Gács Tamás fotósként és reklámfilm rendezőként sem sokat ült a fenekén, de a legnagyobb vállalása mégiscsak az a „majdnem világkörüli" út volt, amelyet motorral tervezett és tett is meg. Ezzel nagyjából el is ment a tavalyi éve, meg még az előző évből is néhány hét – ami őrülten jól hangozhat azoknak, akik egy kicsit is szeretnek messzebbre menni a sarki kisboltnál. Tamás útközben blogolt és fotózott, így ma bárki nyomon követheti az útvonalat és kalandjait. E-mailben nekünk is mesélt a tapasztalatairól – többek között arról is, hogy milyen az, amikor valaki testközelbe kerül egy lincseléshez.
Miért indultál el erre az útra?
Nyolc évesen kezdtem motorozni, akkor jutott először eszembe. Nem mondom, hogy azóta tervezem, de mindig ott motoszkált valahol a hátsó szektorban. Sokat utazom, nagyjából az összes közlekedési eszközzel volt már dolgom, a vonattól kezdve a teherhajóig, és a vége mindig az lett, hogy motort béreltem, mert azzal a legkönnyebb mozogni.
Egy idő után világossá vált, hogy bárhová el tudok jutni motorral. Két éve pedig eljött az a pont az életemben, amikor világossá vált, hogy ha nem teszem meg, később valószínűleg nem lesz rá lehetőségem.
Olyan lett, mint vártad?
Pont olyan volt, mint amilyennek képzeltem, leszámítva, hogy a motorozást meguntam a végére. Az első etap Budapest-India volt, keresztül Törökországon, Grúzián, Örményországon, Iránon és Pakisztánon. A második etapra az volt a terv, hogy 3-4 hónapig mászkálok Délkelet-Ázsiában, de indulás előtt pár hónappal Thaiföldön új szabályozás lépett érvénybe, ami nagyon megbonyolította volna ezt az egészet. Mivel pár évvel ezelőtt egyszer már töltöttem a régióban öt hónapot, erről most viszonylag könnyen lemondtam.
A harmadik etap Alaszka és az USA volt. A negyedik pedig Dél-Amerika lett volna, de mire elértem New York-ba igazából meguntam az egészet, és befejeztem. Dél-Amerikát könnyebb volt elengedni, mert ott is töltöttem már kilenc hónapot. Nyilván nem ugyanazokra a helyekre mentem volna, de azért nem a nagy ismeretlent hagytam ki.
Miért épp ezt az útvonalat választottad?
Mert szerintem ez a legizgalmasabb. Viszonylag sok ember körberohan a világon, de engem nem a teljesítmény érdekelt, hanem az utazás. Általában Szibérián keresztül szoktak menni, és Magadanból hajóztatják a motort a nyugati partra, mert úgy jóval rövidebb az út.
Hogy tudtad ezt pénzügyileg összerakni?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokkal jobban keresek az átlagnál, és szerintem sokkal több értelme volt ezt csinálni, mint mondjuk venni egy nagyon drága autót, ami nem jó semmire, csak arra, hogy tudod, van egy nagyon drága autód. Másrészt voltak szponzoraim is, de ők inkább eszközökkel és mindenféle egyéb segítséggel támogattak.
Miért egyedül indultál az útra?
Az utazás az én saját dolgom, nem szeretek benne máshoz alkalmazkodni. Az élet minden más területén egyébként is mindig alkalmazkodni kell, amitől kihullik a hajam. Másrészt nem nagyon ér rá senki egy évig. Harmadrészt nincs olyan kapcsolat, ami kibírna 0-24 órát állandóan együtt. Egyébként rendszeresen találkoztam útközben a barátnőmmel, jött látogatni a bátyám, találkoztam kétszer a szüleimmel, olykor egy-egy barátom csatlakozott be - elég sok barátom van a világban -, vagyis ritkán voltam egyedül, és könnyen ismerkedek. Sokan utaznak egyedül, az ilyen arcok nem introvertált bolondok, csak hasonló cipőben járnak.
Az új arcok közül lett olyan, aki barátként is megmaradt az életedben?
Persze! Amikor a semmiből felbukkan valaki, akivel sok időt töltesz, és csomó mindenben segít, az általában nem egy olyan kapcsolat, amin simán továbblendülsz. Eleve egy csomó helyre már úgy mentem, hogy ismertem valakit egy másik utazásból, akár valami hostel bárjából a világ másik végéről. Ha nem egyedül utazol, akkor nem annyira ismerkedsz idegenekkel, de egyedül más a helyzet. Ez legalább olyan fontos része egy utazásnak, mint az adott ország vagy táj megismerése.
Volt benned indulás előtt félelem akár azzal kapcsolatban, hogy felborulsz, megtámadnak, vagy lelőnek?
Nyilván volt bennem egy kis félsz, de elég nagy tapasztalat van már a hátam mögött. Több, sok hónapos úton voltam már túl, mielőtt ennek nekivágtam. Láttam magam körül embereket bajba kerülni, és szinte mindenki, aki bajba került, nagyon ostobán vagy nagyon felelőtlenül viselkedett. Persze mindig lehet balszerencséd, de az lehet itthon is. Engem is vertek már át itt-ott, de soha semmi komoly. Pakisztántól kicsit tartottam, de a pakisztániak voltak messze a legjobb fejek az összes hely közül, ahol valaha voltam. De Indiában például volt egy nagyobb balesetem, amikor közel voltam egy lincseléshez. Mikor kapcsoltam, hogy gáz a helyzet, valaki jelezte, hogy most azonnal üljek a motorra és húzzak el – de igazából ez is csak utána esett le.
Mi volt a legnehezebb, a legfélelmetesebb és a legjobb dolog az úton?
Ez a három a leghülyébb kérdés, bocs! Hogy mi a legnehezebb, az mindig rajtad múlik. Szerintem ez lelkiállapot függő és szubjektív. Lehetsz magányos és elveszett egy 5 csillagos hotelben a Bahamákon is. Félelmetes része tényleg nem volt. Talán Pakisztántól tartottam egy fél napig, de sokat olvastam róla, és tudtam, hogy aki volt, az mind imádta. A legjobb rész viszont egyértelműen Alaszka, de Pakisztán is ott van a sarkában, persze teljesen más szempontok alapján.
Hogy szereztél szállást?
Akkor kerestem, amikor megérkeztem. Szállás mindenhol van, ahol emberek vannak, ahogy internet is. Előbb-utóbb valaki biztosan segíteni fog. A legszomorúbb felismerés az volt, hogy a világon mindenhol kedvesebbek és a segítőkészebbek az emberek, mint Magyarországon.
Korábban említetted, hogy Dél-Amerikánál abbahagytad az utad, tervezed a befejezését?
Mielőtt elindultam, a munkámból és a mindennapos hülyeségekből volt elegem. Aztán megint úgy éreztem, hogy kedvem lett dolgozni, és már hiányzott a családom és a barátaim is. De van újabb tervem a következő 5-10 évre, köztük sok 3 hónapra szóló, és van még pár egyéves útiterv is a fejemben.
Kiszámoltad már, hogy hány kilométert mentél összesen?
Kb. 40 000 kilométert 12 hónap alatt.
Az útról blogot is vezetsz, miért?
Amikor úton voltam, mindig írtam levelező listákat, és ezek egy adott ponton önálló életre keltek, tehát látszott, hogy érdemes vele foglalkozni. Plusz a szponzorok miatt kellett egy hivatalos felület, mert az is érdekelt üzletileg, hogyan működik egy ilyen dolog.
Útközben olvastad a hozzászólásokat? Érdekelt, hogy kinek mi a véleménye az utadról?
Először nagyon kaptam az ívet, az elég szórakoztató volt, de utána megritkultak a kommentek, és azok is pozitívak lettek sajnos. Egyáltalán nem izgat, mit gondolnak erről mások, de amikor szétfikáznak, és hülyeségeket írnak, az legalább szórakoztat. Pár nappal azután, hogy hazajöttem, reggel arra mentem le, hogy valaki hagyott egy cetlit a motoromon, hogy köszi az inspirációt. Az tényleg tök jól esett!