Menorca több mint 25 éve bioszféra-rezervátum, így a szigeten az egyik legfontosabb törekvés az, hogy az emberek minél kevésbé ártsák bele magukat a természet dolgába. Ez nem azt jelenti, hogy minden tilos, hanem azt, hogy lehetőleg úgy élvezzük a vizet, a napot és az egész dimbes-dombos, néhol sziklás, máshol erdős tájat, hogy közben nem akarjuk megváltoztatni. Erre épül a helyi gazdálkodás, és így alakították ki a túraútvonalakat is, melyek bejárnak hegyet-völgyet, susogó erdőket és tengeröblöket is.
185 kilométeres kirándulás a sziget partjai mentén
Ha kiterítjük magunk elé Menorca térképét, akkor két dolog lesz elsőre teljesen nyilvánvaló. Az egyik, hogy a sziget alakja szinte teljesen jellegtelen – talán leginkább egy rövid és vaskos nudlihoz lehet hasonlítani, mely nyugat-kelet, vagy még inkább nyugat-délkeleti irányban fekszik a Földközi-tengerben. Viszont ennek az egyszerű formának, plusz a domborzatnak hála viszonylag egyszerűen lehet tájékozódni.
A sziget belsejében van néhány nagyobb város - persze, csak helyi mértékkel mérve, mivel itt a főváros, Mahón is csupán 28 ezer lakossal büszkélkedik -, és ezek között visznek a főbb útvonalak, melyek pókhálószerűen futnak kifelé, a tengerpart irányába. De látható a térképen még egy út, amely megszakítás nélkül megy körbe a parton. Ez viszont nem közlekedési útvonal – hacsak a biciklivel és a lovakkal való kocogást nem számítjuk ide. A Camí de Cavalls, ahogy a helyiek nevezik, egy túraútvonal, mely összesen 185 kilométer hosszan járja be a menorcai öblöket, sziklákat, erdőket, városokat és halászfalvakat.
A 700 éves úton egykor katonák poroszkáltak
Az útvonalat könnyű tartani, mivel végig a parton vezet, és nincsenek leágazások. Az ember csak ballag az ösvényen, és mindig pontosan tudja, hogy hol van, mivel rengeteg, részletgazdag tábla van kitéve a fontosabb helyszíneken, ráadásul kis cölöpök is jelzik, hogy ez ember épp hol jár. A teljes útvonal 20 állomást ölel fel, a kiindulási pont Mahón, a főváros – innen az óramutató járásával ellentétes irányban indul el a számozás.
A legrövidebb a 8. és a 9. állomás között vezető szakasz, mely igaz, hogy összesen bő 5 kilométer csupán, viszont két órát is rá kell szánni a terepviszonyok miatt. A leghosszabb pedig a 3. és a 4. állomás között vezető 13,6 kilométeres szakasz, melynek nagy része az Albufera des Grau Natural Parkon vezet keresztül.
A Camí de Cavalls egy ősöreg út, amelyről nem tudják, hogy mikor hozták létre, de azt igen, hogy a 14. században már biztosan használták a helyiek. A középkorban még leginkább katonai és védelmi célja volt az ösvénynek, melyen könnyen el lehetett jutni egyik őrtoronytól a másikig, és valószínű, hogy az uraik ügyeit intéző szolgák is sokat használták.
A sziklás kaptatóktól a lágyan homokos partokig
Az UNESCO Menorca teljes területét bioszféra-rezervátumnak nyilvánította 1993-ban. Ez annyit jelent, hogy bár lakják emberek a szigetet, a gazdálkodás fenntartható és egyben hagyományos módon történik, nem alakítják át drasztikusan a táj arculatát, hanem az emberek alkalmazkodnak a helyi adottságokhoz. A bioszféra-rezervátum és a természetvédelmi terület tehát nem szinonimák, de abban egyeznek, hogy ezeken a területeken elsőrendű szempont az állat-és növényvilág megőrzése, és valamiféle érintetlenség fenntartása.
Menorcán ettől függetlenül van külön kijelölt természetvédelmi terület is, ez a már említett Albufera des Grau Natural Park. Itt, körülbelül 5 000 hektáron három különböző látkép váltja egymást: a hegyvidéki táj, melyet tavak szabdalnak, és a tűlevelű erdők, mely alján kacskaringós ösvények vezetnek ki a tengerpartra. Önmagában az utak változásában is látható az, ahogy lassan belesimul az egyik táj a másikba, így a sziklás kaptatók kéreggel borított utakká szelídülnek, melyek egyre süppedősebbé és puhábbá válnak, ahogy a part felé közeledve egyre több homok borítja azokat.
De mik ezek a puha kis gömbök a talpunk alatt?
A sziget keleti partján elterülő természetvédelmi területen a tűlevelű erdők vad olajfákkal keverednek, míg a tengerben a neptunfű hatalmas telepei tisztítják a vizet. A helyiek „posidoniának" hívják ezt a vízi növényt, mely sötét foltokban tenyészik a tengerfenéken. Mivel a növény védett, ezért horgonyozni sem szabad fölötte – ha valaki egy ilyen sötét posidonia folt fölött áll meg, azt szigorúan megbüntetik.
A tengerpartokon ettől függetlenül lazaság van, főleg azért, mert itt és egész Spanyolországban minden tengerpart közkincs, azaz senki sem sajátíthatja ki. Nem, a négycsillagos szállodák sem, és a milliárdos villatulajdonosok sem. A tengerpart egyszerűen nem eladó. Menorca közelében például nemrégiben adtak el egy apró magánszigetet, melynek új tulajdonosa kénytelen szemet hunyni afölött, ha valaki az ő szigetének a partján szeretne napozni.
A tengeröblök gyakran homokosak vagy enyhén kavicsosak, és mindenhol halmokban áll a partra kisodort száraz neptunfű. Miután rostjaira esik szét, a szél és víz kis labdacsokat formál a szálakból, melyek puhán süppednek be a homokba a talpunk alatt.
A szigeten körös-körül rengeteg tengeri öböl van, ahol jó megmártózni, de az északi és a déli part egészen más. A déli parton Cala Galdana település közelében található Cala Mitjana például jellegzetesen hozza a déli tájképet: egészen a partig benyúló fenyőerdők, hófehér homok és szinte türkizszínű, ragyogó víz fogadja itt az embert, aki egy kis nyugalomra vágyik. Igaz, a délelőtt közepén mindenhol megjelennek a családok is, mivel a sekély vízben biztonságban pancsolhatnak az apróságok is.
Csíkos világítótorony őrködik a holdbéli táj fölött
Sokféle kirándulást lehet tenni Menorcán, akár gyalogosan, akár biciklivel, akár lóháton. Vannak kifejezetten madármegfigyelő túrautak; az egyik például a Barranc d'Algendar nevű, 7 kilométer hosszú szoros, melynek sziklafalai helyenként 50 méter magasan nyúlnak az ég felé. A madárfüttyös, zöldellő hasadéknak azonban csak egy része látogatható, hogy a túrázók minél kevésbé zavarják meg az itt élő állatok nyugalmát.
A sziget partjainál kajaktúrákat tehetünk, vitorlázhatunk, vagy felszállhatunk egy olyan üvegfenekű kirándulóhajóra, melynek alján keresztül látni lehet az egész hullámzó, csillogó, színes halakkal pöttyözött tengerfeneket.
Egészen kalandos lehet egy-egy világítótoronyhoz tett kirándulás is. A Favàritx elnevezésű, feketével és fehérrel ferdén csíkozott világítótorony a sziget keleti partján álldogál. Körülötte olyan a táj, mintha a Holdon vagy valamilyen más, kietlen égitesten járnánk.
Köröskörül sötétszürke, csaknem fekete sziklák veszik körül, melyek mélyedéseiben finom fehér halmocskákban gyűlik meg a tengeri só. Innen pár percnyire található a Cala Presili, amely egy eldugott kis tengeröböl. A bársonyosan simogató tengervízben lebegve láthatjuk a mesebeli világítótornyot - a maga kietlenségében is szépséges környezetével -, a parton lépkedő madarakat, és azt, ahogy a látóhatáron lassan összeér a víz és az ég.
Egy helyi mondás szerint „Menorcán nem jutsz messzire, de annál mélyebbre hatolhatsz" – amit úgy értenek, hogy bár a kis távolságok miatt nem lehet sok utat bejárni, azonban minden szöglet és kanyar mögött vár egy úgy meglepetés vagy látnivaló. A szigetről szóló sorozatunk következő részében ilyen helyekre vezetjük el olvasóinkat.