Megoldódott a Mariana-árok rejtélye a mesterséges intelligencia segítségével. A Csendes-óceán ezen szakaszán visszatérően egy bizarr hang hallatszott, amelynek ismeretlen volt a forrása, ezért a tudósok a rejtély nyomába eredtek.
Megoldódott a Mariana-árok rejtélye a mesterséges intelligencia segítségével
A Föld legmélyebb pontjáról, a Mariana-árok területéről először 2014-ben észlelték a furcsa hangokat. A tengeri szakértőket megdöbbentette, mert azt gondolták, hogy inkább valamiféle hajózajnak tűnik, mint állati eredetűnek. Végül azon tanakodtak, hogy ha mégis bálna adja ki a hangokat, melyik faj? Ez volt a rejtély.
Azt feltételezték, hogy egy bálnától származnak a furcsa hangok, de vizuális ellenőrzés nélkül lehetetlen volt megállapítani a fajt" - mondták a tanulmány szerzői.
A csapat által „Biotwangnak" nevezett felvételeikkel felvértezve a Google kutatóinak segítségét kérték, akik a mesterséges intelligencia segítségével dolgoztak a bálnahangok azonosításán. A Mariana-szigetcsoportban gyűjtött vizuális és akusztikus felmérési adatok kombinációját használták, és végül össze tudták hasonlítani a Biotwang felvételeket a Bryde bálna hangjával, így bizonyítást nyert, hogy ettől a fajtól származnak a különös hangok.
Izgalmas tudományos felfedezés a Bryde bálna példányairól
Ez egy izgalmas felfedezés volt, mivel nem sokat tudunk ezeknek a világtengerekben vándorló bálnáknak a populációszerkezetéről és mozgásáról. A kézi és mesterséges intelligencia megközelítések kombinálásával átfésülték a Biotwang-felvételeket, amelyeket a Csendes-óceán északi és középső részéből vettek fel, és azonosítani tudták a hangok szezonális jelenlétét a Mariana-szigetcsoportnál és keleten a Wake-szigeten. Alkalmanként a bálnák még a Hawaii-szigetek északnyugati részén és a Howland-sziget melletti Egyenlítő közelében is előfordultak - írja az Iflscience.
„Eredményeink bizonyítékot szolgáltatnak a Bryde bálnák nyílt tengeri észak-csendes-óceáni populációjára, amely széles elterjedtséggel rendelkezik, de előfordulási gyakorisága szezonális és évenkénti eltéréseket mutat, ami egy összetett tartományra utal, amely valószínűleg a régió változó oceanográfiai viszonyaihoz kapcsolódik."
Nem ez az egyetlen rejtély, ami mostanában megoldódott, a Bermuda-háromszög is felfedte a titkait a kutatók előtt
Tegnap írtunk róla, hogy a Bermuda-háromszög több ezer hajóroncsát megvizsgáló búvára szerint nincs semmi rejtélyes vagy paranormális a több ezer négyzetkilométert magába foglaló helyszínen. Michael C. Barnette egy búvár és tengerbiológus szerint ezek pusztán szerencsétlen balesetek helyszínei és nem történik több, mint a világ többi részén. Tehát a tudós szerint a legendáknak nincs alapjuk, de sok ember továbbra is UFO-kat vagy egyéb paranormális energiákat sejt az eltűnések mögött.
Az alábbi videón megnézheted, hogyan táplálkozik a hatalmas Bryde bálna, más néven trópusi bálna: