Az urbex, vagyis az urban exploration (városi felfedezés) igazi kincsesbánya azoknak, akik a múlt nyomait nem szépen helyreállított épületekben és ragyogó múzeumokban keresik, hanem olyan helyeken, melyek sokak számára ma már nem is léteznek. Ezek olyan elhagyatott házak, katonai vagy ipari létesítmények, ahol jó eséllyel láthatunk graffitikkel telefújt falakat, betört ablakokat, málló vakolatot és hiányos, vagy épp nem létező tetőszerkezeteket. Berlinben is elképesztő mennyiségű urbex lelőhely van, mutatjuk is a legizgalmasabbakat.
Pont az a jó benne, hogy tilos
Most bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy mégis minek menne bárki is be egy félig bedőlt gyárépületbe, vagy végig egy elhagyatott, gazos vasúti sínpáron. Mondhatnánk, hogy ennek ugyanúgy megvan a romantikája, mint például a romkocsmáknak. Aki urbex túrára indul, az biztos, hogy valami „igazit" talál. Itt minden régi és minden eredeti. Nincs semmi kikozmetikázva a szépség kedvéért, merthogy ezekkel a helyszínekkel valójában a kutya sem törődik.
Persze, ez így nem teljesen igaz. A témának nagyon sok rajongója van, és a neten komplett túrákat lehet találni. A német főváros esetében tematikusan fel lehet keresni például néhány olyan belső udvart is, amelyek egyébként rejtve vannak az átlagos járókelők szeme elől. Azaz tudni kell, hogy merre induljon az ember.
És például ebben az esetben az urbex egyáltalán nem a lepukkantság szinonimája, inkább amolyan városi kincskeresésről van szó, amikor a lelkes sétáló olyan rejtett zugokat talál meg, amelyek egy átlagos vezetett sétán vagy az útikönyvek ajánlásai között sem szerepelnek.
Igen, ilyen jellegű megoldásokat is találni, de azért az urbex-rajongók általában olyan típusú helyszíneket keresnek, amelyeket nehéz megközelíteni, teljességgel használhatatlanok, vagy épp tilos bemerészkedni a falak közé. Pont az a vonzó az egészben, hogy szinte egy küldetéssel ér fel egy-egy újabb hely felkutatása, sokszor pedig valóban nagyon izgalmas történeteket lehet találni a romos szobákra nyíló ajtók mögött.
Göring villája is a listán van
Urbex vonalon mozogva egészen szédületes történelmi mélységekbe lehet leereszkedni, elég, ha csak a csernobili atomkatasztrófa miatt kiürített Pripjaty szellemvárosára gondolunk. Sokan hátborzongatónak tartják még a gondolatot is, hogy egy ilyen helyre önként bemerészkedjenek, mások viszont azonnal megindultak a kisváros felé, amint lehetett.
Berlin mindazonáltal másféle, nem kevésbé izgalmas urbex titkokat rejt. Mert szerintünk a „zombi kórház" és Hermann Göring villájának romjai eléggé megragadják a fantáziát. És bár csak néhány éve lett igazán nagy divat az urbex, az egész őrület valamikor 1989 táján kezdődött, amikor a berlini fal leomlása után mindenki szabadon mászkálhatott, és sok olyan dolog napvilágra került, ami azelőtt rejtve volt. Körülbelül úgy, mint amikor az ember ragyogó napsütésben széjjelhúzza a függönyöket, és az összes pókháló láthatóvá válik. Ilyen pókhálóból pedig volt bőven a német fővárosban, kezdve a II. világháborúból visszamaradt náci bunkerektől, a használhatatlanná vált iskolákig.
Már eleve abban is van valami hátborzongató, ha belegondolunk, hogy egyes helyeken mik történtek, mire az enyészeté lettek. Ehhez adódik a tiltott gyümölcs izgalma, vagyis az, hogy számtalan épület életveszélyes, de az is valami különös nyugtalanságot kelt az emberben, ahogy látja az egykor emberlakta helyeken hogyan veszi át újra az uralmat a természet. Ezt a fajta kíváncsiságot lovagolják meg azok a berlini irodák is, akik külön túrákat szerveznek az elhagyatott helyszínekre.
Az ördög hegyétől a zombik kórházáig
Van néhány igazi aduász, ha valaki Berlin urbex vonalon akar elindulni. Az egyik ilyen a Teufelsberg, vagyis az Ördög-hegy tetején található hidegháborús időkből ránk maradt építmény, ami nem más, mint az amerikaiak lehallgatóállomása. Gömbben végződő tornyát akkor sem lehetne eltéveszteni, ha nem egy domb tetején állna, ráadásul ma már kifejezetten sokan járnak ide. És nemcsak azok, akik a régmúlt emlékeit vadásszák: a hely manapság amolyan művésztelepként is működik, ahol rendszeresen szerveznek például kiállításokat. De ez senkit ne riasszon el, ettől még nem lett a hely kevésbé lepukkant, mivel az alkotók egyáltalán nem szándékoztak bármit is változtatni az eredeti helyszínen.
És itt van az a bizonyos „zombi kórház" is, amit már említetünk. Berlin Weißensee nevű kerületében található az épület, mely nyomasztóan barna falaival és sötéten ásító ablakaival bármely horrorfilmben megállná a helyét. A ház eredetileg gyerekkórház volt: 1911-ben nyitották meg, elsődleges célja az volt, hogy segítségével visszaszorítsák az akkoriban egyre növekvő gyermekhalandóságot. Még egy istálló is épült a közelben, hogy friss tejjel láthassák el az apróságokat. Manapság a látogatást mindenképp nappalra érdemes időzíteni, mert van néhány veszélyes gödör és lyuk, ahol az ember könnyen kitörheti a lábát. Időnként le van zárva, és őr is vigyáz a helyre, de a netes beszámolók szerint máskor könnyen be lehet jutni az épületbe.
Az egykori csodauszoda pincéjében vandálok gyújtottak tüzet
A felhozatal egyébként elég vegyes. Van többek között kibelezett helikopter és az erdő közepén az oldalán pihenő régi villamos is a listában, de meg lehet nézni egy komplett teherpályaudvart is. A 20. század legelején épült Rangierbahnhof Wustermark a maga korában hatalmasnak és szuper modernnek számított: az állomás épülete mellett több, adminisztrációs célokat szolgáló ház és egy karcsú víztorony is felépült, de saját kis erőműve is volt a pályaudvarnak.
A sok-sok gyár, iskolaépület, reptér és más kiszolgáló létesítmény mellett van többek között egy uszoda is, melyet felkereshetnek az urbex-megszállottak. A Schwimmhalle Pankow 1971-ben épült, tehát egyáltalán nem a háborús évek miatt pusztult le az épület. Amikor megtervezték, amolyan prototípusnak szánták, és mindenből a legmodernebb került bele: a víztisztító berendezéstől kezdve az energiatakarékos megoldásokig.
Két medencéje volt, plusz egy kis szauna is helyet kapott az épületben. Végül 2001-ben zárták be, mert magasak voltak a fenntartási költségek. Ma az épület szörnyű állapotban van, mivel vandálok törték be az összes ablakát, sőt, egyszer tűzet is okoztak a pincéjében.
De nemcsak ipari létesítmények vannak a lehetőségek között. A Berlintől picit kijjebb eső Schloss Dammsmühle például egy 18. századi kis kastély, mely a maga idejében igazi kis gyöngyszemnek számított. Ezt példázza többek között az is, hogy egyszer ide szervezték meg II. Vilmos császár és II. Miklós orosz cár egyik hivatalos találkozóját.
Az egykor képeslapokon is szereplő kastélynak, melyben nácik és oroszok is tanyáztak egy ideig, később sem volt kevésbé kalandos a története. Úgy néz ki, hogy sok tulajváltás után az épület most olyan befektetőre talált, aki valóban foglalkozik is vele – így talán ez lesz az a hely a sok közül, melyre egy igazi happy end vár.