Tavasszal megtelnek az erdők és tisztások élettel, burjánzik a természet. Az állatok világra hozzák a kicsinyeiket, akikről a túrázók – különösen az őzgidák esetében – sokszor úgy ítélik meg, hogy bajba kerültek, azonban ez nem feltétlenül van így.

A tavaszi kirándulások alkalmával nagyobb testű állatokkal is összefuthatunk. Nemrég írtunk róla, hogy mi a teendő, ha vaddisznóval és malacaival találkozunk, most pedig tanácsot adunk, hogyan viselkedjünk, ha a fűben, magányosan kuporgó őzgidákkal találkozunk.

Az őzgidák minden évben április és július között születnek meg, nagy többségük pedig májusban, júniusban. Az erdőjárók többsége a legrosszabbra gondol, ha elárvultnak tűnő őzgidát talál, látszólag magányosan, a semmi közepén. A szakemberek szerint a bájos kisállatok anyja egész biztosan a közelben van és gondoskodik róluk.

Fontos tudni, hogy nem minden magányos, anyja nélkül megtalált gida vár emberi segítségre. Sőt, kifejezetten árthatunk is az állatnak, ha megmentjük – hívja fel a figyelmet az Országos Magyar Vadászkamara a közleményében. Azt írják, hogy a fűben lapuló, nemrég született vadak csak látszólag védtelenek és elárvultak. A suta ugyanis többnyire akkor hagyja egyedül – azaz fekteti el – az utódját, ha veszélyt érez vagy pedig táplálékért megy – írja a heol.hu.

Sokan képtelenek ellenállni a cuki állatkának és megsimogatják, pedig ez szigorúan tilos, mert az emberszagú gidát az anyja már nem fogja elfogadni és szoptatni. Mindez akár a kis őz életébe is kerülhet, mert vagy éhhalál vár rá, vagy védelem nélkül könnyen a ragadozók prédájává válhat. Távolabbról azonban lefotózhatjuk az apró őzeket.

A gidákat nem szabad befogni, hazavinni, és otthoni nevelésükbe kezdeni, ugyanis jogilag amíg a vad él, az állam tulajdona. Így ha valaki hazaviszi, a Büntető Törvénykönyv értelmében lopást követ el. 

Ha tehát úgy ítéljük meg, hogy az őzikének valóban segítségre van szüksége, akkor inkább értesítsük a területileg illetékes állatvédő szervezetet.