A hátborzongató Deception-sziget: ma a turizmus kedvelt úti célja az Antarktiszon

A szigetet William Smith és Edward Bransfield brit fókavadászok nevezték el 204 évvel ezelőtt, miután a 12 kilométer hosszú, kívülről kereknek tűnő sziklát egy valódi szigettel tévesztették össze. (A sziget valójában egy aktív vulkán kalderája, innen ered a neve is: Deception, vagyis Megtévesztés, mivel az első hajósok valódi szigetnek hitték.)

A tengerészek végül menedékre leltek az elemek elől a sziget közepén kialakult hatalmas Port Foster-öbölben. A többi szárazföldtől eltérően, ezt a messze délen fekvő szigetet nem fedi hó és jég, köszönhetően az aktív pajzsvulkánban bugyborékoló magmának, amely gőzt ereget a magasba a partokon, és felmelegíti a természetes medencéket, ahol a turisták előszeretettel vesznek meleg fürdőt.

Amikor az antarktiszi nyárban, decemberben meglátogattam a szigetet egy utazási irodával, az iroda munkatársa, Bernado Grosehopp biztosított róla, hogy elég kicsi az esélye annak, hogy a vulkán éppen akkor törne ki. De arról is biztosított, hogy ha ez mégis megtörténne, erős hajónk, a Fridtjof Nansen (amely egy kellően kemény norvég sarkvidéki felfedezőről kapta a nevét) képes lesz meglovagolni a kitörés keltette szökőárt, és megmenekülni az összeomlott kijáraton (ez a pajzsvulkán kalderájának víz alatti része, egy 500 méter széles átjáró, melyet Neptunusz fújtatójának neveznek).

Ez megnyugtató gondolat volt számunkra, amikor a Deception Island belső öblébe sodródtunk, annak is a keleti természetes kikötőjébe, a Whalers-öbölbe. Szemem az u-alakú tengerpartot pásztázta, majd tekintetem az állszíjas pingvinek összebújó kolóniáján, egy ásító rákevő fókán, egy koponya-formájú sziklán és egy hosszú, gőzölgő lapályon landolt.

Hét hatalmas, rozsdásodó olajhordó málladozik a fakunyhók maradványai mellett. A világ egykor egyetlen szárazföldi és legnagyobb bálnavágóhídján használt, de ma már azonosíthatatlan munkagépek sokasága hasonló sorsra vár. Elhullott pingvinek és egy magányosan elpusztult fóka pöttyözik a tengerpartot, lassan rothadva a csípősen hideg éghajlaton.

Több ezer púpos bálna és nagy ámbrás cet teteme fölött hevernek, amelyeket, miután a XX. század eleji bálnavadászok megfosztottak értékes zsiradékuktól, ott hagyták megrothadni a maradványokat, nem tudták ugyanis, hogy szabaduljanak meg ezektől a hatalmas lényektől egy olyan kontinensen, amelynek szokása megőrizni az ott pusztulókat.

Ha az 1969-es vulkáni robbanás, amely elűzte a szigetről a brit kutatókból álló kis létszámú legénységet, nem fedte volna be a bálnák maradványait 2 méter vastag hamuval, a mai napig ott hevernének a tengerparton. Ehelyett csak néhány tucat, a földből kiálló bálnacsont emlékeztet a mészárlásra.

A bálnamészárszék

A Deception Island két évszázados emberi történelme során mindvégig a halál helye volt. Smith és Bransfield nyomán évente több mint 100 fókavadász hajó érkezett a szigetre, így a Whalers Bay által kínált menedék felfedezése tökéletes helyszín volt hajóik lehorgonyzásához és a fogás feldolgozásához. Egy évtized alatt a terület prémfóka-populációja szinte teljesen kihalt, ami véget vetett az iparnak.

Nyolcvan év elteltével aztán felbukkantak a bálnavadászok is, akiket vonzott az akkor még érintetlen púpos bálna populáció, amelyek játékos természetükkel és a csak erre a fajra jellemző buborékos vadászatukkal megkönnyítették a bálnavadászok dolgát. Gyorsan felépült az Antarktisz egyetlen állandó bálnafeldolgozó gyára, majd a britek a Falkland-szigetek függőségének nyilvánították a szigetet, és kézzel hajtott vasutat, temetőt és szállást építettek a több száz bálnavadásznak.

A Deception-sziget leghíresebb lakója Hubert Wilkins ausztrál felfedező volt, aki a 20-as évek végén kifutópályát épített ott történelmi jelentőségű antarktiszi átrepüléseihez. Megfigyelte a bálnavadászok rossz ízű részeg tréfáit is, melyről így írt:

"Az egyik bálnavadász beledöfte hosszú kését ebbe a bálna-labdába (felfújódott rothadó bálnatetem), amely azonnal felrobbant, és mindkét embert a kikötő vizébe lökte, ahonnan néhány józan bámészkodónak kellett kimentenie őket".

És a sziget kiürült

Az állomás fellendülésének évei az 1920-as években értek véget, amikor már lehetővé vált a bálnák teljes szárazföldi feldolgozása. Kutatók költöztek be a bálnavadászok megüresedett szállásaira, akik boldogan végezték ott kutatásaikat egészen 1969-ig, amikor is két éven belül a második kitörés során a szigeten rekedt brit kutatókat chilei kollégáiknak kellett biztonságba szállítani, véget vetve ezzel a brit jelenlétnek a szigeten.

„Először a fókavadászok, aztán a bálnavadászok, végül a kutatók, tehát tökéletes leképeződése az Antarktisz történelmének" – mondta el Bernado a Deception-szigeten tett látogatásunk során, amely mostanra a kontinens egyetlen igazi turisztikai célpontjaként kapott új perspektívát.

Új perspektívák

Ma évente körülbelül 15 000 ember látogat el a szigetre, akiket a barátságtalan kontinens azon kicsiny része vonz, amely emberi történelemmel rendelkezik, és amely egyben az Antarktiszhoz fűződő kapcsolatunkat tükrözi. A parton sétálva kibontakozott egy sziget a szemem előtt, amely újra felépül.

Ismét fókacsaládok heverésznek a kavicsokon; az üzemanyagtartályokat és a mérgező akkumulátorokat az 1991. évi Madridi Jegyzőkönyv alapján elszállítják; a púpos bálnák már újra ide merészkednek, teljes populációjuk az 5000-es mélypontról 135 000-re ugrott vissza. A megmaradt épületek is hamarosan teljesen megsemmisülnek, és maradványaikat elnyelik a hullámok.

A Deception Island egyszerre az elhagyatottság és a remény helye. A kapzsiságtól fűtött brutalitás sebhelyeit viseli, amely közel járt ahhoz, hogy véget vessen egy fenséges faj létezésének. Manapság ezek a hegek már csak részben láthatók, ahogy a természet rendje fokozatosan helyreáll és végül elfedi.

Remélhetőleg az Antarktisz növekvő turisztikai kínálata iránt érdeklődők ugyanolyan tisztelettel és óvatossággal fognak tekinteni a jeges kontinens kényes csodáira, mint tettük most mi az utazási irodánk útmutatásával, és hagyják, hogy a világ utolsó igazi vadonja így is maradjon.

Ismerd meg a Deception-sziget szomorú történetét: