Korábban is jártunk már a környéken, igaz csak néhány órára. Akkor Pécs felé álltunk meg itt, hogy belógassuk a lábunkat a tó vizébe és töltődjünk picit a nyári árnyékban heverészve. Az érzés, hogy vissza szeretnénk térni, megmaradt. Most sikerült, és nagyon nem bántuk meg.
Az autóval parkoljunk le, és hagyjuk is ott!
Orfűn sétálni kell, mert máshogy nem lehet látni azt, amit itt látni kell. Végig a tavak partján, az erdő mélyén lapuló malmok között, az eldugott kis barlanghoz, a hegytetőn lévő kilátóhoz. És nem, nem azért kell gyalogolni, mert nincs kiépített út. A tanösvényt és a barlangot leszámítva mindenhol a látnivaló küszöbén szállhatunk ki a kocsiból, de azért az mégsem az igazi. Már csak azért sem, mert itt nincs messze semmi. Ez a hely a sétálós utazók helye.
A térképen nézve Orfű egy völgyben, tavak partján lazán elnyúló település, amely nem alkot szerves egészet. Egy kupac ház itt, egy kupac ház ott, ahogy az út tekeredik, és ahogy a tavak partján, vagy az erdő szélén épp akad egy talpalatnyi hely. A település nem nagy, az emberi jelenlét azonban egyértelmű, sőt, időnként szemet bántóan az, máshol viszont nagyon szépen simul össze a természet és az itt élők világa.
Szakrális szépség a zsúfolt tóparton
Orfűről tópart ugrik be, hegyek, erdők, meg egy nagyon laza fesztivál, a Fishing on Orfű, ami idén tokkal-vonóval elmaradt, csakúgy, mint a többi nagy nyári zenei buli. A jövő nagy kérdőjel, egyelőre viszont adott egy ragyogó ősz, és Orfűn ilyenkor nagyon jó lenni. Akkor is, ha valaki csak kiül a mázas bögrében gőzölgő tejeskávéval a teraszra, hogy onnan nézze a lassan színesbe forduló erdőket, és akkor is, ha valaki már a reggeli párában cammog a tóparton – mondjuk horgászni.
Apropó tópart és apropó horgászat. Nem egyetlen tóról beszélünk, az Orfűi-patakra a 60-as években egymás után fűzték fel először az Orfűi-tavat, aztán a Pécsi-tavat, a Hermann Ottó-tavat és végül a Kovácsszénájai-tavat. Ezek közül a legnagyobb a 72 hektáros Pécsi-tó, ez is van a leginkább körbeépítve. Közúton és bringa- vagy sétaúton teljesen körbe lehet járni a vizet, melynek keleti oldalán végig nyaralók sorakoznak, és a teljes szakasz zsúfolásig van apró horgászstégekkel. Vannak köztük szépen karbantartott darabok is, de a valóságban rengeteg összetákolt, leharcolt építmény ácsorog a vízben, ami nem sokat dob a hely hangulatán. Mert a hangulat jó lenne, hisz adott a nagy víz, a nádas, néhány susogó tóparti fa, de ha valaki érintetlenebb tájat szeretne látni, akkor jobb, ha azt egy másik tó partján keresi.
A Pécsi-tó nyugati partja kevésbé kopott, nincs annyi stég, levegősebb a partszakasz és olyan ötletes újítások is akadnak, mint például a NEST, vagyis a Fészek. Ez a kis sátortető valójában egy szakrális hely a tóparton, ahol már több esküvőt is tartottak. Kóbor vándorként is jól esik beülni az oltalmazó kis tető alá, és onnan figyelni a tó életét, mely egyre élénkebb lesz, ahogy halad előre a nap. Csónakosok és vitorlások is megjelennek a vízen, de igazán nagy tömegre azért itt, és pláne ilyenkor, nem kell számítani.
Szörnyeteg dorombol a szomszéd hegyben
Jóval nyugodtabb hely a szomszédos Hermann Ottó-tó, ahova a Pécsi-tótól pár perc alatt át lehet sétálni. Itt csupán sok, apró csónak van kikötve a vízbe benyúló hosszú famólók mellé, de maga a tó és a tópart is szinte érintetlen és természetes. A nád szinte tömör falat alkot, és a víz sötéten csillogó tükre nyugodt, mégis érezhetően tele van élettel.
A környék élővilágáról a Pécsi-tó melletti Medvehagyma Házban is lehet tanulni, kifejezetten jópofa, interaktív módon. A kövek mesélnek, a madarak hangja pedig betölti a helyiséget, ha megnyomjuk a képük alatt lévő kis gombokat. Az épület teteje terasz is egyben, tó felé néző oldalát pedig lépcsős ülőhellyé alakították, így a szerves egészet alkotó faépítmény egyik vége valójában a tavon lévő kis stégben ér véget. Az Orfűi-tó felé indulva egy túrapontot is találunk, ez a Sárkány-kút, mely egy kilenc helyszínből álló, 9 kilométeres kirándulás egyik állomása. A túra bejárja a Pécsi-tó egy részét, felmegy a Balázs-hegyi kilátóhoz, körbejárja az Orfűi-tavat, és közben, ahogy a címe ígéri, a Sárkány-mítoszt kergeti.
A mese szerint ugyanis nagyon régen sárkány élt a vidéken, aki egy ínségesebb időben, vagyis amikor semmilyen élőlényt nem tudott felfalni, bebújt a barlangjába. Hatalmas vihar tört ki, amíg odabent szunyókált, és nagy szikla gördült a kijárat elé. A szörnyeteg azóta is odabent van, ezt onnan lehet tudni, hogy amikor fürdik, akkor kinyomja a vizet a barlangból, vagyis ilyenkor felbuzog a forrás vize.
A tavasz első medvehagymáit is itt kell keresni
Az Orfűi-tó is nyugodt ősszel. Ezt is körbe lehet járni, mégpedig viszonylag gyorsan, hiszen összesen 11 hektár a kiterjedése. Délnyugati oldalán vezet a főútvonal, északkeleti partján pedig bringával és gyalogosan lehet bandukolni; autóval is, de itt egészen elhanyagolható a forgalom. Horgászni ezen a tavon is lehet, de nincsenek stégek, csak kis nyílásokat vágtak a tóparti nádasba, onnan lehet pecázni, vagy egyszerűen csak üldögélni egy kicsit.
A tópartról könnyedén eljuthatunk a Mecsek Háza Barlangi Turisztikai Központhoz, ahol a környék barlangjait járhatjuk be. Szerveznek extrém barlangtúrát, földalatti földrajzórát, de meg lehet nézni a Vízfő-forrásházat is, mely egy kifejezetten különös, monumentális ipari műemlék az erdő közepén. A mellette lévő vízfő barlangba szabadon be lehet menni (gumicsizmával és koszolható ruhában induljanak, mert a bejárathoz is vízen kell átgyalogolni), a forrásház viszont alapvetően zárva van, csak vezetett túrán lehet belülről megnézni.
Forrás: Travelo
Minden barlang, forrás és látnivaló mellett találunk egy-egy gondosan elkészített információs táblát, több helyen külön írnak a medvehagymáról is – így a Vízfő-barlang tábláján is külön kitérnek erre a témára. Ennek fő oka az, hogy ez a gyógyhatású, vadon termő növény tömegesen nyílik tavasszal a Mecsekben, azon beül is Orfűn jelennek meg először az első növénykék. Bár szedni nem tilos, észnél kell lenni, hogy senki ne vigye haza a fél erdőt, ne tapossa le a növényeket, és persze ne keverje össze véletlenül a nagyon hasonló, ám erősen mérgező gyöngyvirággal.
Kései ebéd a Papírmalomnál
A Vízfő-barlangtól rövid erdei sétával juthatunk el a Vízfő tanösvényig, mely egy cölöpökön futó kis útvonal teli különféle információs táblákkal. Nemcsak az élővilágról olvashatunk, hanem a kőhajításnyira lévő Orfűi Malmokról is, mely tökéletes végpontja egy, a környéken tett kirándulásnak.
A hely egy kicsit olyan, mint egy apró skanzen, ugyanis három régi malom áll egy tisztáson, közöttük kanyarog a patak csatornákkal ide-oda szabályozott vize, míg a régi molnárlak nyári konyhájában még kenyér is sül, amiből úgy foszlósan és forrón kóstolni is lehet. Vannak, akik valóban innen viszik a friss kenyeret, ami sajnos csak rendelésre készül, viszont helyben lehet enni belőle.
A GARAT hivatalosan a múzeum fogadóépülete, de valójában sokkal több ennél. Itt lehet jegyet és helyi kézműves finomságokat venni, megpihenni, beszélgetni, a teraszon bort kortyolgatva harapni a roppanós kenyeret, melyhez fűszervajat, lilahagymát, házi májast, tepertőt és kolbászt adnak.
Az egész délutánt el tudnánk tölteni itt, és valóban nem is sürget semmi az indulásra. A malmokat vezetett túrán lehet megnézni, ami nagyon kényelmes megoldás, mivel így végtelen mennyiségű infót és lélekmelengető történetet kapunk a belépőért cserébe. Egy régi vízimalom, egy szárazmalom és egy papírmalom van a helyszínen, az utóbbiban most is merítik a liliom díszítésű, vízjeles lapokat.
Az egész terület nem nagy, és miután bejártuk a malmokat, jól esik még letelepedni kicsit az egykori molnárház öreg fája alá, vagy elkortyolni még egy kávét a fogadóépület egyik asztalánál. Hazaérős, kellemesen zsongító érzés, amibe lassan engedjük bele magunkat, és azzal a tudattal indulunk az autónkhoz, hogy ide nemsokára nagyon jó lesz újra visszajönni.