Színes tengerpartok, szilába épült házak, fehér és kék kupolás templomok - ez a három dolog jut először eszembe, amikor a Szantorini szigetére és az ott töltött 5 napunkra gondolok. Azonban ezeken kívül is van mit mesélni a helyről, így tartsatok velem, és éljétek át rajtam keresztül a kis görög sziget élményeit!
Szantorini - A sziget, ami amennyire pici, annyira varázslatos
Mint már említettem, Szantorini egy icipici sziget, picit kisebb, mint Mosonmagyaróvár. Autóval körülbelül 50 perc eljutni az egyik feléből a másikba, csak hogy érzékeltessem a méreteit. Ez ne tévesszen viszont meg senkit, hiszen sok-sok látnivaló van, így bőven volt mit csinálnunk az 5 napunk alatt, ezt pedig most be is mutatom Nektek!
1. nap - Fedezzük fel a szigetet!
Első napon úgy voltunk vele, hogy ismerjük meg a szigetet, mi merre van, hogy a többi napon már egyszerűbb legyen a tájékozódás - és milyen jól tettük!
Azt tudni kell, hogy a legegyszerűbb megoldás az az autóbérlés, hiszen a buszok bár menetrend alapján közlekednek, szinte mindig késnek, és van, hogy elég sokat.. Olyan görögösen. A másik hátulütője a busznak, hogy az összes járat Firába - a fővárosba - megy, és onnan lehet továbbhaladni. Tehát sokat kell átszállni, sok idő megy el a közlekedésre, az autóbérlés pedig abszolút nem drága a szigeten.
Mi Airbnb-t foglaltunk Perissában, ami csodálatosan tiszta, a lokációja pedig tökéletes volt. A fekete homokos tengerpart 5 perc sétára volt, a mellettünk lévő utca tele volt éttermekkel (bár mi leginkább a parton ettünk), szemben pedig volt egy autókölcsönző, ahol konkrétan 5 perc alatt béreltünk autót, két napra (hiszen utána hajókirándulást terveztünk).
Ebben a két napban akartuk a "messzi" látnivalókat megnézni, ezért utunk Firába, és Imeroviglibe vezetett. Ez a két hely tankönyvi példája Szantorininek, hiszen a tipikus görög házak, keskeny utcák és csodálatos kilátás jellemzi. Imerovigli előtt található a Skaros Rock, ami egy ikonikus sziklaképződmény, és amire ha felmászol, tökéletes kilátás nyílik a Kalderára, a vulkánra, és a környező szigetekre.
Ezután átöltöztünk, és elindultunk a Red Beachre, vagyis a vörös strandra. Felmerült bennünk is a kérdés, hogy hogyan alakult ki, miért ez a neve?
Megtudtuk, hogy színe a sziklák és a homok különleges geológiai összetételének köszönhető. A strandot körülvevő meredek, magas sziklák vulkanikus eredetűek, és ezek nagy része vasban gazdag lávakőzetből áll. A vas-oxidnak köszönhetően a sziklák vöröses-narancssárga árnyalatot kaptak, és ez adja a strand jellegzetes színét is.
Mi nem gondoltuk - és rajtunk kívül ahogy láttuk, jó páran így voltak vele -, hogy egy egészen kemény sziklamászás veszi kezdetét, ha le akarunk jutni a partra, hiszen ott nincsen kijelölt út, csak egy tábla, hogy veszélyes, és csak saját felelősségre merjünk belevágni a kalandba. A sziklák között - főleg papucsban - elég meredek a dolog, nagyon oda kell figyelni minden lépésedre, ha nem akarsz a mélybe zuhanni. Kapaszkodó nem igen van, maximum egy kötél a szélén, ami olyan laza, hogy többet árt, mint használ. Azonban nekünk nem vette el ez a kedvünket, és ahogy a partra értünk, nyugtáztuk, hogy ezért aztán megérte!
A tenger jó hőmérsékletű volt, azonban a hatalmas hullámok miatt nagyon veszélyes lett volna odáig beúszni, ahol nem ért le a lábunk. Itt elidőztünk, nézelődtünk, majd visszaindultunk, hiszen felfelé is várt ránk a sziklaút.
Miután ezt biztonságosan megtettük, körbenéztünk Akrotiriben, ami Szantorini egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. Itt megtalálhatók az ősi város romjai, amelyet egy vulkánkitörés temetett maga alá körülbelül Kr. e. 1600-ban. Sokan "Görögország Pompeijének" nevezik.
Ekkor már sötétedett, ezért visszamentünk a szállásunkhoz közeli fekete homokos strandra, ami így sötétben mondanom sem kell, hogy mesébe illő látvány volt.
2. nap - Irány Oia!
Második napunk Pyrgosba, majd az ehhez közel fekvő Exo Goniába vezetett. Ez a két helyszín nem annyira ismert a turisták körében, ezért nagyon nyugodt - rajtunk kívül SENKI nem volt a helyszínen, amikor meglátogattuk, csak két helyivel találkoztunk.
Pyrgos Santorini egyik legmagasabban fekvő és legjobban megőrzött falva, amely a sziget középső részén található. A falut középkori erődítményként építették, és szűk, kanyargós utcáival, régi kőházaival, valamint a híres Kasteli-erőd romjaival különleges történelmi hangulatot áraszt.
Exo Gonia ennél még kihaltabb, de varázslatos hely. Nagyon szűk utcák, gyönyörűen kidolgozott kápolnák és borászatok jellemzik leginkább. Igazi romantikázós hely! Egy nagyobb látványosság van itt, az Agios Charalambos templom, amit csak kívülről lehet megtekinteni.
A magasból visszamentünk a tengerpartra, Kamariba. Ez a hely hasonló, mint Perissa, annyi a különbség, hogy a Mesa Vouno (Perissát és Kamarit elválasztó hatalmas hegy) másik oldalán van. Itt lehet sétálni a parton a bódék mellett, és van két fontosabb látnivalója is, az Agios Nektarios Templom, és a Le Scuderie di Kamari Santorini, ami egy jellegzetes, színes ajtós épületegyüttes, amit régen valószínűleg állattartásra használtak.
Ezt követően jött Oia, ahol a napfelkeltét akartuk megnézni. A városban rengetegen vannak, hiszen a leghíresebb hely Szantorinin, ezért legalább két órával napnyugta előtt oda kell érni, hogy legyen parkoló, idő előtte, hogy felfedezhessük a várost, és egy olyan hely, ahonnan a leglátványosabb a naplemente.
Az árakat Oiában úgy tudnám jellemezni, hogy horror plusz áfa. Naivan beültünk egy - amúgy méreg drága - helyre, ahonnan tökéletes lett volna a kilátás, majd közölték, hogy itt azért is kell külön fizetni, hogy leültünk - és nem ám pár ezer forintot, 27 eurót, vagyis 11 ezer forintot, PER FŐ. Ami megjegyzem, nem lett volna akkora baj - bár véleményem szerint elég nagy lehúzás, ha azt nézzük, hogy egy perc sétával odébb ingyen néztük végig a naplementét, és nem is ültek előttünk - de a hely bármihez viszonyítjuk, mérhetetlenül drága volt.
Így úgy döntöttünk, hogy végigálljuk, de olyan helyről nézzük, ahonnan mindent látunk, és még fizetnünk sem kell érte, és őszintén: csodálatos volt! Beszéljenek helyettem a képek.
A képbe beleúszott egy tengerjáró is, ami olyan egyveleg volt, hogy nem igazán tudom szavakba önteni.
Az öröm után jött egy pici üröm, a kijutás. Mivel annyi ember nézte a naplementét, hogy mozdulni sem lehetett, ezért a városból való kijutás is nehézkesen ment, hiszen mindenki egyszerre indult el. Azon gondolkodtunk a "szabadulásunk" alatt, hogy mégis milyen lehet ez nyáron, amikor még ennél is több a turista? Végül is ez nem rontott az élményeinken, mosolygósan ültünk be az autóba, majd indultunk haza. Az estét pedig a szokásos tengerparti beszélgetésünkkel zártuk.
A rengeteg élményünk nem fér bele egy cikkbe, ezért maradjatok velem, hamarosan érkezik a második rész, amiben egy nagyon izgalmas, fárasztó hajóútról is írni fogok.
Egy három évvel ezelőtti felvétel nemcsak a naplementét, hanem az ott lévő tömeg is bemutatja: