Ezek a legnagyobb turistacsapdák az utazók szerint

A Redditen kirobbant egy komoly vita az utazók között hogy melyik európai városok a legnagyobb turistacsapdák. A neves városokat többen túlértékeltnek, a nyugdíjasok álmának, lehangolónak, túlzottan drágának vagy egyszerűen óriási turistacsapdának nevezték. Nézzük, hova nem érdemes elutazni.

Ezek a legnagyobb turistacsapdák az utazók szerint - például Brüsszelben nem érezték biztonságban magukatForrás: Shutterstock/ TTstudio

Mutatjuk melyek a legnagyobb turistacsapdák az utazók véleménye alapján:

A Redditen merült fel a kérdés, miszerint „Európa mely városaiba nem érdemes visszajönni?" Csak úgy záporoztak a kommentek, az utazók szerint több európai nagyváros is az elkerülendő turistacsapdák közé tartozik.

Pozsony – Szlovákia

Pozsonynak van egy feltűnő hídja egy UFO-nak tűnő kilátóval. Ennek ellenére sok Redditort nem nyűgözött le Szlovákia fővárosa.

Az egyik hozzászóló így ír róla: „a legunalmasabb város, ahol valaha jártam", a "Blue1994a" felhasználó pedig ezt írta: „Az UFO-híd szokatlannak tűnik, de nem ér meg egy különleges utazást."

'ConfidentLem0n' így válaszolt: „Egyetértek! Az emberek is nagyon hidegek voltak, és mindenki dühösnek vagy lehangoltnak tűnt."

A 'OneNo7285' azonban megértésért esedezett: „A szlovákok már csak ilyenek. Ne vedd személyeskedésnek. Szeretünk haragot tartani."

Szlovákia fővárosba, Pozsony sokak szerint unalmasForrás: Shutterstock/ ecstk22

Milánó – Olaszország

Lehet, hogy ez Európa divatvilágának központja, de nem mindenki volt elájulva tőle. A Reddit- felhasználó, „Rustywings" szerint: „Milánó eléggé alulmúlta a várakozásaimat. Nem rohannék vissza."

Velence – Olaszország

Az Úszó Város nem úsztatta a NArcadia11 felhasználó hajóját, aki ezt mondta: Öt napot Velencében töltöttem, nem látom szükségét, hogy visszamenjek, annyira nem nagy szám, ráadásul büdös is."„Ez egy hihetetlenül szép, egyedi, építészetileg művészi város, és nagyon örülök, hogy láttam. De emellett hihetetlenül bosszantó a közlekedés, és az ételek sem olyan jók, mint Olaszország más részein. Emiatt egy kicsit turistacsapdának éreztem."

Velence is több utazó szerint túlértékeltForrás: AFP/Marco Bertorello

Oslo – Norvégia

Míg Norvégiát számos felhasználó dicsérte, a fővárosát, Oslót nem kedvelik valami széles körben.
„Schlawiner" felhasználó azt mondja: Bár nagy Norvégia rajongó vagyok, Oslót nagyon unalmasnak találtam. Nincs érdekes építészet, kicsi, nincs sok tenni- és látnivaló. A körülötte lévő természet sem olyan látványos Norvégia más helyeihez képest."A 'SingleBackground437' nevű Redditor egyetértett, és kijelentette, hogy a város az ő tetszését sem nyerte el, míg "Coolbeans_97" szerint is „unalmas és szürke a város."

Barcelona – Spanyolország

Lehet, hogy Spanyolország a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, de Barcelona nem mindenki számára az.

Az egyik utazó, 'SSG669', ezt mondja: „Gyönyörű város és csodálatosak az ételek, de tele van utcai kéregetőkkel, az állandó zaklatás sokat elvett az élményből."

Egy másik turista, a „dont_fwithcats" ezt írja: „Kétszer is adtam neki esélyt, és még mindig ugyanazt érzem. Túlárazott és nagyon trükkös. A helyiek most sem akarnak turistákat – nem hibáztathatjuk őket, minden drága, és egyes turisták nem tudnak viselkedni –, szóval inkább azt tanácsolom, hogy Spanyolország eldugottabb részeire menj."

A Tibidabo óriáskerékből látni egész BarcelonátForrás: Shutterstock/Irina Papoyan

Bázel – Svájc

A Rajna folyó partján található Bázel nem hagyott mély nyomokat a „Lumpy-Rub-9125" nicknevű utazóban, aki azt mondta: „Bár a táj szép, nagyon unalmas város."

„Olyan, mint egy nyugdíjas álma, egy pihentető hely. Este 8 után halott, a külvárosi területeken este 8 vagy 21 óra után nem lehet zenélni. Nagyon drága város, és a fiatalokat nem várja szórakozási lehetőségekkel."

Dublin – Írország

Dublin a Smaragdsziget gyöngyszeme? Nem a Reddit-felhasználók szerin., 'Queenoftheducks_', aki ezt írta: „A modern kori Dublin árnyéka korábbi önmagának. A különleges varázsát annyira felhígította az irodaházak és a multinacionális csapatok száma, hogy nem sokban különbözik más európai várostól.
Még a belföldi turistákat sem nyűgözi le. a „Major-_-Funk" azt mondja: Ír vagyok, Írországban élek, és nem igazán szeretem Dublint. Meglepő módon ott ittam a legrosszabb Guinness-t is."

Dublin látképeForrás: Shutterstock/ 4H4 PH

Dubrovnik – Horvátország

Dubrovnikról álmodsz? "Auximines_minotaur" felhasználó szerint ez egy rémálom, aki így írta le: Unalmas. Drága. Középszerű az étel. Zsúfolásig van sétahajó-turistákkal és zászlós idegenvezetőkkel. Valójában nem laknak ott helyiek. Plusz átverésnek éreztem, hogy az ott forgatott Trónok harca helyszíneinek a fele nem is létezik, mert a legtöbbhöz CGI-t használtak."

Athén – Görögország

Egy látogató, "Gzrfox" szerint Görögország fővárosa nem ér többet egy hétvégi kirándulásnál: „Piszkos, meleg, túlzsúfolt, minden túl van árazva, és az a néhány érdekesség, ahová pár nap alatt eljuthatsz zsúfolásig van turistákkal. Görögországnak vannak jobb helyei is."

Athén sokak szerint koszos és szemetesForrás: Josh Stewart/Unsplash

Andorra la Vella – Andorra

Európa egyik legkisebb országának fővárosa nem tett nagy benyomást egy Redditorra, aki így emlékezett vissza: Valószínűleg a legunalmasabb hely, ahol valaha jártam. Nyáron mentünk, így nem volt más dolgunk, mint a vásárlás. Nincsenek kulturális helyszínek, múzeumok vagy építészet. Még egyetlen étterem sem volt nyitva a spanyol ebédidőig."

Firenze – Olaszország

A konszenzus az, hogy Firenze Európa egyik legfontosabb kulturális célpontja. Ez azonban semmit sem jelentett „Goin_Commando_" felhasználó számára, aki megjegyezte: „A Ponte Vecchio a leginkább túlértékelt turistacsapda Európában. Körülbelül 50 yardnyi aranyárusító kioszkkal van tele, amiken nem könnyű átverekedni magad. Érdemes megnézni a Dávid-szobrot. Talán öt percig, ha nagyon megfeszíted magad a tömeg közepén. Élvezem a művészetet és a lenyűgöző tehetséget, ami testet öltött a szoborban. De mindezt megtekintheted online, akár virtuális túrákon is."

A Dávid-szobor FirenzébenForrás: Controluce via AFP/Renato Esposito

Brüsszel – Belgium

Belgium fővárosa, Brüsszel egyáltalán nem nyerte el „Queenielauren" tetszését: Brüsszel: rengeteg szemét van az utcákon, sok folyamatban lévő építkezés, valamint rengeteg a koldus és a csaló."A „Coffeewalnut05" nevű turista hozzátette: „Vannak olyan dolgok, amiket szeretek, mint például a központ építészetét, a kiváló tömegközlekedést és az ételeket, főleg a desszerteket. De nem mindig éreztem magam biztonságban, főleg a város széle felé haladva." – szemlézte a Dailymail.

Ha ezek után még is tennél egy próbát Brüsszellel, az alábbi videó ellát tanácsokkal, hogy mit érdemes megnézned 2 nap alatt:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek