Két alapvető tényt mindenképpen szögezzünk le mielőtt biciklire ülünk. Barátkozzunk össze azzal, hogy sajnos nem találták még fel azt a kényelmes bringa ülést, ami néhány tíz kilométer után ne tűnne kínzó megpróbáltatásnak. Különösen akkor, ha a hosszú téli kihagyás után először kerülünk nyeregbe. Épp ezért, ilyenkor, egy hosszabb út előtt illik hát rákészülni, elgurulni közeli helyekre, próbálgatni féket, váltót, lámpát is, nem beszélve a kilométermérőről (aminek biztos lemerült már az eleme).
A  másik fontos tény, ami mindig, minden körülmények között igaz: senki ne feledje, ha induláskor nincs is szél, előbb utóbb lesz. És az kivétel nélkül mindig szembe fúj. Ilyenkor, április táján, pedig arra is fel kell készülnünk, hogy zápor, zivatar próbálja majd kedvünket szegni, de ha már úton vagyunk, egyszer majd csak odébb állnak a jókorára hízott tavaszi felhők is, és a nap is kisüt. 

A képletes és kevésbé képletes bemelegítés után, vágjunk hát neki egy kényelmes, nagyjából 40 kilométerre méretezett útnak, Esztergomból indulva és ugyanide visszatérve, nagyrészt a szlovák oldalon tekerve, a Duna partján.

Esztergom - Párkány - Helemba 

Esztergomba sokféleképpen lehet megérkezni, az egyszerűség kedvéért most induljunk ki abból, hogy közúton jutunk oda, autóval. Eltévedni lehetetlen, a város minden pontjáról jól látszik a Várhegyen található Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház, azaz az esztergomi bazilika. Ennek parkolójában tegyük le az autónkat. Ha elegendő időnk van (értsd viszonylag korán érkeztünk) és régen jártunk már ebben a lenyűgözően monumentális és klasszicista stílusban épült templomban, mindenképpen menjünk fel, mert visszafelé valószínűleg már nem marad rá energiánk. (A nyitva tartás ezen a linken érhető el.) A rövidebb látogatásba minden bizonnyal belefér a templomtér és az Altemplom megtekintése, a Kincstárt és a Panorámatermet halasszuk egy későbbi alkalomra, hiszen még előttünk áll aznapi túra.  

A bazilikától könnyűszerrel és védett úton gurulhatunk el a Mária Valéria hídig, ahol középtájt érdemes megállni néhány pillanatra, és felidézni: egy olyan hídon is állunk, amelyet az első és a második világháborúban is felrobbantottak, és ami miatt sokáig csak Csonkahídnak nevezték az itteniek. Teljes felújítás után végül 2001 októberében átadták át újra a forgalomnak, megkönnyítve ezzel az Esztergom és Párkány (Sturovo) közötti átjutást. 

A hídról lekanyarodva a városon át vezet utunk, Garamkövesd irányában biciklizünk tovább az 564-es számú, viszonylag kis forgalmú, változó minőségű aszfalt úton. Mielőtt megfordulna a fejünkben, hogy itt a Duna útvonalát kövessük, rögtön vessük is el ezt az ötletet, ugyanis egyetlen helyen tudunk átkelni a Garam folyón, így megkímélhetjük magunkat rengeteg plusz kilométertől, majd a visszafordulástól is. Nem kell megfeszülnünk, nincsenek emelkedők, nagyjából sík vidéken gurulunk. Garamkövesden Helemba felé vesszük az irányt az 1515-ös számú úton. 

Egy darabig a Garam mentén megyünk, majd visszatérünk a Duna partjára: bal oldalunkon a Burda-hegység, azaz a Kovácspataki-hegy magasodik. (Garamkövesd felett a 218 méteres Fekete-hegy.)  A hegy egyébként a Börzsöny része az Ipolyon túl, Szlovákia legdélibb fekvésű és legalacsonyabb hegysége is egyben. Sajátos mikroklímával rendelkezik, és nem mellesleg természetvédelmi terület.
A Duna partján érdemes az első pihenőnket megtartani, bringáinkat egészen letolhatjuk az erdőn keresztül a kavicsos partig. Jó időben sokan horgásznak itt, vagy épp csónakjukat engedik le a vízre. A parton megpihenve pillantásunkat vessük Esztergomra, és így megpihenve nyugodtan álljunk neki az első szendvicsünknek. Fél órás ejtőzés útján újra nyeregbe szállhatunk, hogy elérjük Helembát. 

Táblát ne keress, csak menj!

Utunk itt egy fontos mérföldkőhöz érkezik. Ugyanis egyetlen táblát sem találunk majd a faluban, amely útba igazítana, hogyan is érjük el az Ipoly fölött átívelő vasúti hidat. Ennek köszönhetően köthetünk ki akár egy zsákutcában (ezt viszont tábla jelzi), vagy teljes tanácstalanságban vissza is fordulhatunk néhány kilométert. Amennyiben azonban a kocsma és a buszmegálló után rögtön jobbra fordulunk, majd ezt követően balra, a gát felé vesszük az irányt, jó helyen járunk. Pedig nem gondolnánk, ugyanis itt már se aszfalt, se köves út nem vár ránk, csupán a gát és a mező széle szabja az utat. De ne csüggedjünk, nagyon eltévedni már nem lehet, és előbb utóbb felbukkan a várva várt vasúti híd. Közvetlenül a fejünk fölött lesz (a bicikli út alatta halad), itt már valószínűleg tolni fogjuk a bringát, vagy éppen a szűk lépcsőn felfelé kézben tartva egyensúlyozunk vele. Ám a hídon, annak szélén – elvben gyalogosjárda – már újra visszaülhetünk. 

Innen viszont egy szempillantás alatt hazaérünk, azaz mielőtt jól belelendülnénk az igazán jó minőségű kerékpáros úton történő száguldásba, már be is futunk Szobra. Ne a város felé induljunk, hanem egyenesen le a kikötőbe. Ha még maradt szendvicsünk, azt nemes egyszerűséggel azonnal tüntessük el a hátizsákunk legbelső zsebébe, mert a kikötőben mért lángos, rétes elől vétek lenne elmenekülni. Azokat bizony ott kell elfogyasztani a jó hangulatban söröző evezősök (értsd tavasszal, nyáron), kerékpárosok, kirándulók között. 

Többek között azért is, mert az utolsó erőpróbára kell összeszedni magunkat. Révre szállunk (figyelem: a szobi rév menetrendjéről itt tudtok tájékozódni), majd a jókedvű révészlegény rigmusait meghallgatván, biciklinkre támaszkodva merülhetünk el a Duna látványában – igazán megéri a kis vízi út az árát. 

A másik oldalon, azaz Pilismaróton sokat már ne töprengjünk, erősítsük meg lelkünket, hiszen utunk befejező részéhez értünk: nagyjából 12-14 kilométer van még hátra, részben a 11-es úton, valamint a világító kerékpárúton haladva. Gurulás közben érdemes lesz majd egy pillantást vetni a 11-es út fölé magasodó Hideglelős keresztre, amelynek történetéről és a búbánatvölgyi túráról itt írtunk. 

Esztergomba a Szentgyörgy városrész érintésével jutunk be, hogy végül 40 kilométerrel a lábunkban és kerekeinkben késő délután lezárjuk túránkat indulásunk helyszínén.