Ezek a legszebb kerékpár útvonalak Magyarországon

Most, hogy beköszöntött az ősz és elmúlt a kánikula, de még mindig jó idő van, ideje bringára pattanni. Íme a legszebb kerékpár útvonalak Magyarországon, hiszen kiváló családi program lehet ilyenkor a közös kerékpározás, amire a bringaútvonalaknak köszönhetően bőven van lehetőségünk. Olyanokat mutatunk be, melyekre különösebb erőnlét nélkül is bátran elindulhatunk.

Ezek a legszebb kerékpár útvonalak Magyarországon, ahol kiváló családi program bringára pattanni, mert nem nehéz távok - illusztrációForrás: Shutterstock/ Soloviova Liudmyla

Ezek a legszebb kerékpár útvonalak Magyarországon, ahol kiváló családi program bringára pattanni:

Budapest

Naplás-tó

A környék igazán megér egy kirándulást, ráadásul ide bátran vihetjük a gyerekeket is, hiszen csak 5 kilométeres a kerékpárút. A Szilas-patak árvízvédelmi tárazónál néhány évvel ezelőtt adták át a kiépített utat, amin biztonsággal lehet bicajozni egészen a tóig, mivel távol van az autóktól. Itt akár sétálhatunk is egyet, hiszen igazán különleges növény és állatvilág vár ránk, sőt játszóterek is vannak.

Tata

Által-ér völgy

A gyönyörű és izgalmas helyszínen egy-másfél órás túrát tehetünk a 7,5 kilométeres, sík vidéken haladó kerékpárúton. A Tatabánya és Tata között vezető Által-ér völgyi útvonalat 2020-ban az év kerékpárútjának választották. Az úton 6 állomásból álló tanösvény is van, valamint a pihenőpontokon információs táblákon mutatják be a környék ökológiai fontosságát.

Poroszló

Tisza-tó

Hazánk második legnagyobb tava és környéke csodálatos élővilággal rendelkezik, ennek egy részét a bicajról is felfedezhetjük. Akár az egész tavat körbe lehet tekerni a jó minőségű és könnyű terepnek számító aszfaltúton, a kis kör 70 km, a nagy kör 95 km hosszú, de természetesen kisebb szakaszokat is meg lehet tenni. A Poroszló-Sarud-Kisköre útvonal például kb. 28 kilométeres. Út közben több gyerekbarát pihenőhely, információs pont és még kerékpárszervíz is van.

Autóval is elvihetjük a bicikliket, hogy a helyszínen pattanjunk nyeregbe - illusztrációForrás: Shutterstock/alexgo.photography

Velence, Agárd, Gárdony

Velencei-tó

A környék a családok egyik kedvenc kirándul és kerékpártúra útvonala. A Velencei-tó körüli kb. 30 km-es útvonalat apróbb szakaszokra is oszthatjuk, ha csak egy rövid túrához van kedvünk. De pihenőkkel megszakítva is körbejárhatjuk körülbelül három, négy óra alatt. A táj nagyon szép és eltévedni sem lehet.

Jó élmény tekerni a Velencei-tó körül, ám nem mindig a tó mellett visz majd az útForrás: Shutterstock/ Janossy Gergely

Esztergom

Dunakanyar

Ha elmúlt az árvíz és rendeződik a környék érdemes felkerekedni és teljesíteni a Pilisszántó-Klastrompuszta-Kesztölc-Dorog-Esztergom útvonalat, ami kb. 20 kilométer hosszú. Igazi paradicsom ez a kerékpárosoknak, hiszen tekerés közben csodálatos látvány tárul a szemük elé.

Itt az utakat színekkel is jelölik: a kék jelzéssel ellátott Pilisszántótól Esztergomig tartó kellemes túrára a pilisszántói Pilis keresztje alól érdemes elindulni. Klastrompusztán megnézhetik a pálos szerzetesek kolostorát is. A Duna-Ipoly Nemzeti Park területein erdei pihenőhelyeken is megállhatnak.

Balaton

Akár az egész tavat körbetekerhetik az edzettebbek, de kiválaszthatunk egy egészen rövid szakaszt is az egész Balatont körbeölelő kerékpárútvonalon. Választhatjuk például a 7,5 kilométeres Balatonfüred-Tihany távot, ami közben a Belső-tónál megpihenhetünk és gyönyörködhetünk a legelésző szürkemarhákban, utána pedig akár átkompozhatunk a déli partra. A Balatongyöröktől a vonyarcvashegyi strandig tartó szakaszt az egyik legszebb részének tartják balatoni kerékpárútnak.

A Balaton mellett élmény a biciklizés - illusztrációForrás: MAKETUSZ

Zalai dombok

Lenti

A könnyű, de kicsit hosszabb, 26 kilométeres Lenti-Szécsisziget túrát érdemes a lenti termálfürdőnél kezdeni. Út közben meglátogathatjuk a bivalyrezervátumot és meglátogathatunk egy kastélyt, valamint egy múzeumként működő vízimalmot is. Emellett a zalai dombokban is gyönyörködhetünk.

Nézd meg az alábbi vágatlan videót a Velencei-tó körbetekeréséről:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek