Szokatlan érzés, hogy ezúttal nem egy 30 kilométeres, 1000 méter szintkülönbséget felölelő teljesítménytúra áll előttem; hanem csupán a Magas-Tátra szelídebb lankái. Indulás előtt figyelembe kellett vennünk ugyanis, hogy ezúttal egy láthatatlan utas is velünk tart, egész pontosan a hasamban.

Így, a második trimeszter közepén – és ezzel a terhesség valószínűsíthető félidejében – épp nagyon aktív korszakomat élem, túl vagyok az első három hónap erőtlen, kómás zombilétén, általános állapotom pedig közelít a megszokotthoz. Ezért is döntöttünk úgy – plusz a kibírhatatlan magyar parlagfű helyzet miatt -, hogy idén sem hagyjuk ki a Magas-Tátrát.

Mivel lényegesen gyakorlottabb túrázó vagyok, mint terhes, inkább szolidabb távolságokat, szintkülönbségeket és terepeket választottunk. És mivel az utóbbi időben kisebb emelkedőn lévő otthonunk megközelítése is enyhe zihálással járt, kezdetben volt bennem némi kétely, hogy menni fog-e. Mindezek miatt egy könnyű próbanappal kezdtük a tátrai nyaralást. A tesztnapon azt a túrát tettük meg, amivel valaha a Magas-Tátrával való ismerkedésünket kezdtük: a Csorba-tótól a Poprádi-tóig terjedő legfeljebb 4-5 kilométeres szakaszt (oda és vissza). Aki valaha is volt a Magas-Tátrában, az tudja, hogy ez az a turistaút, amit ötéves gyerekek és sportos nyugdíjasok is könnyedén megtesznek, köszönhetően a mindössze 150 méteres szintkülönbségnek. A piros jelzésen mentünk, a zöldön jöttünk, holtpont nem volt, meglepően könnyen ment minden. Körbejártuk a csodás Poprádi-tavat – a szimbolikus temetőt most kihagytuk, mert már sokszor láttuk -, majd a szokásosnál nem sokkal hosszabb idő alatt tértünk vissza a Csorba-tóhoz.

2000 méterig ajánlják

Indulás előtt alaposan áttanulmányoztam a vonatkozó szakirodalmat, ami 2000 méterig kifejezetten javasolja a túrázást komplikációmentes terhesség esetén. Afölött a levegő csökkenő oxigéntartalma miatt nem annyira, főleg nem napokig. Ezért is hagytuk ki most, hogy fent aludjunk a hegyekben. Mondjuk nekem a ritka levegő kevesebb aggályt okozott, mint a Tátra erdőhatára fölötti részeire jellemző törmelékes lejtők és a láncos szakaszok, ahonnan nem szívesen estem volna le ebben az állapotban. A 2000 méter közeli régiókra jellemző láncos szakaszokat azért is el akartuk kerülni, hogy kizárjuk annak a lehetőségét, hogy esetenként hassal a szikla falának kelljen tapadnom – még ha nem is túl látványos a hasam.

Mi kell mindenképp?

Mivel a leendő gyerek apja gentleman és erős is, mindent – ételt, innivalót, esőkabátot, pluszpulóvert, fejlámpát stb. – ő cipelt, én csak a fényképezőgépet vittem a nyakamban. A botladozás elkerülése végett a kitűnő túrabakancs mellett mindennél fontosabbnak bizonyult egy pár jó túrabot – ha ezt nem tudom előre, legkésőbb akkor mindenképp beláttam volna, amikor harmadik napi célpontunk, a Sziléziai ház előtt megtekintettem egy ötvenes évei elején járó nő igen kellemetlen esését. Előttem másfél méterrel egyszerűen megbotlott egy kőben és mint egy krumplis zsák, kidőlt az ösvény szélére. Nem volt szép látvány és fájlalta is a derekát.

Épp ezen, a Tátrafüredtől Tarajkán át az említett Sziléziai házig terjedő 600 méter szintkülönbséges szakaszon a szokásosnál több pihenő beiktatására nem is a fáradság miatt volt szükség – mivel az nem jelentkezett intenzívebben, mint tavaly ugyanitt -, hanem a megváltozott állapotommal járó gyakoribb pisilési kényszer miatt. Aki már járt a Magas-Tátrában, az tudja, hogy ennek kielégítése nem olyan magától értetődő, mint mondjuk a Mátrában, ahol az ember kb. ott bújik el, ahol a szükség épp úgy hozza. Bizonyos magasság fölött itt ugyanis esetenként olyan sűrű az út menti növényzet, hogy kilométereken át lehetetlen letérni az ösvényről. (Egyéként ezért is van az, hogy a Magas-Tátra turistaútjain csak szánt szándékkal lehet eltévedni.)

Nyilván terhesen fokozottan érvényes az alapszabály, hogy vigyünk magunkkal elég folyadékot és élelmet. Mivel az éhség épp olyan váratlanul képes lecsapni a terhes nőre, mint a szirti sas a magányos mormotakölyökre, vagy ahogy a napsütésből zuhogó esőre vált a tátrai időjárás; elengedhetetlen a rengeteg bekészített szendvics, müzliszelet, banán és – lehetőleg egészséges – rágcsálnivaló. A teljesítménytúrázók nagy barátját, a proteinszeletet nem ajánljuk, egész egyszerűen azért, már rá van írva, hogy terheseknek nem ajánlott.

Mi végül az említett Csorba- és Poprádi-tó, a Tarajka - Sziléziai ház – Tátrafüred mellett a Tátrafüred – Rainer-kunyhó útvonalakat jártuk be, és egyedül az 1670 méteren lévő Sziléziai háztól lefelé ballagva éreztem egy kis átmeneti fáradságot; amúgy az egész roppant üdítő volt. (És bár nem látok bele a hasamba, a már enyhén mozgolódó gyerek sem adta jelét annak, hogy bármi ne tetszett volna neki.) Az órákig tartó séta teljesen kikapcsolt, és olyan témák hosszas megtárgyalására is alkalmat adott, hogy mi legyen a gyerek neve, adjunk-e neki édességet az első két évben és más hasonló fontos kérdés.

És még valami: bár tényleg kockázatmentes, nem biztos, hogy mindenkinek való egy ilyen jellegű túra. Aki például korábban nem tett szert magashegységi túratapasztalata, az semmiképpen ne terhesen vágjon bele, várjon inkább türelemmel a következő nyárig, és ügyeljen a fokozatosságra (néhány egyszerű túratipp itt). Akkor ő és a gyerek apja már jó eséllyel egy gyerekhordozóval és annak utasával gazdagabban indulhat neki a hegyeknek.