A Travelo ötödik születésnapja alkalmából összegyűjtöttük azokat a világörökségi helyszíneket, ahol az indulásunk óta jártunk, és amiről úgy gondoljuk, hogy mindenki bakancslistáján ott a helyük, annyira különlegesek. Nem volt kérdés, hogy Petra ilyen: aki teheti, annak egyszer mindenképp meg kell néznie. Jóval többet rejt a romváros, mint amit a leggyakrabban látott képek alapján gondolunk. A legtöbbet pedig úgy hozhatjuk ki belőle, ha túrázva ismerjük meg.

De mik a gyaloglás alternatívái?

Petrában, a fő útvonalak mellett rengeteg helyi ajánlgatja a szamarait vagy a tevéjét a turistáknak. Árképzésük meglehetősen rugalmas. És amennyire jól jön a szolgáltatásuk azoknak, akik saját erőből nem bírnának eljutni a távolabbi, vagy akár a közelebbi látványosságokhoz sem, annyira nem indokolt, hogy csak kényelemből felüljünk egy szamár hátára.

A patáik ugyanis sokkal jobban koptatják a homokköveket, mint a mi túrabakancsunk. És ezzel helyrehozhatatlan kárt tudnak tenni ebben a csodás világörökségben. Nem utolsó sorban pedig állatkínzásnak számít, ha igénybe vesszük őket. Erre a bejáratnál több nyelvű tábla figyelmeztet, még ha bent látszólag ez senkit nem is zavar.

A fentiek szellemében mi a túrabakancsra szavaztunk. Kora reggeltől naplementéig tartott a húsz kilométeres kirándulásunk. Láttuk a leghíresebb részeket, és hosszan gyalogoltunk olyan helyeken is, ahol azt éreztük, hogy miénk az egész város. Átlagos az állóképességünk, ülőmunkával töltjük napjainkat, de ez nem tartott vissza minket, és annak, aki bírja egészséggel no meg erővel, szintén ezt az útvonalat javasoljuk. Nap végére kicsit remegtek a combizmaink, de a túra minden perce megérte!

Mennyi idő kell Petrára?

Azt, hogy hosszan vagy röviden túrázzunk és miket nézzünk meg, az állóképességünk mellett még egy nagyon fontos tényező határozza meg. Az, hogy mennyi időnk van Petrára. A legjobb persze egy egész nap, de sokan a tengerparti Akabából érkeznek egy napra, nekik sokkal behatároltabbak a lehetőségeik.

Annak, aki már hajnalban vagy kora reggel kint szeretne lenni, ezzel megelőzve a turistabuszokat, mindenképp azt javasoljuk, hogy szálljon meg legalább egy éjszakára Vádi Múszában. (Wadi Musa jelentése Mózes völgye. A legenda szerint itt fakasztott egyetlen botütéssel vizet Mózes.) A kisváros kifejezetten a Petrába érkező turistákra specializálódott: rengeteg szálloda és étterem várja itt az utazókat. Általában magasabb árakon, mint máshol az országban. De a megspórolt időnek ára van!

Egyetlen hotelt engedtek közvetlenül Petra bejáratához építeni, így annak, akinek fontos, hogy az elsők között vehesse meg a jegyét reggel, a Mövenpick Resort Petra helyi viszonylatban borsos árát kell kicsengetnie. Lehet optimalizálni a költséget azzal, ha csak a túra előtti este alszunk itt. Ugyanis attól függetlenül visszamehetünk használni a hotel szolgáltatásait, hogy már hajnalban kijelentkeztünk. Így túra után kapunk törölközőt, sampont, tusfürdőt, van hol lezuhanyoznunk, átöltöznünk, de akár úszhatunk vagy szaunázhatunk is egyet, mielőtt tovább indulnánk az ország más részeibe, ahol kevésbé a turistákra szabott árak a jellemzőek.

A másik ok egy extra fél napra a „Little Petra" néven emlegetett Siq al-Barid, Vádi Múszától kilenc kilométerre, északra. Ez – ahogy a beceneve is jelzi – egy jóval kisebb terület, de ugyanabból az időszakból származik, mint Petra, és itt sokkal kevesebb emberrel kell osztoznunk az élményen, mint Petra legnyüzsgőbb részein.

Miért keljünk hajnalban?

Hajnali – kora reggeli indulással mindenhová pont úgy érkezhetünk, hogy a legjobb fényeket csípjük el a fényképeinkhez. Míg ha szamárhátra pattanunk, jó eséllyel beleesünk abba a hibába, hogy a Kincstár után rögtön a második leghíresebb látványossághoz, a Kolostorhoz vitetjük magunkat, ahol pont szembe fog sütni a nap. Az oda vezető úton pedig rákvörösre sülünk, mert csak délutánra kerül árnyékba az út. Ha nincs 8-9 órája Petrára, csak rövidebb időt tud maradni, akkor viszont inkább a naplementéhez igazodjon, mint a napfelkeltéhez.

A Kincstárt ugyan reggel 9 körül világítja meg teljesen a nap, ami miatt sokan olyankor szeretnének ott fényképezni, később is remek fotókat lehet lőni róla, a Kolostorhoz vezető közel nyolcszáz lépcsőt viszont az árnyékosabb délutáni órákban sokkal kellemesebb megmászni, mint délidőben. Ha pedig hajnalban érkezünk, a kettő között még számos érdekességet láthatunk. Mi a következő útvonalon haladtunk:

A bejárattól a Kincstárig

A bejárattól még viszonylag hosszú út vezet addig, hogy megpillanthassuk Petra ikonikus épületét, a Haznet al-Faraúnt, a Kincstárat. Először el kell haladnunk néhány olyan barlang és kőtömb mellett, ami befelé még érdekes, de kifelé – a benti csodák után – már nem annyira. Majd következik a Szik, az 1,2 km hosszú szurdok, ami már önmagában is egy látványosság. Szélessége 2-3 méter csak, miközben mellettünk a sziklafalak akár száz méter magasak is lehetnek.

Rögtön a szik végén találjuk szembe magunkat a Kincstárral. Neve, vagyis a Haznet al-Faraún azt jelenti, a fáraó kincsesháza. A legenda szerint ugyanis ennek az épületnek a tetejébe rejtette el a fáraó a kincseit, mikor itt haladt át. Az idők során emiatt sok kincsvadász próbálkozott vele, hogy kilője az épület tetején található urnát, de csak annyit értek el vele, hogy jó nagy homokkő darabok leváltak a faragványból.

A talajszint alatti részt egy 2010-ben kezdődött ásatás óta látható csak. Bemenni a Kincstár épületébe nem lehet. Elmondható, hogy itt a legnagyobb a nyüzsgés, itt gyűlik össze a legtöbb turista. Ezért itt van a legtöbb tevét, lovaskocsit, szamarat, képeslapot kínáló helyi is. Tapasztalatunk szerint egyáltalán nem voltak nyomulósak. Kínálták a szolgáltatásukat, mi mondtuk, hogy köszönjük, inkább túrázunk, mire jó túrázást kívántak, nem győzködtek kicsit sem.

Ha hallották, hogy magyarok vagyunk, próbáltak pár magyar szóval elkápráztatni minket. És bár elkápráztatni tényleg sikerült azzal, hogy „szép csacsi menni to kolostor", ettől azért részünkről még nem állt az üzlet. Ők pedig nem erősködtek.

A Kincstártól a Színházig

A Kincstártól újra magas sziklafalak között, de már nem olyan keskeny helyen visz tovább az utunk, mint a Szikben. Ha ezt az utat követjük, gyorsan, nagyobb szintkülönbségek megtétele nélkül eljutunk az egykori városközpontig, onnan pedig nekivághatunk a Kolostorhoz vezető sok száz lépcsőnek. Ha csak rövidebb idejük van, nem egy teljes napjuk, így hozhatják ki a legtöbbet a kirándulásból. Út közben elhaladnak a római mintára épült amfiteátrum és a királysírok előtt is. Ha egy nagyobb túrára adják a fejüket, és követik az általunk bejárt útvonalat, akkor ezeket visszafelé fogják látni.

A Színházra reggel esnek szebben a fények, ezért odáig érdemes elmenni, ha jó képet akar róla készíteni. Ránézésre sok újat nem fog nyújtani, annyiban tér el a római amfiteátrumoktól, hogy ezt sem építették, hanem homokkőből faragták ki, mint az összes többi épületet.

A Homlokzatok utcája a Színháztól balra található, itt 40 sírkamra kapott egymás felett helyet. Az előttük elterülő nagy, szabad téren még számos helyivel fognak találkozni, akitől vizet, gyümölcslevet vagy harapnivalót vehetnek, de ha elindulnak felfelé túrázni, akkor már ritkábban találkoznak árusokkal, így ha szükségük van valamire, itt vegyék inkább meg.

A Színháztól az Áldozati magaslatig

Igazából még a Homlokzatok utcája és a Színház előtt indul a túraútvonal, amit követve a régi áldozati magaslaton keresztül, hátulról közelíthetjük meg a főteret. Így ha nem izgatja, hogy milyen megvilágításban látja a színházat, még a Homlokzatok utcája előtt induljon el felfelé ott, ahol bal kéz felől lépcsőket lát a sziklafalban. („High Place of Sacrifice" – írják az irányjelzőre, ami viszont nem túl feltűnő.)

Itt egy ideig a Homlokzatok utcájával haladunk párhuzamosan. A kiszögelésekről remek képeket készíthetünk a sírokkal teli falról és az alattunk jövő-menő turistákról. De innen az út várhatóan jóval csendesebb. Mi úgy 10-15 percenként találkoztunk csak más turistákkal rajta.

Az Áldozati magaslat a legmagasabb pont, csodás kilátás nyílik innen egészen messzire. Petra lakói, a nabateusok itt mutatták be állatáldozataikat. (Más nabateus csoportokról fennmaradt legendák alapján elképzelhető, hogy emberáldozatokat is bemutattak Petrában, de nem lehet biztosat mondani.)

Az Áldozati magaslattól Vádi Faraszáig

A magaslatról röviden visszafelé vezet az út, de csak a toitoi mosdóig. Ha ott tovább indul lefelé, az eredeti úton jut vissza, míg ha a vécé mellett tovább halad, hamarosan a sziklatömb túlsó oldalán haladhat lefelé.

Út közben olyan különleges látványosságokkal találkozhat, amit azok, akik csak a fő útvonalak mentén közlekednek, biztosan kihagynak. Az egyik legkülönlegesebb egy faragott oroszlán szökőkút lehetett fénykorában, a kőbe faragott oroszlán szájából jött a víz, amihez igazán fejlett szinten kellett a vízvezetékekhez érteniük már kétezer évvel ezelőtt is! Sajnos mára az oroszlán feje teljesen eltűnt, így csak elképzelni tudjuk, milyen lehetett akkoriban ez a szökőkút.

A Kert Triclinium látszólag egy egyszerű, római oszlopokkal díszített templomszerű építmény, de nekünk az egyik kedvencünk lett. Hosszan üldögélhettünk itt a vörös köveken teljes csendben, anélkül, hogy bárki elhaladt volna mellettünk. Ilyen környezetben tényleg magával tudott ragadni minket Petra szelleme.

Vádi Faraszáig még sok látványos sírkamra mellett elhaladunk. Van köztük olyan is, amit csak néhány éve fedeztek fel. Megállhatunk teázni egy beduin néni – a flair székektől eltekintve – szépen és hagyományosan berendezett sátrában is. (Nem életünk legjobb vására lesz, mert 1 JOD, azaz kb. 400 forint egy tea, de jönnek-mennek az unokái, kicsit beleláthatunk az itt felnövő gyerekek életébe is. Sajnos legtöbbjük egyébként nem jár iskolába, ezért a hatóságok arra figyelmeztetik a turistákat, hogy ne vegyenek tőlük képeslapokat és egyéb apróságokat, mert közvetve ezzel is támogatják az iskolakerülést.)

Vádi Faraszától a Kolostorig

Vádi Faraszától nem mindig egyértelmű az út a régi városközpont felé, de általában találunk fekete nyilakat felfújva egy kőre olyan helyeken, ahol igazán megtévesztő lehetne az útirány. Ahol pedig nem, ott mindig jó ötlet a legkitaposottabb úton haladni. Előbb-utóbb szembe is jön valaki, aki megnyugtat, hogy jó irányban vagyunk.

Ha leértünk a régi városközponthoz, és nem állunk túl jól idővel, akkor inkább induljunk neki rögtön a közel nyolcszáz lépcsőfoknak a Kolostor felé, majd ha visszaértünk, akkor is ráérünk a római mintára épült – és egy földrengésben pár évvel később összeomlott – városközpontot megnézni.

A Kolostorhoz vezető utat délután már árnyék borítja, ezért akár a nyári melegben is sokkal kellemesebb ilyenkor felmászni itt a délutáni órákban a reggeli tűző nap helyett. Nem mondjuk, hogy átlagos edzettséggel különösebben könnyű menet lenne felmászni oda, de a látvány abszolút megéri az erőfeszítéseinket. Fent büfé kínálja a hideg italokat, és már csak azért is megéri venni náluk valamit, hogy a színházteremszerűen elrendezett padjaikra leülhessünk, és onnan csodálhassuk a Kolostort.

A Kolostortól a kijáratig

Itt még hosszú út vár ránk a kijáratig, majdnem két óra még akkor is, ha már sehol nem állunk meg hosszabban. Először le kell jutnunk ugyanazon az úton, ahol feljöttünk. A homokkő rendesen csúszós tud lenni a sok ráhordott homoktól. Amikor látjuk, hogy csetlenek-botlanak lefelé a szamarak, biztosan hálásak leszünk, hogy saját lábon jöttünk, akkor is, ha előtte felfelé a fáradtságtól százszor megbántuk!

A régi városközpontban még megnézhetjük a múzeumot, majd a részben helyreállított, római mintára épült oszlopos utcát és főtemplomot a mozaikokkal. Kifelé elhaladunk a Királysírok előtt. Akiben maradt még egy csomó energia, itt felmehet több sírhoz, és innen indul az útvonal arra a magaslati pontra is, ahonnan fentről, szemből láthatjuk a Kincstárat. De ez csak úgy fér bele a napba, ha például még reggel ezzel kezdünk, és utána nagyon-nagyon gyorsan tudunk haladni. Vagy az Áldozati magaslat helyett ide is jöhetünk például.

A Királysírok után pedig már ismerős terephez érünk: a Színházat találjuk jobb kéz felől. De még mindig korai az öröm, ha már fáradunk, hiszen a kijáratig még több mint két kilométer vár ránk.

Ha fárad, és ki akarja próbálni a tevegelést, naplemente körül már nagyon jó alkupozíciója van a tevéseknél. Ha pedig marad a gyaloglásnál, nap végére simán mutathat húsz kilométert a lépésszámlálója. Ami úgy különösen nem kevés, hogy szinte minden méterre jutott valami látnivaló!