Hogy lehet véletlen kikötni japán szakon?

Nagyon egyszerűen. Egész életedben valami másra kell koncentrálni, aztán az egyetemi jelentkezés előtt rájönni, hogy a biztonság kedvéért kell valami B terv is. Aztán, ha nem jön össze a nagy álom - a színészet -, máris a japán szakon találod magad. És tényleg csak azért, mert akkor úgy érezted, ha már egyszer van egy kis nyelvérzéked, jó ötlet belefogni valami nehéz idegen nyelvbe. A japán nyelv önbüntetés volt, amiért nem vettek fel a színműre.

Az egyetemi éveid alatt ösztöndíjjal éltél Japánban, aztán hazaköltöztél, majd újból a szigetországot választottad. Mi vitt vissza téged?

A férjem, akit kinn ismertem meg, majd hazajött velem Magyarországra. De amikor Budapesten éltünk, a munkánk miatt szinte elkerültük egymást otthon. Én utazási irodában dolgoztam, ő japán étteremben. Mire hazaért, én már félig aludtam. Mikor munkába indultam, ő még aludt. Az egyetlen közös szabadnapunkon pedig általában hulla fáradt volt. Megoldás kellett, viszont Magyarországon már nem találtunk megfelelő munkát számára. Mindig, amikor ezen töprengtünk, bedobta az ötletet, hogy akkor nincs mit tenni, vissza kell menni Japánba. Erről persze hallani sem akartam, aztán lassan mégis megadtam magam. 

Így költöztetek ki tavaly januárban egy földművelői állás pályázatára Japánba. 

Egy feltételt szabtam a költözésnek: nem akarok egy nagy cégnél irodai munkát végezni, mert akkor ugyanoda jutnánk, ami elől elszaladtunk. Tudtuk, ha valami újba akarunk fogni, tanulnunk kell, és lehetőleg úgy, hogy valami támogatás is járjon vele. Így kúszott be a földművelés gondolata a mindennapjainkba. A férjem volt az ötletgazda, én meg a székely asszony a meséből, aki lehetőleg mindig mindenben ellent mond. Az ember ugye büszke az egyetemi diplomájára, nem azért szerezte, hogy földet túrjon – pedig itt utóbbival sokkal többet is érhet, és lehet, hogy nem vinné el a stressz idő előtt.

Az első egy hónapban parkoló és pihenő üzemmódban voltunk. A fügeiskola kezdetéig a férjem szüleinél laktunk Japán északi szigetén, Hokkaidón. Tavaly március elején költöztünk az albérletbe Nishio városban, amit egyébként még otthon, Magyarországon választottunk ki. 

Nehéz volt berendezkedni az új életre?

A nehézségek a költözködés után kezdődtek. Először úgy érzed, semmid sincs, de tényleg semmid. Az ember, mint materiális lény, először csak azt veszi észre, hogy nincs hol aludnia, nincs min ennie - ha egyáltalán van mit enni a boltban vásárolt hideg élelmen kívül. A japán albérletek nagy többségét bútorozatlanul adják ki. Ha nem beszéled le előre, akkor még arra is várnod kell, amíg a vizet, a gázt és az áramot használhatod. Tűzhely és lámpák sincsenek. Az első pár estén az új albérletben gyertyafényben vacsoráztunk a költözésből megmaradt kartondobozok egyikén. Aztán persze elkezdett szállingózni a civilizáció, a bútorok és az elektronikai berendezések.

De amikor berendezkedtél, rájössz, hogy még mindig semmid sincsen, mert a barátaid is otthon maradtak. Ez akkor üt be, amikor beverted az utolsó szöget a falba, és felakasztottad az utolsó képet. Nem ismertünk senkit. Csak azért jöttünk ide, mert itt oktatják és támogatják a fügetermesztést. Később aztán kiderült, hogy itt Nishióban valamiért egészen sok hozzánk hasonló fiatal verődött össze. Olyanok, akik azért jöttek ide, hogy valami új dologba kezdjenek. Autóbiznisz után pékség, irodai munka helyett SUP-oktató (Stand Up Paddle), vagy mérnökből lett étteremtulajdonos. Beleillettünk a képbe.

Hogy döntöttek pont a füge mellett?

Szeretek enni, imádom a zöldségeket és a gyümölcsöket, ezért persze a férjem minden nap más termény ötletével állt elő. Először az olívabogyónál inogtam meg, amit egy Shōdo-shima nevű, mediterrán jellegű kis szigeten termesztettünk volna. De ez nagyon szürreálisnak tűnt. Aztán majdnem háromnegyed éves huzavona után végül a fügénél kötöttünk ki. Nem jár nehéz fizikai munkával, a második évben már terem, és jó áron el lehet adni. Utánanéztünk, hogy Aichi megyében egy Nishio nevű városban van egy „fügeiskola", ahol megtanítják az alapokat, egy fügetermesztőhöz lehet gyakorlatra járni, a tanulás ideje alatt és a termesztés első öt évében pedig állami támogatás is jár. Egyébként is kezdett már meggyűlni a bajom az ülő munkával, és egyre jobban vonzott a gondolat, hogy egész nap a szabadban legyek. 

Meddig tart a képzés?

A tanulást tavaly márciusban kezdtük, és most márciusban jár le a gyakorlatunk. Havonta néhány alkalommal járunk a fügeiskolába, aminek saját fügeföldje van. Az idő nagy részében viszont egy fügetermesztőnél vagyunk gyakorlaton. Hétfőtől péntekig dolgozunk, a hétvége szabad. Télen nincs annyi meló, így ez most januárban csak napi 4 órát jelent. Nyáron és ősszel a szüret idején reggel 5-6 körül jártunk dolgozni délig, és sokszor még délután is volt tennivaló. November óta tudjuk, hogy hol ültethetjük majd el a saját fügefáinkat tavasszal – azóta a gyakorlat mellett már ezeken a földeken is dolgozunk. De vannak még ötleteink, amikkel majd kezdeni akarunk valamit. Például megvetette magát a fejemben egy álom, amelyben fügés kajákkal tömöm az embereket egy kis kávézóban.

Hogy tapasztaljátok, fügetermesztésből meg lehet élni?

Meglepődnétek, ha látnátok, milyen drágák a zöldségek és a gyümölcsök itt Japánban. Különösen utóbbiak – van, amire inkább rá sem nézek a boltban. A japánok a termesztésben is a tökéletességre törekednek, ami aztán gyönyörű, hibátlan, hatalmas zöldségeket és gyümölcsöket eredményez, ennek pedig megkérik az árát. Persze ez még nem jelenti azt, hogy a termelő is jól megél belőle. De amennyire tudjuk, a füge kifejezetten jó biznisz. 

A videóidban többször is emlegeted a piacokat. Miben más egy japán piac?

Sajnos a piacozás kezd eltűnni Japánban. Néhány nagyobb piac pl. Tokióban és Kiotóban, illetve a halpiacok mennek, de ezek inkább már turistás helyek vagy olyanok, hogy be sem mehetsz, ha nem vagy kereskedő vagy éttermes. Kisebb zöldségesek, hentesek vannak, de az emberek többsége szupermarketekben vásárol.

Magyar ételeket főzöl néha?

Szeretek új ételekkel kísérletezni, úgyhogy nemcsak japán és magyar kaják fordulnak elő a konyhánkban, hanem minden más is a világ összes tájáról. Aztán néha ezek keverednek, bekacsint a szójaszósz a marhapörköltbe, a pirospaprika meg a japán fogásokba. Szóval a fazekam egy globális olvasztótégely, és olykor sajnos nem jó dolgok kerülnek elő belőle. Egy közeli városban lakik egy magyar srác, ő szervezett még a nyáron egy magyar főzőklubot. Húslevest ettünk töltött paprikával, ami elég furcsa kombináció, de a japánoknak bejött.

Legendás listák szólnak a fura japán szokásokról, nekünk is van ilyenünk. Számodra mi volt a legmeglepőbb?

Például a sorban állás, amihez valahogy nem bírok hozzászokni. Nem arra a sorra gondolok, amit a vonathoz vagy buszhoz kell végigállni. Azt bevezetném otthon is. Arról a sorról beszélek, ami egy adott étterem, egy adott bolt előtt áll. Olyan, mintha mindenkinek muszáj lenne pont abban az időben, pont ott enni vagy vásárolni. Meggyőződésem, hogyha elkezdenénk páran találomra sorakozni egy üzlet előtt, pár perc múlva hatalmas tömeg verődne össze.

Aztán nem bírom, hogy nem fújnak orrot, hanem szipognak. És azt sem, hogy nagyon sokan csoszognak, mert pár számmal nagyobb cipőt vesznek, hogy bármikor bárhol könnyen kiléphessenek belőle. De ezek csak felszínes dolgok. Ami igazán megvisel néha az a körülményesség és a kommunikáció homályossága. A japánok sokszor nem mondják ki kerek perec, amit gondolnak. Te meg találgathatod, hogy most akkor hogyan kéne azt érteni. A körülményességről meg annyit, hogy olykor nagyon sok körben futtatják le ugyanazokat a dolgokat, több szinten, eredménytelenül, sőt, ezzel még meg is bonyolítják a helyzetet.

Talán azért, mert senki nem meri kimondani a véleményét. Vagy nem mer véglegeset mondani a többiek, főleg a felettesek beleegyezése nélkül. Ez főleg munkához kötődő tapasztalat, a hétköznapi életben a barátaim szerencsére megkímélnek az ilyesmitől.

Tartjátok a kapcsolatot Japánban élő magyarokkal?

Nem igazán, pedig néha jól esne gondolkodás nélkül ömleszteni magamból a szót magyarul. Élnek kint volt egyetemi társaim, de messze vannak. Van a közelebbi városokban 1-2 magyar, akikkel már találkoztam, de még nem indult be a dolog. Teljesen véletlenül viszont vannak olyan japán ismerőseim a közelben, akiket még Magyarországon ismertem meg.

Vicces, de amíg Japánról szinte mindenkiben olyan kép él, hogy az emberek kapszulalakásokban nyomorognak, addig az itteni albérletünk sokkal nagyobb, mint a budapesti volt. Az ára viszont nagyjából ugyanannyi – igaz, Nishio vidéknek számít. A lakásban olyan hideg van, mintha papírból lennének a falak. Hokkaidót kivéve ugyanis nincs fűtés a lakásokban. A japánoknak elég, hogy nem megy fagypont alá a hőmérséklet. Pedig a konstans 3-6 fokos kinti levegőhöz képest sem meleg a benti10-13 fok! Persze van légkondi, amivel meleg levegőt is fújathatunk, és van fűthető asztal is, a kotatsu. De ezt a hideget, a vele járó penészedést és az azt követő állandó takarítást még meg kell szoknom valahogy.

De legalább a közlekedés jó.

Ez a másik dolog, ami teljesen ellentétes az emberek Japánról alkotott képével. A sinkanszen országaként beszélnek róla, ahol sosem késik a vonat. De ez csak arra az esetre igaz, és csak addig praktikus, amíg nagy városban élsz, vagy amíg egyik városból el akarsz jutni a másikba. A vidéki tömegközlekedés ugyanis halott. Azt sem tudom, hogy itt Nishióban van-e busz. Kb. 12 km-re lakunk a központtól, ahová elmehetek vonattal, de addig is egy csomót kell gyalogolni. És ennyi. Itt vagy autót vezetsz, vagy otthon maradsz. Biciklizni azok szoktak, akik a jogosítványszerzés korhatára alá esnek, vagy japán jogosítvánnyal nem rendelkező külföldiek, illetve van néhány hobbibicajos. 

De persze sok mindenben megváltozott az életünk, mióta ide költöztünk. Nincs annyi stressz, és sokkal több időm van olyan dolgokra, amikre korábban nem volt. Olvasok vagy csak sétálok a környéken, az erdőkben, a tengerparton. Van időm gondolkodni. Ha pedig nyüzsgésre vágyom, akkor szinte mindig akad valami zenei vagy művészeti rendezvény a városban vagy a közelünkben. Ráadásul másfél órára vagyunk Nagoyától, ami meg aztán tényleg egy mindennel felszerelt nagyváros.

Van olyan hely, ahova szívesen elvonulsz terápiás céllal pár órára?

Karácsonykor otthon voltunk Magyarországon, és pont szilveszterkor jöttünk vissza. Korábban, egyetemistaként már töltöttem itt ezt az időszakot, de akkor felmentünk bulizni Tokióba. Most viszont először tapasztaltam meg, hogy milyen a csendes, nyugodt japán újév. Nagyon tetszett a december 31-i éjféli harangkongatástól kezdve az újév első napfelkeltéjéig. Ez volt a legjobb szilveszterem! De nagyon szeretem a teljesen váratlanul felbukkanó templomokat és szentélyeket is. Sétálsz az erdőben, a tengerparton, a városban és egyszer csak két fa között, egy szikla mellett vagy két toronyház közé beszorítva ott egy eldugott kis sziget. A szigeteket imádom, és azokból Japánban van bőven!