A világ minden pontján találni kifejezetten a turisták átverésére szakosodott bűnözőket, az általuk alkalmazott módszerek pedig kísértetiesen hasonlítanak egymásra. 2013-ban már egyszer körbejártuk a témát (a minisorozat első részét erre, a másodikat pedig emerre találja), most találtunk egy új listát, hogy mire kell figyelni 2015-ben a lehúzások terén. Ezt a gyűjteményt egészítettük ki azokkal az átverésekkel, amiket mostanában is láttunk út közben, így szintén aktuálisak lehetnek ebben az évben.

Persze senkit nem akarunk feleslegesen paranoiássá tenni, vagy elvenni az utazási kedvét. De jó tudni, mire érdemes odafigyelni, hogy az út öröm legyen, nem pedig a helyi rendőrőrs és konzulátus működésének beható megismerése. De még ha nem is kerül hatósági intézkedésre sor, akkor is béna érzés, hogy az embert átverték. Főleg, hogy kis odafigyeléssel a legtöbb lehúzás elkerülhető lenne.

Mi is bedőltünk már

Így például, a barátnőimmel nekünk sem kellett volna pár éve bedőlni a klasszikus virágos trükknek Rómában. Épp a Piazza del Popolón nézelődtünk, amikor egy nagyon kedves bácsi sétált oda hozzánk, és félig olaszul, félig angolul bájosan elcsevegett velünk. Mesélt az életéről, és úgy mellékesen adott nekünk egy-egy szál virágot, tiltakoztunk, de azt mondta tényleg csak ajándék, és szerencsét fog hozni. Majd még kicsit dumáltunk vele, és amikor indultunk volna, iszonyú agresszívan elkezdett pénzt követelni tőlünk az ajándék virágszálakért.

Végül adtunk neki két eurót, ekkor dühösen összeszedte a virágokat, – háromból egyet azért nálunk hagyott a korrektség kedvéért – és távozott. Így utólag leírva teljesen egyértelmű a helyzet, és tiszta hülyék voltunk, hogy nem jutott eszünkbe, hogy semmi nincs ingyen – ugyanezt a Nyugati aluljáróban valószínűleg esélye sem lett volna eljátszani velünk, meg sem álltunk volna. De ha az ember nyaral, teljesen máshogy fogja fel a világot, nyitottabb a beszélgetésekre. Sajnos még az átverős bácsival is.

De úgy is megszabadíthatnak a költőpénzünktől, ha csak rosszkor rossz helyen állunk meg bámészkodni. Ez történt Sárival is: "Barcelona, Rambla, itt a piros, hol a piros. Csak beálltam nézni, nem is a legelső sorba, hanem csak a körülöttük álló körbe, és közben kilopták a zsebemből a tárcámat. Szerencsére direkt úgy vittem pénzt, hogy minden táskámba tettem belőle, szétosztva, ha valamelyiket elkevernék a reptéren, vagy megpróbálnának kizsebelni. Így úgy emlékszem, hogy 20-30 eurót vittek el. Utólag már egyértelmű volt, hogy volt ott egy 'beépített ember' direkt erre" – meséli.

A fenti példák utólag teljesen egyértelműek, és amíg nem élt át az ember hasonlót, addig csak legyint, hogy ő úgysem lenne ilyen felelőtlen. Pedig simán előfordulhat bárkivel. Mi a divat mostanában a turistakopasztóknál? Mutatjuk.

Amikor a személyes adatainkkal fizetünk az ingyen wifiért

Érkezés után sokan egyből előkapják a telefonjukat, és ingyenes wifit vadásznak, hogy szóljanak az otthon maradtaknak, hogy minden rendben van. Érdemes körültekintően megválasztani hová csatlakozunk: a világon bárhol előfordulhat velünk, hogy egy ártatlannak tűnő, ingyenes hálózaton keresztül ellopják a telefonunkon tárolt személyes adatainkat, és jelszavainkat.

Kezeljük fenntartással a túl általános nevű (mondjuk Netgear), ingyenes hálózatokat, és a helyekhez köthető neveket ("Free Coffee Shop Wi-Fi") – tanácsolja a Roadwarriorvoices.com. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, inkább kérdezzünk rá a hálózat nevére a reptéren, vagy az adott kávézóban, mint hogy egy ismeretlen, rosszindulatú helyre csatlakozzunk.

Egy kattintás, és lelopták a kártyaadatainkat

Állítólag Barcelonában nagyon népszerű mostanában a következő módszer: boltban fizetéskor a kasszás nagyon elfoglaltnak tetteti magát, fülén telefonnal sürög-forog, miközben elveszi a bankkártyánkat. Míg unottan várjuk, hogy végezzen, egy óvatlan pillanatban már le is fotózta a kártyánkat. Az adatainkat aztán vagy tovább adja jó pénzért, vagy ő maga használja fel később.

És hogy mit lehet ez ellen tenni? Bár erről az oldal, ahol olvastuk, nem tesz említést, de feltételezzük, hogy nem a legnagyobb élelmiszerboltokban fordul ez elő. Sokkal inkább a turistákra utazó kisboltokban – mondjuk, a már emlegetett Rambla mentén. A legegyszerűbb, ha elkerüli az ilyen kétes helyeket, de ha mégis venne egy üveg vizet, vagy valamilyen szuvenírt ezekben a boltokban, inkább fizessen készpénzzel, és már meg is van oldva a probléma.

Fröccsenő mustár

Váratlanul csattant a ruhánkon, vagy a táskánkon némi madárürülék, majd hirtelen egy kedves idegen azonnal le is törölte a koszt rólunk? Vagy egy étteremben mustárt fröccsentet ránk valaki, és egyből segített is az egészet gondosan eltávolítani? Nagy valószínűséggel nem a helyi készségesség és vendégszeretet mintapéldáival találkoztunk, hanem éppen megszabadítottak minket értékeinktől – írta anno a Lonely Planet.

Persze nem kell minden segítő szándékú idegenről rosszat feltételeznünk, de ilyen helyzetekben nem árt odafigyelni az értékeinkre. A Roadwarriorvoices.com szerint mostanában Olaszországban, és Dél-Amerikában dívik leginkább ez a fajta átverés.

Fotós bonyodalmak

Ha valaki kérés nélkül, túl rámenősen ki akarja venni a kezünkből a fényképezőgépet, hogy lefotózzon minket egy látványosság előtt, jobb elővigyázatosnak lenni. Van, hogy a segítőkész idegen pénzt kezd követelni a fotózásért, és van, hogy egyszerűen elszalad a telefonunkkal vagy fényképezőgépünkkel. Persze nyilván rengetegszer előfordul, hogy jóindulatú turisták segítenek egymásnak elkészíteni életük csoportképét, de van, hogy nem ez a helyzet. Jobban járunk, ha mi választjuk ki segítőnket, az önként jelentkezőket pedig kedvesen hárítjuk.

Fordított eset is előállhat: egy pár egymást fotózza mellettünk, majd megkérnek, hogy segítsünk nekik. Amikor visszaadjuk a gépet, véletlenül leejtik, és minket vádolnak, hogy összetörtük a drága kütyüjüket. Ha nem szimpatikusak, vagy egyenesen gyanúsnak tűnnek, tegyünk úgy, mintha nem lenne rá időnk, hogy segítsünk a fotózkodásban, vagy egyszerűen nem értenénk, mit kérnek. Ha igazi turisták voltak, maximum elkönyvelnek bunkónak, ha viszont át akartak verni, túljártunk az eszükön. Vagy, ha nagyon kellemetlennek érezné a visszautasítást, akkor nagyon ügyeljen, hogyan adja vissza a gépet. Tegye le biztos felületre, vagy tartsa végig alatta a kezét, és ha nyelvi akadálya nincs, kérdezze is meg, hogy biztos fogása van-e rajta a tulajdonosnak.

Kamu petíció és kacatárusok a sétálóutcán

A kamu petíciókról barcelonai nyaralásunkat tervezgetve olvastunk először. A Sagrada Familiánál aztán bele is botlottunk egy csapat kiskamaszba, akik nagyon alá akartak íratni velünk egy spanyol nyelvű dokumentumot – valószínűleg el akarták vele terelni a figyelmünket. Míg az ember az elé nyomott papírt böngészi, és az idegen nyelvű szöveget értelmezi, a csapat többi tagja könnyedén megszabadítja a táskája tartalmától.

Szintén a figyelemelterelés a célja a már említett itt a piros, hol a piros játékosoknak, és a különböző villogó kacatokkal parádézó utcai árusoknak is. Szintén Barcelonában, a Ramblán láttunk sok ilyet: miközben a feldobált, villogó bigyót bámulták a turisták, könnyen megeshet, hogy már ki is zsebelték őket.

A fentiek mellett a zsebelésnek van egy még trükkösebb formája: egy magát koldusnak tettető illető pénzt kér tőlünk, majd egy barátságos helyi a segítségünkre siet. Figyelmeztet, hogy nagyon vigyázzunk a magukat koldusnak tettető zsebesekkel az adott környéken, és mindenképpen ellenőrizzük, hogy megvan-e a telefonunk és a pénztárcánk. Jól megnézi, hol ellenőriztük az értékeinket, informálja társait, a következő sarkon pedig már ki is zsebeltek. És még csak keresgélniük sem kellett, pontosan melyik zsebünkben tartjuk a pénzünket.

Álrendőrök

Az, hogy igazoltatnak, ellenőrzik a vízumunkat vagy az útlevelünket, bármikor előfordulhat egy külföldi tartózkodás során. Még az is lehet, hogy találnak valami hibát az iratainkban a rend őrei. Ha ekkor azonban az egyetlen megoldásként a helyben, készpénzben fizetést ajánlják fel, elkezdhetünk gyanakodni, hogy álrendőrökkel állunk szemben – írta anno a Lonely Planet. (Esetleg csúnyán korrupt igaziakkal, de a végeredmény szempontjából ugyanaz).

Ha ilyenkor megőrizzük a hidegvérünket, és közöljük, hogy helyben fizetni ugyan nem fogunk, de szívesen elkísérjük őket a rendőrőrsre, hogy tisztázzuk a felmerülő problémát, az álrendőrök visszavonulót fújnak és tovább állnak. Ez az átverés egyébként már nem olyan népszerű, mint pár évvel ezelőtt, de Kelet-Európában, Mexikóban és Kolumbiában a mai napig számítani lehet rá – írja a Roadwarriorvoices.com.

A leejtett pénztárca

Korábban a bűnözők kedvence volt ez az átverés, de mostanság is találkozni lehet vele Kelet-Európában és Olaszországban. Egy vidám idegen – jellemzően angol nyelven – szóba elegyedik velünk, és elmeséli, most talált a barátaival egy pénztárcát, és meghív, menjünk velük ünnepelni. Majd egy rendőr – általában álrendőr– jelenik meg a színen, és követeli az elveszett pénztárcát. Megszámolja a pénzt, majd közli, hogy hiányzik belőle, és felszólít, pótoljuk ki a hiányt. Ha bedőlünk egy ilyen trükknek, célszerű ragaszkodni hozzá, hogy a rendőrőrsön szeretnénk tisztázni a helyzetet – álrendőrünk és barátai ilyenkor valószínűleg egyből visszavonulót fújnak majd.

A megtalált gyűrű, a szerencsevirág és a barátságkarkötő

A megtalált gyűrű története állítólag Párizsban nagyon népszerű, és egyébként kísértetiesen emlékeztet a mi római szerencsevirágos sztorinkra. Egy idegen lép hozzánk, kezében aranygyűrűvel, amiről azt mondja, most találta, és szeretné felpróbálni az ujjunkra. Ha hagyjuk magunkat rábeszélni a dologra, amint rajta van az ujjunkon a gyűrű, elkezd érte pénzt követelni.

A fentiekhez nagyon hasonlít a barátságkarkötős átverés, ami a nagyobb európai városokban, és Kairó utcáin népszerű. Valaki beszélgetést kezdeményez velünk, majd azt mondja, egy ingyenes, szerencsehozó barátságkarkötőt szeretne nekünk adni. Általában egy kis ellenkezés sem szegi kedvét az illetőnek, csak azért is rá akarja erőltetni az emberre a karkötőt. Aki belefárad az ellenkezésbe, és enged neki, nagyon rosszul teszi – ahogy rákötötték, már követelik is a pénzt érte. Szemben a virággal és gyűrűvel, amit viszonylag könnyű visszaadni ha nem kérjük, ezt olyan szorosan szokták megcsomózni, hogy sokkal nehezebb a helyzetből szabadulni.

Lehúzós taxisok

A műfaj királyai a repülőtéri taxishiénák, de a világ bármely városában összefuthatunk a taxisok trükkjeivel. Nevetségesen magas árak, ok nélkül felszámolt extrák, a taxióra pörgetése, kerülőutak, "véletlenül" rosszul visszaadott visszajáró, és még sorolhatnánk. Még elutazás előtt érdemes tájékozódni a megbízható, hivatalos taxitársaságokról, csak az ő autóikba üljünk be, és lehetőség szerint állapodjunk meg előre a végösszegről. Sőt, mint nemrégiben megtudtuk, van, ahol az összeg pénznemét sem árt tisztáznunk.

De a sima taxisok helyett választhatjuk az Ubert is (már ahol elérhető). Itt előre kalkulálható a fuvar ára, ráadásul a kellemetlen készpénzforgalmat is kiiktathatjuk így a folyamatból. Ha mégis a hétköznapi taxik mellett dönt, érdemes lehet még az okostelefonunkon előre megnézni a célpontunkat kicsit jobban, és offline módba lementeni az adott környéket. Így mindig tudhatjuk, hogy merre halad az autó. Egy-két utca még nem a világ vége. Lehet, hogy épp valahol útfelújítás van, vagy egyszerűen a belvárosba nem hajthat be az autó, és ezért nem a legrövidebb úton megy. De ha nagy kerülőt látunk, érdemes jelezni.

Segítség a jegyautomatánál/bazárban

Nagyobb vasútállomásokon és egyéb közlekedési csomópontokban jellemző, hogy túlságosan is segítőkész helyiektől hemzseg a jegyautomaták környéke. Előfordulhat, hogy szerencsénk van, és látva szerencsétlenkedésünket, tényleg csak segíteni akar az egyik járókelő nekünk. Az is lehet, hogy csak a visszajáró apró reményében szeretne segíteni az adott illető. De az is lehet, hogy csak megnézi hova tettük el a pénztárcánkat a jegyvásárlás után, és a következő sarkon megszabadít tőle. Ha gyanúsnak érezzük az illetőt, általában az a leginkább célravezető, ha határozottan elutasítjuk a segítséget, és ha szükséges, másik automatát vagy jegypénztárt keresünk.

Szintén az idegenben segítségre szoruló turisták helyzetével élnek vissza a főként egzotikus bazárok környékén városnézést kínáló helyi erők. Marokkóban többször próbálkoztak belénk karolva idegenvezetői szolgáltatásokat kínálni – ingyen! Inkább nem éltünk vele, de utánaérdeklődtünk valódi idegenvezetőnknél, hogy mi ezzel a céljuk. Azt mondta, ilyen esetekben a túra vége garantáltan egy szőnyeg vagy ékszerbolt meglátogatása lesz, ahol mindenképpen rá próbálnak majd bírni, hogy minél nagyobb értékben vásároljunk valamit, így jól tettük, hogy nem éltünk a kéretlen segítséggel.

"Ez zárva van, de tudunk jobbat!"

Sok helyen előfordulhat, hogy a taxisofőrünk, vagy bárki, akitől érdeklődünk egy adott látnivalóról, hotelről, étteremről vagy boltról, azt állítja, hogy biztosan tudja, hogy az adott hely zárva van. Ellenben ő tud egy sokkal jobbat – ahol persze fel is veszi egyből a neki járó jutalékot, hogy néhány gyanútlan turistát oda terelt pénzt költeni. Thaiföldön, Bangkokban például a Grand Palace környékén esik meg gyakran, hogy a látnivaló helyett ékszerboltba, szabászatba vagy szőnyegárushoz akarják vinni a turistákat. A legjobb, amit tehetünk, ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a jóakarókat, és folytatjuk utunkat az eredeti célunk felé.

Újságárus a kávézóban

A nagy nézelődésben megfáradva az ember hajlamos minden értéktárgyát lehajigálni maga elé az asztalra, amikor végre megpihen egy szimpatikus kávézóban vagy étteremben. Ezt a turistákra szakosodott tolvajok is jól tudják, és változatos módszerekkel igyekeznek megszabadítani őket értékeiktől. A legegyszerűbb – és főként utcára kitelepült vendéglátóipari egységeknél működő – megoldás, ha gyorsan felkapják előlünk fényképezőgépünket, telefonunkat, és már suhannak is tovább a robogójukon.

Ennél cizelláltabb, és ezért nehezebben észrevehető csel, ha a tolvaj újságárusnak álcázza magát – ez már beltéri helyeken is működik, ahol pont azért mernénk lepakolni értékeinket, mert onnan biztosan nem szalad el velük senki. Komótosan rápakolja az újságokat az asztalunkra, és mikor jelezzük, hogy nincs szükségünk portékájára, összeszedi és viszi az újságkupacot – értéktárgyainkkal együtt! Elsőre talán fel sem tűnik, hogy valami hiányzik az asztalunkról, és mire rájövünk, hogy mi történt, az ál-újságárus már messze jár.

Pórul járt már ezekkel vagy más trükkök miatt? Vagy sikerült épp időben kivédenie egy egyértelmű próbálkozást? Ossza meg kommentben a tapasztalatait, vagy írjon nekünk az olvir@travelo.hu címre!