Mozgalmasan indul 2025 első hónapja a csillagászat szerelmesei számára, ugyanis több különleges égi jelenség is feltűnik az égbolton, némelyik még szabad szemmel is látható lesz. Legyen szó üstökösökről, vagy négy bolygó egyidejű látványáról, januárban a ritka kozmikus események szó szerint elkápráztatnak bennünket.
2025 legfényesebb üstököse
Rögtön a jövő héten, január 13-án érkezik a fényes C/2024 G3 (ATLAS) üstökös, amely a Vénusznál, de még a tavalyi csillageseménynél, a C/2023 A3-nál (Tsuchinshan-ATLAS) is fényesebb lehet. Mindent összevetve várhatóan ez lesz az egész 2025-ös esztendő legfényesebb üstököse. De ha ez sem lenne elég, januárban egyszerre négy bolygót is láthatunk majd az égbolton, ami így együtt valóságos csillagászati szenzációt jelent.
A C/2024 G3 már elérte az olyan híresen fényes csillagokhoz hasonló fényerőt is, mint az Antares és a Spica, ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyen látható lenne – és nem is lesz az. A mi szemszögünkből ugyanis a C/2024 G3 fényereje tetőzésekor lesz a legközelebb a Naphoz, így könnyebb észrevenni, amikor még/már távolabb van tőle, noha ekkor az üstökös jóval halványabb. Az égi jelenséget egyébként a déli féltekéről, Johannesburgból vagy São Pauloból lehet majd legjobban megfigyelni.
A szóban forgó üstökösnek rendkívül hosszú, és vékony pályája van – olyan hosszú, hogy a feltételezések szerint 135 000 éve járt erre utoljára. A bolygók gravitációja miatt, a pályáját érintő változások azt jelentik, hogy a jövőben még tovább fog tartani, mielőtt ismét visszatérne; feltéve, ha túléli a Nappal való találkozását. Azonban, bár 135 000 év hosszú idő, ez azt jelenti, hogy a C/2024 G3 már korábban is túlélt egy hasonló találkozást, amely valószínűleg ugyanilyen közel volt, ami növeli annak esélyét, hogy ezen is túljut.
A C/2024 G3 üstökös ugyanis napközelpontján (perihelium) elég közel kerül a Naphoz ahhoz, hogy fennálljon annak a veszélye, hogy teljesen szétesik, minden jege gázzá változzon. A C/2024 G3 üstökös esetében ugyanis a pályája több mint tízszer közelebb viszi a Naphoz, mint amennyire a Föld valaha is tette.
Egyszerre négy bolygó is látható lesz
A másik eseményt azonban szabad szemmel is látni lehet majd. Január nagy részében ugyanis Naprendszerünk nyolc bolygója közül négy (bocs, Plútó) látható lesz, ha éjszaka elég tiszta lesz az ég – írja az IFLScience. Sőt, ha esetleg egyike vagy a Nemzetközi Űrállomáson rekedt űrhajósoknak, akik a csodálatos kék bolygót, a Földet is láthatják, akkor öt bolygó is látható lesz.
Tehát, ha szereted a szép éjszakai égboltot, azt javaslom, hogy valamelyik tiszta éjszakán menj ki valahová vidékre, és nézz fel az égre – akkor nagy valószínűséggel látni fogod ezeket a bolygókat.
Sajnos a Merkúr a Nap túloldalán van, így a csillagunkhoz (a Naphoz) legközelebb eső bolygó nem lesz látható. Majd csak februárban tér vissza az éjszakai égboltra.
A többit azonban nehéz nem észrevenni: a Vénusz, a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars nyugatról keletre helyezkednek el, és ebben a sorrendben, változó méretben lesznek láthatók a csillagnézők számára. A Vénusz és a Jupiter lesznek a legfényesebb bolygók az égbolton, ráadásul az előbbit könnyű is megtalálni: naplemente után csak nézz nyugat felé, és vissza fog ragyogni rád.
A Szaturnusz egy kicsit nehezebben észrevehető bolygó, mivel ez van a legtávolabb a négy közül, bár lehet, hogy még a fényszennyezett területeken is kivehető lesz, amíg tiszta az ég. Január 17-én és 18-án lesz a legjobb időpont ennek a megfigyelésre, mivel földi szemszögből nézve „kozmikus csókot" fog váltani a Vénusszal, mielőtt elindulna Nyugat felé.
A Jupitert könnyű megtalálni, mivel naplemente után is fényes és látható az égi kupola magasában. Mivel Naprendszerünk legnagyobb bolygója, így tényleg nehéz nem észrevenni. A Mars az a bolygó, amelyik a legkeletebbre lesz, a vörös bolygó január 16-án éri el legfényesebb pontját, amikor eléri az oppozíciót, a szembenállást.