Az Út a vadonba egy tragikus életű fiatalember valós történetét dolgozza fel, aki bevetette magát az alaszkai vadonba, és ott halt meg. Utolsó napjait egy hátrahagyott buszban töltötte, ami valóságos zarándokhellyé vált. Legújabb sorozatunkban a sokak által ismert könyvek, egykori kötelező olvasmányok fiktív vagy valós helyszíneire kalauzoljuk el olvasóinkat. Ezúttal Christopher McCandless nyomába eredünk.
Christopher McCandless különleges fiatalember volt. Miután 1990-ben befejezte az egyetemet, minden megtakarított pénzét, azaz mintegy húszezer dollárját az éhezés ellen küzdő jótékonysági alapítványoknak adta, megmaradt készpénzét elégette, majd szó szerint világgá ment. Az autója egy áradásban hamar tönkrement, ezért fogta a holmiját, a gitárját, és alkalmi munkákat vállalva, az emberek vendégszeretetére bízva magát végigstoppolt Észak-Amerikán, hogy végül az alaszkai erdőségekben nomádként élhessen.
E romantikus történet sajnos tragédiával végződött: McCandless alig négy hónap alatt 30 kilósra fogyott, és 1992 augusztusában, mindössze 24 éves korában gyakorlatilag éhenhalt. A fiatalember tragédiájára John Krakauer hívta fel a világ figyelmét, először 1993-ban egy újságcikkben, majd három évvel később Út a vadonba címmel könyvet is írt róla. Sean Penn 2007-ben forgatott belőle Emile Hirsch főszereplésével egy nagyszerű filmet, ami két Oscar-díjat is nyert.
A könyvtárban készült fel a vadonra
McCandless Atlantában, az Emory University-n végzett, onnan indult végzetes útjára. Az áradásban megrongálódott autóját Arizonában hagyta, onnantól végigstoppolta az országot, egészen Alaszkáig. Az állam második legnagyobb városában, Fairbanksben három napot töltött. A helyi egyetem, a University of Fairbanks könyvtárában az alaszkai élővilágot tanulmányozta, különös tekintettel az ehető növényekre, majd vásárolt egy kis kaliberű puskát, és folytatta útját a vadon felé.
Fairbanks idegenforgalma telente lendül fel, amikor turisták hadai érkeznek, hogy megnézzék a sarki fényt, illetve az évszak állandó nevezetességeit, a pompás jégszobrokat. A városban nyaranta igazi különlegesség a június harmadik szerdáján kezdődő, négynapos World Eskimo Indian Olympics, amikor az őslakosok mérik össze tudásukat egy sportesemény keretében. Az egyedi versenyszámok a kultúrájukban, halászó-vadászó életmódjukban gyökereznek.
Így aztán olyan fura próbatételek is vannak, mint amikor két versenyző egymással szemben ül, és a fülükre hurkolt madzaggal kell a másik fejét maguk felé húzni, és amelynek a végén sajgó fülekkel távoznak a résztvevők. Egy hasonló versenyszám során már a fülükre akasztott súlyokat kell körbehordozni a pályán, egészen addig, amíg bírják. De van pl. trambulinról minél magasabbra ugrás, vagy fekvőtámaszban ugrálás is. Ez az egész egy játékos rendezvény, ugyanakkor ezen keresztül a környező vidékeken élő őslakosok hagyományőrző seregszemléje is pontosan megfigyelhető.
Könyvünk főszereplője tehát csak pár napot töltött itt, útja utolsó előtti szakaszában McCandlesst egy Jim Gallien nevű férfi vette fel (aki a filmben egyébként saját magát alakítja), és egészen a Stampede Roadig vitte. Látta, hogy a fiatalember holmija és öltözéke túl kevés ahhoz, hogy biztonságos legyen útja a vadonban, és győzködte, hogy legalább egy gumicsizmát fogadjon el, de Mccandless hajthatatlan volt. Gallien látta őt életben utoljára.
Rozoga, négy kerekű zarándokhely, amelyért ezrek kelnek útra
Az alaszkai Denali megyében húzódik a Stampede Trail útvonala, amelyet a 20. század elején aranyásók használtak, de később is bányászati szállító útvonal volt. 1960-ban nagy építkezésbe kezdtek, hogy a teherautók számára biztonságossá tegyék a közlekedést, egy év alatt csaknem 80 kilométernyi utat fektettek le, de az azt keresztülszelő folyók némelyikén nem épült meg a híd. 1963-ban félbeszakadt az építkezés, mert a talajfagyás, a rendszeres áradások miatt nem lehetett közlekedni nehéz gépjárművekkel.
Az út mentén, bent az erdőben található az a busz, amelyben McCandless utolsó hónapjait töltötte, és amely Jon Krakauer cikke, majd regénye, illetve később Sean Penn filmje után valóságos zarándokhellyé vált. A magára hagyott jármű eredetileg szállásként szolgált a 60-as évek útépítőinek, ezért a belsejét kiszedték, és ágyakat meg egy fatüzelésű kályhát tettek bele.
Az ott élők meglehetősen vegyes érzelmekkel viszonyulnak a kultikussá vált buszhoz. Egyrészt bosszantja őket a sok meggondolatlan turista, akik nem mérik fel, mire számíthatnak, amikor bemerészkednek a vadonba, másrészt pedig úgy érzik, meg kell adni a tiszteletet McCandless emlékének, amit sok idegen nem tesz meg.
Eltűnt levél, otthagyott üzenetek
Sean Penn a film forgatásakor a Varázsbuszban hagyott egy levelet, amelyben arra kérte az odalátogatókat, hogy ne tegyenek kárt a járműben – ám a levél rövidesen eltűnt, és a buszt is megrongálták, valakik még lövöldöztek is rá. De az elhagyatott jármű alapvetően afféle kegyhely, amit tiszteletben tartanak az oda zarándoklók, és mint egy vendégkönyvben, rövidke üzeneteket hagynak a buszban.
Ha ezek után esetleg kedvet kapott volna a busz felkereséséhez, jó ha tudja, hogy csakis tapasztalt, sokat látott túrázóknak ajánlják a látogatást, mert valódi embert próbáló kaland. A Stamped Road Healy városkától indul, ami egy tónál, az Eight Mile lake-nél véget ér, és ott kezdődik a fentebb már említett Stamped Trail útvonal is. Onnan jó 40 kilométernyire található a Varázsbusz. Noha elég rossz minőségű az út, félútig nagyjából még járható autóval, de utána gyalog kell továbbmenni – és át kell kelni a Teklanika folyón, amin nincs híd. Nagyjából erre kell számítani:
Arra sem árt felkészülni, hogy medvék is kóborolhatnak a környéken. Szerencsére jó néhány tapasztalt túrázó megjárta már a távot, szerintük legalább hatos csoportban érdemes nekiindulni, és akkor a nagyvadak messze elkerülik az embereket. Hogy mikor érdemes belevágni az útba, az főleg a folyótól függ. Nagyjából március elejétől április közepéig jégtakaró fedi, amin át lehet kelni, de olvadás idején semmiképp se próbálkozzanak, mert akkor a Teklanika folyása veszélyesen sebes, és a mindent elborító sár sem könnyíti meg az utat. Nyár végén, ősz elején érdemes még belevágni, akkor elvileg nem magas a vízszint, de ez elég kiszámíthatatlan.
Amikor még van hó, sível is el lehet indulni, illetve ki lehet fogni, hogy Healy-ből motoros szánnal elvigyenek a buszhoz. Egy másik bevett közlekedési forma a síjöring, aminek során kutya húzza a síléceken haladó személyt. Ha esetleg autóval menne, csakis terepjáró ajánlott, de a jégre azzal sem tanácsos rámenni.
A Varázsbusz GPS koordinátái:
N-63°52.096
W149°46.131
Google Map GPS koordináták:
63°52'6.26″N
149°46'9.46″W