Cagliari: egy színes-ízes hely Olaszországban, ahol könnyű ott ragadni

Ha Olaszországban, Szardínia szigetén járunk, a fővárosát, Cagliarit muszáj lesz felfedeznünk, mert jóval többet kínál, mint amit elsőre gondolnánk róla. Történelmi épületek, hangulatos, szűk utcák, festői strandok és pezsgő éjszakai élet várja a látogatókat. Ahogy a kikötőnél kiszálltam egy tengerjáró fedélzetéről, már húzott is magával a város színes látképe, hogy felfedezzem.

Cagliari óvárosának látképeForrás: Shutterstock/TinnitusDoll

Cagliari Olaszország egyik ékköve

Történelmi negyedek

Akárcsak Róma, Szardínia fővárosa is hét dombra épült. A történelem folyamán Cagliarin sokféle nép megfordult, és e sok hatás tetten érhető az építészeti stílusában, a kultúrájában és a konyhájában is. Hogy ráérezzünk a hely hangulatára, érdemes csak úgy cél nélkül nekiindulni a város négy történelmi negyedének.

A Castello, a Villanova, a Stampace és a Marina negyedek rengeteg látnivalót kínálnak, ahol ha elfáradunk a mászkálásban, könnyen találunk csendes zugokat is. Apró terekbe botolhatunk, ahol olajfák, virágzó leanderek, szuvenírboltok, kis kávézók váltják egymást.

A Castello nevű dombtetőn fekszik a város legrégibb része, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Cagliari-öbölre. Ez tulajdonképpen a Várnegyed, ahol impozáns tornyok, templomok és történelmi épületek találhatók.

Cagliari homokszínű 13. századi katedrálisa (Santa Maria székesegyház) a város egyik kiemelkedő nevezetessége. Ez a lenyűgöző román stílusú épület gyönyörű műalkotásoknak ad otthont. Tehetünk egy sétát a Saint Remy bástyán is, mely 19. század végén épült a város falaira. Az ókori város falait az 1300-ból származó Elefánttorony és S. Pancras mészkőtornyok zárják le.

A római amfiteátrum egy másik figyelemre méltó látványosság Cagliariban. Ez a jól megőrzött amfiteátrum valaha gladiátor viadaloknak adott otthont, ma pedig kulturális események és előadások szabadtéri helyszíneként szolgál.

A Saint Remy bástya egy híres műemlék Cagliari városában, Szardínia szigeténForrás: Shutterstock/ wideonet

Itt szeretik a turistákat

A Villanova negyedben kevés erkély és terasz tartozik a házakhoz, ezért a lakók a bejárati ajtók elé nagy cserepekbe rakják növényeiket. Elképesztően hangulatos a szűk, sikátorszerű utcákban a pálmák és egyéb zöld növények között mászkálni. Estére pedig átalakul a környék, a tér megtelik asztalokkal, a bárok és éttermek pedig zsúfolásig lesznek helyi és külföldi vendégekkel, akik késő estig élvezhetik a még októberben is kellemesen langyos estéket. Isteni ételek, bórkóstolók, és lazaság van, senki nem siet sehova.

Cagliariban található a Földközi-tenger egyik legnagyobb kikötője, ahol szintén jól tesszük, ha bóklászunk kicsit. Ez a hely döntő szerepet játszik a város gazdaságában, a történelme során pedig annyi minden történt ott, ahogy a kereskedők be- és elhajóztak, a halászok pedig apró csónakjaikon hozták a napi fogásukat a piacra. Régi halászházakat ma is láthatunk itt, de ez a környék mostanra igazi multikulturális területté fejlődött, ahol egzotikus éttermek és klubok találhatók.

Ha elfáradunk, üljünk be egy trattoriába, ahol nem csak tengeri fogásokat, hanem egyéb, hagyományos szardíniai finomságokat is megízlelhetünk. Ilyenek például a „bottarga" (pácolt halikra) és a „fregola" (kis tésztagolyók).

Légi felvétel a Sella del Diavolo partvonalárólForrás: Shutterstock/salva.tours

Természet mindenhol: parkok és rózsaszín flamingók

Cagliari egy zöld város tele parkokkal, kertekkel és fákkal szegélyezett utakkal, de ha ennél még több zöldre vágyunk, akkor érdemes meglátogatni a város botanikus kertjét (Jardín Botánico de Cagliari), ahol mintegy 2000 mediterrán, trópusi és egyéb érdekes növényt csodálhatunk meg.

De még ennél is többet kaphatunk! A várost ugyanis gyönyörű természeti parkok veszik körül, köztük a Sette Fratelli és a Monte Arcosu. Ezek a parkok lehetőséget kínálnak a túrázásra, a vadvilág megfigyelésére vagy éppen a természet nyugalmában való elmerülésre.

A Molentargius Saline Természeti Park például egy olyan természetes oázis, amely több száz rózsaszín flamingó és számos más madárfaj otthona. A mintegy 1600 hektáros park területén édesvízi medencék és különböző sótartalmú vizek találhatók, mint például a Molentargius és a Quartu tavak.

Cagliari kikötőjében is érdemes tenni egy sétátForrás: Pixabay.com

A kék ötven árnyalata

Ha a színes virágok és a zöld növények sokasága után a kék árnyalatiban szeretnétek elmerülni, akkor arra is lesz bőven lehetőségünk. Cagliari híres festői strandjairól, ahol a helyiek és a turisták kristálytiszta vízben, fehér homokos strandon élvezik a napozást és az úszást.

Itt található Olaszország egyik leghosszabb tengerpartja is, a Poetto beach, ahol nyolc kilométeren keresztül türkizkék vízben úszhatunk, álomszerű öblökben sétálhatunk, és különleges sziklákat láthatunk. A strandon számos étterem van, melyek tengerre néző teraszain fogyaszthatjuk el a helyi specialitásokat, például tengeri sünből készült különlegességeket. A vízisportok szerelmesei egész évben megmártóznak itt, ahol szörfözés, vitorlázás és kiteboardozás kínál kellemes kikapcsolódást Cagliari partvidékének kék vizében.

Ebben a lenyűgöző olasz városban tehát mindenki találhat valamit, ami érdekes lehet számára, kezdve az építészeti látnivalóktól, múzeumoktól a lenyűgöző strandokon keresztül a festői tájakig. Annak is ideális, aki egyszerűen csak pihenne a Földközi-tenger mellett vagy esténként elmerülne a nyüzsgő légkörben. Cagliari erőssége a gazdag öröksége és vendégszeretete, amely lássuk be, fénylő gyöngyszemmé teszi Szardínia szívében.

Mutatjuk videón is, miket érdemes megnézned a festői szigeten:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek