőseim irányítottak ide, akik jól ismerték ezt a helyet, de érdemes minden ilyen szervezetet leellenőrizni, vagy legalábbis a neten utánuk olvasni.

Állatvédelmi szervezetek szerint ma legalább félmillió állatot használnak a turizmusban szórakoztatásra.

Kókusz gyűjtésre használják a ketrecbe zárt majmokat

Persze, nemcsak elefántokat, hanem majmokat, kígyókat, medvéket, tigriseket, lajhárokat és még sorolhatnánk. Majmok például számos helyen vannak, főleg templomok környékén. A bejáratnál lehet vásárolni nekik ételt, de láttam már mindenféle kajamaradékot majszoló, kólát vagy más cukros üdítőitalt vedelő állatot is, miközben a turisták jókat nevettek rajta.

Legrosszabb személyes élményem a Khao Sok National park környékén ért, ahol biciklizve láttam, hogy egy ház udvarán ki van kötözve egy majom. Behajtottam, hogy rákérdezzek, mi történik, de a thai házaspár már reflexszerűen invitált be, és ajánlgatták, hogy készítsek képet. Néhány méterrel arrébb egy ketrecben találtam egy másikat, aki amikor odamentem, megragadta a kezemet, és tisztán látszott, hogy segítséget kér. Nem is akart elengedni, hangosan sírt, a thai nő pedig csak hangosan nevetett mellettünk.

Bennem folyamatosan dolgozott a tehetetlenség miatti düh, ugyanis ott és akkor nem tehettem semmit. Miután jeleztem az ottani ismerőseimnek, hogy hívják az állatvédőket, azt mondták, hogy sajnos felesleges, mert ezeket a dzsungelből, családjuktól elszakított majmokat direkt azért tartják, hogy lehozzák a kókuszt a fáról, és erről a helyi hatóságok is tudnak. "Ez itt szokás, vagy legalábbis bevált rendszer a kókusz lehozatalára. A kókuszt pedig szeretik a turisták" – mondták az ismerőseim.

Leszedált vadállatok, kitépett fogú tigrisek

Délkelet-Ázsia másik népszerű látványossága a tigris. Több országban is tartják őket turista-csalogatóként, az emberek pedig komoly pénzeket fizetnek ki azért, hogy egy fél percre melléjük állhassanak egy közös fotóra. Azonban ha végiggondoljuk és felmérjük, hogy milyen hosszú sorok állnak előttünk ilyenkor, akkor beláthatjuk azt is, hogy mennyire fárasztó lehet ezeknek az állatoknak órákat egy helyben feküdni, ülni és pózolni a turisták kedvéért.

És akkor tegyük fel maguknak azt a kérdést is, hogy vajon mióta számít természetesnek az, hogy egy ilyen vadállat ne tépje szét egy perc alatt a mellette lévő embert? A válasz sajnos egyszerű: azóta, amióta benyugtatózzák őket, vagy kiszedik a fogaikat és letépik a karmaikat, hogy ne tudjanak harapni és támadni.

Az esetek nagy számában már bébi korukban elveszik az anyjuktól ezeket az állatokat, elszakítják a csordájától, családjától, a tartóik pedig kemény eszközökkel törik be őket, azaz kiskoruktól kezdve szenvedés az életük. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek az ázsiai emberek megélhetésből csinálják ezt. És amíg van kereslet, addig lesz kínálat is! Változást csak úgy lehet elérni, ha nem veszünk részt ilyen programokon. Ha mindenképpen szeretnénk állatokkal találkozni - ami állatszeretőként egyáltalán nem bűn -, akkor előtte szánjunk időt arra, hogy alaposan utánanézünk, pontosan hova megyünk, és azok az állatok miért, milyen körülmények között élnek ott. A kétes, etikátlannak tűnő helyeket messziről kerüljük el, ne támogassuk az állatkínzást!

Cikkünk szerzője Kovács Barbara.