Elárasztották a turisták az újranyitott székelyföldi látványosságot

Csaknem nyolcezren látogatták meg a parajdi sóbányát, és mintegy 1900 turista döntött úgy, hogy a helyi sós strandon pihen az ortodox pünkösdi minivakáció alatt. A székelyföldi parajdi sóbányát a pünkösdi időszakban turisták ezrei keresik fel útban a csíksomlyói búcsúba menet vagy jövet.

Parajd kápolna a sóbányábanForrás: Tóth Ildikó/Wikipedia

Múlt péntektől hétfőig 7877 turista ereszkedett le a tárnákba, és 1850-en váltottak jegyet a strandra, mondta el Sebestyén József igazgató az Agerpres hírügynökségnek. Hozzátette, a bánya tíz nappal ezelőtti újranyitása óta 12 ezer látogatójuk volt – írja a maszol.hu.

A sóbánya még idén május közepén zárt be, melyet vízbeszivárgás miatt biztonsági okokból rendelt el az Országos Sóipari Társaság (Salrom), és a sókitermelési részlegen sem zajlottak munkálatok. Végül a szükséges munkálatok elvégzése után egy hónappal a bezárást követően újranyitott a bánya.

Jelenleg is nagyszámú turistára számítanak, hiszen minden évben a július és az augusztus a legforgalmasabb hónapok. 

Mint megírtuk, a sóbányát működtető cég több újítást vezetett be: tavaly újrarendezte a szuvenírboltot és új márkát alapított, a márkanévvel számos terméket, egyebek közt különböző fűszernövényekkel ízesített asztali sót forgalmaznak. Kávézót is kialakítottak a mélyben, ahol neve szerint "sós kávét" is kóstolhatnak a vendégek, valamint kalandparkot is működtetnek - közölte az igazgató.

A tárnák levegője jótékony hatással van az egészségre és még unatkozni sem lehet ittForrás: Shutterstock/Ungureanu Liviu

A jegyek ára pedig idén sem változott, a felnőttek 50 lej (kb. 3855 forint), a gyerekek 35 lej (kb. 2699 forint) ellenében látogathatják a létesítményt.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek