Az atombombák tesztelésére használt szigeteken és vizekben ilyen mutáns állatok élnek

Az atombombák tesztelésére használt szigeteken és vizekben mutáns állatok élnek. Mutáns cápák, plutóniummal átitatott fehér homok, stronciummal szennyezett tengervíz, céziumot tartalmazó kókuszdiót evő óriási remeterák. A Marshall-szigetek egy erősen szennyezett, radioaktív terület, ahová az élet lassan mégis visszatér.

Az atombombák tesztelésére használt szigeteken és vizekben mutáns állatok élnek - illusztrációForrás: Shutterstock/Alones

Az atombombák tesztelésére használt szigeteken és vizekben mutáns állatok élnek

A Marshall-szigetek, egy korallzátonyokból álló gyűrű a Csendes-óceán közepén, ami tökéletes helynek tűnik, hogy felvegyünk egy szalmakalapot és olvassunk egy könyvet a pálmafák alatt. De csak elméletben, ugyanis az 1940-es és 50-es években az Egyesült Államok a távoli atollok közül kettőt, Bikinit és Enewetakot használta 67 atombomba tesztelésére, így nem meglepő, hogy a radioaktív szennyezés miatt, rengeteg a mutáns állat a környéken.

A nukleáris incidenseket nyomon követő Hibakusha Worldwide szerint az egyik atombomba 1000-szer erősebb volt, mint a hirosimai bomba.Ez a Crossroad hadművelet része volt, ami egy atomtesztprogram volt, amelyet a hidegháború miatti szorongás hívott életre.

A Marshall-szigetek duzzadt az élettől, rengeteg ember élt ott az atomkísérletek előtt

Abban az időben, amikor 52 000 marshall-i lakos hívta otthonának a szigeteket, a 20 sziget egy földi paradicsom volt, ősi vulkánok maradványaiból jöttek létre félúton Hawaii és Ausztrália között.
Az atomrobbanások hatására egész szigetek párologtak el, és krátereket vájtak a sekély lagúnákba, így több száz ember kényszerült elhagyni az otthonát, és soha többé nem tértek vissza.A Bikini-atoll mára olyan hírnevet szerzett a mutáns vadon élő állatokról, hogy a Spongyabob Squarepants nevű videójátékának készítőit is megihlette.

Noha a szigeteken nem valószínű, hogy beszélő szivacsok élnek, a vizeiben ott lévő sugárzás hatással van a vadon élő állatokra. A dajkacápák egyetlen hátuszonyukkal úszkálnak a Bikini-atoll körül, és autóméretű korallok nőnek a tengerfenéken.

„A közhiedelem szerint a sugárzás mutációkat okoz, és ez igaz" - mondta Steve Palumbi, a Stanford tengertudományi professzora a The Sunnak.

Még az alacsony szintű sugárzás is okozhat genetikai mutációkat. A cézium, a stroncium és más radioaktív izotópok széttörik a DNS-t, és több ezer éves evolúciót néhány évtizedre sűrítenek össze, amit egy cikk egykor „ természetellenes szelekciónak " nevezett.

A Marshall-szigetek felülnézetből gyönyörűnek tűnnek, mégis erősen radioaktív területForrás: Shutterstock/Romaine W

A tengeri élet fellendül Bikiniben. „Az a tény, hogy van ott élet, és az ottani élet megpróbál visszatérni a legerőszakosabb dologból, amit valaha is tettünk ellene, nagyon biztató" - mondta a professzor.
A víz azonban ihatatlan marad, a tengeri élőlények és a növények nem fogyaszthatók a radioaktív víz és a talaj szennyezettsége miatt.

A közeli szigeteken élők a tesztelés alatt és után azt tapasztalták, hogy nagyobb lett náluk a rák és születési rendellenességek kialakulása.

A marshalliak bajainak listája ezzel nem ér véget, az éghajlatváltozás miatt bekövetkező tengerszint emelkedés lassan elnyeli a lakható atollokat.

A hidrogénbomba hatásai az egész világon érződtek

A legnagyobb nukleáris detonáció a Castle Bravo hidrogénbomba volt, amelyet 1954. március 1-jén lőttek ki Bikiniben. Ahogy a gomba alakú halom árnyékot vetett a szigetre, a radioaktív csapadék és a törmelék jóval túlterjedt a partvonalon.
A radioaktív anyagok nyomait később Japán, India, Ausztrália, Európa és az Egyesült Államok egyes részein is megtalálták" - mondja az Atomic Heritage Foundation.

„Ez volt az Egyesült Államok történetének legrosszabb radiológiai katasztrófája, és világszerte komoly ellenérzést váltott ki a légköri nukleáris kísérletekkel szemben."

A Bikinihez tartozó Pikinni annyira radioaktívvá vált, hogy alig van remény arra, hogy valaha is lakható lesz.

Miután az 1963-as korlátozott kísérleti tilalomról szóló szerződés véget vetett a légköri nukleáris kísérleteknek, a szigetek lakóhelyét elhagyni kényszerült polgároknak egyetlen lehetőségük maradt: várni.

A védelmi minisztérium a '70-es években arra a következtetésre jutott, hogy a talaj olyan mértékben tartalmazott cézium-137-et és stroncium-90-et – mindkettő körülbelül három évtized alatt bomlik le, ezt felezési időnek nevezik –, hogy a legjobb megoldás az, ha hagyják lebomlani.

A Plutónium-239 bomlása azonban egy kicsit tovább tart, 24.000 évig. Az Egyesült Államok 437 plutóniumdarabokkal teli műanyag zacskót dobott le, amelyek egy bomba után maradtak 1958-ban, egy atomfegyver által vájt, a Runit-szigeten található 33 méteres kráterbe.
Ez, és egy körülbelül 35 olimpiai méretű uszodának megfelelő kráter tele van radioaktív talajjal és nukleáris hulladékkal.

A krátert a '70-es években egy 350 méter széles betonlap zárta le, amit a helyiek „Sírnak" hívnak. A kupola szinte úgy néz ki, mint valami sci-fi filmből vették volna, miközben egy trópusi paradicsommal van körülvéve. Ráadásul a kupola szivárog.

Az Amerikai Egyesült Államok 67 atombomba, köztük hidrogénbomba felrobbantását ismeri el a Marshall-szigeteken - illusztrációForrás: Shutterstock/ Andrea Izzotti

Sok lakos halt meg rákban a radioaktív rugárterhelés miatt

Összességében a Bikini-atoll 167 eredeti lakosának több mint fele meghalt. Egyeseknél az 1960-as években kezdték kimutatni a sugárterheléshez kapcsolódó rákos megbetegedések megjelenését, míg a robbanásokhoz közelebb élő emberek égési sérülések és alacsony vérsejtszám miatt szenvedtek.

Néhány generációval később körülbelül 5400 bikini lakos él még mindig száműzetésben. Vannak, akik a magányos csendes-óceáni Kili szigeten élnek, nagyjából 400 mérföldre Bikinitől, mások pedig Honolulutól, egészen Oklahoma fővárosáig jutottak.

A Bikini-atoll nagyrészt lakatlan maradt, egy apró gondozói csapat gondoskodik a sziget infrastruktúrájáról, és időnként búvárok bukkannak fel.

A bikiniek azonban folytatják a harcot. Pénzért lobbiznak az Egyesült Államok Kongresszusánál, hogy újjáépítsék és megtisztítsák az egykor otthonuknak nevezett helyet.
A tudósok bizakodóak. A kármentesítési erőfeszítések közé tartozik az érintett területek kálium-műtrágyával való megszórása, amely csökkenti a cézium-137 bejutását a helyben termesztett növényekbe. A talaj radioaktívsága is csökkent.A Marshall-szigeteki program azt tanácsolja, hogy amint az áttelepítés végre megkezdődik, hozzanak létre egy sugárzásfigyelő programot - írja a Metro

„Ily módon a Kili-Bikini-Ejit önkormányzat és a bikiniek biztosak lehetnek abban, hogy a szigeteken a radiológiai feltételek a vonatkozó biztonsági előírásoknak megfelelőek, vagy azok alatt maradnak, és az Egyesült Államok kormánya elkerülheti a múlt hibáit"

Nézd meg a friss riportot a Marshall-szigetekről, amiben megszólalnak a száműzöttek, és a sírnak nevezett kupolát is bemutatják:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek