Évente átlag negyvenszer lépi át a határt, a 90-es évek eleje óta utazik, a kontinensek közül csak Ausztrália maradt ki. Célja, hogy bejárja az összes világörökségi helyszínt. Szűcs Tamás, amikor nem utazik, külpolitikai újságíró, pedig eleinte tudósnak készült. Bakuban elrabolták, és bár már kerüli a veszélyes övezeteket, beszélgetésünkkor épp Kurdisztánba készült. Az is kiderül, hogyan lehet három gyerek mellett, visszafogott életmódot folytatva évente negyvenszer átlépni a határt.
"Meghalt ez a Kádár János, jó ez nekünk?" – kérdezte egy idős bácsi tökéletes magyarsággal az akkor húszas éveiben járó Szűcs Tamástól egy buszon 1989 júliusában. Ha az eset a hetes buszon történt volna, nem lenne benne semmi különös, csakhogy a helyszín Izrael, miután Tamás hat hetet töltött egy kibucban, majd végigstoppolta Ciszjordániát és Gázát. „Tök nyugalom volt akkoriban ott, kellemes emberekkel találkoztam, akik dinnyéket adtak ajándékba."
Kezdjük mondjuk ennél a pontnál világutazói pályafutásának történetét, bár ekkor, a kilencvenes évek elején még valószínűbbnek tűnt, hogy tudományos-kutatói pályát fog befutni: latin-történelem-indoeurópai nyelvészet szakon végzett. „Kihalt és érdektelen nyelveket tanultam az egyetemen" - mondja önironikusan. Történeti összehasonlító nyelvészeten kezdte el írni a doktoriját, majd a 80-as évek végén elkezdett dolgozni a Magyar Történészhallgatók Egyesületében.
Tulajdonképpen nekik köszönheti, hogy részt vett egy Japánt, Szingapúrt, Ománt és Spanyolországot is magában foglaló hajóúton a világ akkor legnagyobb óceánjáróján. Talán ez is közrejátszott abban, hogy – noha utána még évekig tanított egyetemeken – végül mégsem a tudományos pályát választotta, hanem a sajtóban kötött ki. A paletta igen széles: írt a Magyar Narancsba, volt az Echo tévé és a Lánchíd rádió hírigazgatója, dolgozott a közmédiában külpolosként, jelenleg a Globoport oldal főszerkesztője és külpolitikai újságíró.
Utazás négyféleképpen
Eleinte egyedül vagy egy-két társsal utazott, a felesége már így ismerte meg. Tamás tisztában volt vele, hogy életformája az átlagosnál toleránsabb partnert igényel. „A feleségem emberfeletti tűrőképességére jellemző, hogy amikor 2007-ben terhes volt, elmentem egy kenyai szafarira és nem mondott semmit" – említ egy példát. – „Tudja, hogy nem szabad visszatartania. Ha már 3-4 napra el tudok menni valahova, az jó, mert fontos az a pár nap, amikor senki nem akar tőlem semmit" – magyarázza a háromgyerekes családapa. „Ilyenkor csak a minimálisan szükséges kommunikációra szorítkozom az utcán vagy a szálláson, és korán kelek - korán fekszem". A kommunikációval egyébként nincs gondja, ha a szükség úgy hozza, megérteti magát angolul, oroszul, franciául, németül spanyolul és arabul.
Sokat utazik feleségével kettesben is: „Ez óriási élmény: akkor kelünk fel, amikor akarunk, nem jön senki, hogy pisilnie kell és lehet romantikázni. Tizenöt év házasság után is". És van olyan is, amikor a haverjaival megy: „Az is mindig szórakoztató és vicces. Ez a társaság főleg hímnemű, ezért szabad böfögni és hülyeségeket kiabálni magyarul" – magyarázza. A negyedik kategória a családi utazás. A gyerekei – egy hétéves ikerpár és egy hároméves kislány – is szeretik ezt az életformát, vélhetően, mert ebbe szoktak bele.
Bakuban kifosztották és bezárták egy lakásba
„Fiatalabb koromban még szerettem olyan helyekre menni, ahol történnek a dolgok, de úgy gondolom, negyven fölött az ember már élvezni szeretné a maradék életét, nem pedig nagy dolgok részese lenni" – írta blogjában, amikor éppen Laoszban volt. A veszélyes helyzeteken már úgyis túl van: 1993 januárjában Bakuban például utastársával együtt elrabolta egy taxis; elszedték a pénzüket és bezárták őket egy lakásba. Másnap hajnalban úgy döntöttek, hogy az ablakon keresztül távoznak – a talaj szerencséjükre nem volt messze.
„Időközben a világ biztonságosabb és én is óvatosabb lettem, már nem akarok feltétlen háborús övezetekbe járni" – szögezte le budai irodájában, paradox módon pár nappal kurdisztáni útja előtt. „Magyarországon belül is szeretünk utazni. De minél többet utazik az ember, annál jobban érdeklik a minél különlegesebb élmények. Európán belül például egy annyira elzárt közösség, mint az Athosz-hegy – ahová vízum kell – , óriási élmény." Most már kevesebb az útjaiban a spontaneitás és több a tervezés, kényesebbé viszont nem vált: „Még ma is megcsinálom, hogy 48 fokos melegben végigülök 14 órát egy kisbuszban."
Gyűjti a világörökségi helyszíneket
Bő egy évtizede elkezdte gyűjteni azokat a helyszíneket, melyeket az UNESCO a világörökség részének nyilvánított, jelenleg 460 helyszínnél jár, amit 118 országban szemlélt meg. És miért éppen a világörökség helyszínei lett a vezérlőelve? „A feleségem szerint azért, mert átjár a versengés szelleme, ami nálam ebben nyilvánul meg" – mondja. A cél természetesen az összes helyszín, amiért repülnie kell még pár ezer kilométert, mivel jelenleg 1007 a világörökségi helyszínek száma, a lista pedig évente hússzal bővül.
És ez így hogy?
Ehhez évente többször, sőt havi rendszerességgel el kell hagynia az országot. Erős évnek tartja már, amikor negyven helyre eljut. Na, de hogyan? „Ha az ember tényleg ezt az életformát akarja, akkor olyan állás, munka és kapcsolati rendszer kell, ami ezt olcsóbbá teszi. Ráadásul más pénzén mindig kellemesebb utazni, bár az egynapos munkautakat rühellem." – emeli fel mutatóujját. „A mostani munkahelyem is egy olyan cég, amiben benne van az utazás, plusz utazási irodáknak is dolgozom. A lényeg, hogy meg kell teremteni a lehetőségeket."
A másik trükk az egyszerű, pazarlást mellőző életmód: „Nincs nagyképernyős tévénk, évente nem adok ki tízezer forintnál többet ruhára, és igyekszem ésszel utazni." Példaként a legutóbbi, nyár végi szardíniai családi nyaralását említi: februárban foglalták a szállást, márciusban vették meg a kompjegyet és folyamatosan figyelték, mikor érdemes eurót váltani.
A keresés: két héten át minden este a net előtt
Az utazással töltött évek hasznos hozadéka, hogy Tamás kitapasztalta, hogyan lehet olcsón repjegyhez jutni. A repjegyvadászat időigényes foglalatosság, a kurdisztáni útja előtt például hetekig figyelte például a jegyfoglaló oldalakat (például Skyscanner, eDreams, Onetwotrip és a légitársaságok honlapjait), míg megtalálta a legolcsóbb repülőjegyet. „Ilyenkor kb. két héten át minden este a net előtt ülök. Fontos a jegyfoglaló rendszerek ismerete, és sok időt kell eltölteni a net előtt ahhoz is, hogy ár-érték arányban a legjobb szállást találja meg az ember" – mondja.
"Olyan vagyok, mint a Terminátor"
Utazásairól lassan két éve vezeti a Fotelkalandor-blogot, mely helyenként szórakoztató ismeretterjesztő, máskor már-már tudományos sűrűségű. „Ez tudatos: igényes-értelmes-érdeklődő blogot szeretnénk csinálni, ami nem kimondottan szakblog, de olvasottabb közönségnek szól. Ketten írjuk a feleségemmel". Árakról és pénzről valamint politikáról tudatosan nem ejtenek szót, és míg ő tárgyilagosabb, a felesége személyesebb szerző.
És még valami, Tamás egy betegség miatt számos fémmel és protézissel a szervezetében él. „Olyan vagyok, mint a Terminátor, de ez nem akadályoz semmiben. Mondjuk olyankor, amikor az embert műtik és három hónapig lábadozik, nem a kontinensközi utazás az első, amire gondol" – alighanem csak a második, hiszen ilyenkor is hamar megjelenik egy másik érzés: „Ha két hónapja nem mozdultam ki az országból, kezdek depressziós és ideges lenni, és úgy érzem, megöregedtem." Úgyhogy inkább hamarosan útra kel.