Amikor az író életében egy nagy váltás következett be, hogy felejtsen, kimenekült az erdőbe, a medvék közé. Ők voltak az ő orvosai, pszichológusai és papjai egy személyben. Sanyi, gyakran jár ma is a medvék közelében, és szívesen visz másokat is medvenézőbe. Murányi Sándor Olivérrel beszélgettem.
Mit jelentett számodra a medvék közvetlen közelében lenni?
Murányi Sándor Olivér: Székelyudvarhelyen születtem, és bár arrafelé sok a medve, az életem első harminc évében mégsem kerültem közeli kapcsolatba velük, ám azután, annál inkább. A magánéleti válságom ébresztett rá arra, hogy kicsit ki kell vonuljak a nyüzsgésből. Hét évig éltem odakint a vadonban és negyven vadász, vadőr ismerősöm segített abban, hogy a nagyvadakkal ily módon találkozhassak. Azokkal, akik igazából az utolsó szabad nagyvadak az európai kontinensen. Mert, ha Nagyváradon átmész a román-magyar határon, egészen a La Manche csatornáig nem találsz olyan nagyvad poppulációt, ami jelentős lenne, csak az állatkertekben. Ugyanígy kipusztult a kontinensről a farkas és a hiúz is, nagyon kevés él már közülük ilyen vad környezetben.
Nemrég jöttél haza Berlinből, "A medvék nem késnek" könyved bemutatójáról.
Igen, egy hete érkeztem, és az ott tartózkodásom kapcsán megemlíteném, hogy minden sarkon medvés táblákkal találkozhatunk, miután Berlin szimbóluma és egyben címerállata a medve, bár egyetlen sem él arrafelé szabadon. Meglepődve tapasztaltam, hogy akik kiírtották a medveállományt, azért, hogy a turisták és a vadászok zavartalanul időzhessenek az erdőkben, most ők jönnek hozzánk Erdélybe és magyarázzák nekünk, hogy védjük meg a medvéket. Szoktam is mondani, hogy a székely vadászok a kontinens legjobb vadgazdái, bizonyíték rá, hogy egyedül náluk van medve, szabadon.
Én sem zöld, sem vadász nem vagyok, valahol kettőjük között látok egy igazságot, mert a zöldnek és a vadásznak is igaza van, csak épp senki nem kérdezi meg a medvét az ő igazáról. Szegény, el sem tudja mondani.
Mesélsz egy kicsit a medvékről, a közelükben megélt tapasztalataidról?
Az a medve-alfaj, amellyel itt, a medvenézés során is találkozhatunk, az egy nálunk élő "kisebb" kárpáti barnamedve, azért mondjuk köztük is van, amelyik eléri a 300 kilogrammot. Az eddigi legnagyobb, amivel találkoztak, az 417 kilós volt. A nagyobbakat ritkán látni, mert többnyire éjszaka mozognak, és nagyon óvatosak, ezért is maradtak életben.
Kevesen tudják az emberek közül, hogy a medve alapjában véve nem bánt, nem agresszív. Volt, hogy éjjel sátor nélkül aludtam az erdőben egy hálózsákban, és simán elmentek a fülem mellett. Az elmúlt tíz évben, Romániában hét halálosan végződő medvetámadás történt, míg Magyarországon, évente ennél több halálos kutyatámadásról hallani. Az ember-medve konfliktusnak a 99 százaléka emberi hibából jön létre, mivel mi megyünk az ő területükre, és nem ők a miénkre.
A legújabb hírek szerint, bejönnek a városba. Persze, hogy bejönnek, hiszen levágtuk a fejük felől az erdőt. A medve 50 kilométert vándorol éjszakánként és nem tudja úgy megtenni ezt a távot, hogy ne gyalogoljon bele egy településbe.
Ezt nevezik természeti ökonómiának, miszerint, minden élőlény a könnyebb utat választja, élen az emberrel. A medve azért jön be a lakott területekre, mert már szinte el sem tudja kerülni azt, és így könnyebben talál táplálékot, mint odakint.
Beavatnál egy kicsit bennünket a medvelesbe, hogyan képzeljünk el egy ilyen kalandot?
Sok vendégünk érkezik Magyarországról, akikkel többnyire az esti vadmozgást megcélozva hat óra tájt kezdünk bele a medvenézésbe, hogy még a fotófény ne távozzon, ami ugyebár a Facebook élőadáshoz és a szelfihez fontos. Természetesen velünk tart egy fegyveres vadászkísérő, aki biztosítja a csoport nyugalmát, de az én vadőr keresztkomám viccesen azt szokta mondani, hogy azért hozza a puskáját, hogy ha eldobja, gyorsabban tudjon futni. Valójában csak a turisták megnyugtatásáért tesszük ezt is, hiszen a nagyvad nem támad. Igazából a magyarországi barátaink is csupán azért félnek, mivel nincsenek napi kapcsolatban a medvével.
Ezt a felesleges ijedtséget próbáljuk mi itt feloldani, persze úgy, hogy közben ne essünk át a másik oldalra, ne legyün vakmerőek. A medvenézésnél is vannak szabályok, ilyen például, hogy nagyon csendben megyünk ki, nem szólunk egymáshoz. Míg be nem ülünk a lesbe, csak suttogunk, mert a medve sokkal jobban fél az embertől, mint fordítva. A legkisebb pisszenésre elrohan, és miután az orrával kompenzálja a szemét, rendkívül élesen kiszagol minket. Tudja, hogy ott vagyunk, elfogad bennünket, és ha ő ezt nem akarná, száz méterekre elkerülne bennünket. Ha kellően óvatosak vagyunk és tiszteletben tartjuk a határait, és némi kiszórt törökbúzáért, kukoricáért cserébe, bepillantást nyerhetünk az ő szabad életébe.
A medvelesek hozadéka, remélhetőleg talán az lesz, hogy visszakerülünk a jelenbe, közelebb a természethez és önmagunkhoz, lecsendesedünk, és a medvékkel kapcsolatos félelmet is szép lassan sikerül eloszlatni az emberekben. Két könyvem is megjelent a medvenézés nyomán, ám, hogy ne legyek egysíkú író, a folyam mellé költöztem a Szentendrei-szigetre, így a hargitai medvék és a dunai harcsák között ingázom. Mindkét földön otthon vagyok, és igyekszem minél többet hazautazni a medvéimhez.
A fenti rövidfilm Medvenéző című könyvem trailere. Köszönettel tartozom Kádas Istvánnak, a budapesti FIX TV munkatársának, akivel több mint száz természetfilmem közül vágtuk össze a legjobb 4 percet. A film segíti a WWF Hungary szemléletformáló munkáját, remélhetőleg indul a nemzetközi fesztiválokon. Szeretettel ajánlom minden állatbarátnak, aki be akar tekinteni a romániai medvék életébe. Az íróról és a medvelesről bővebben, Murányi Sándor oldalán olvashattok.