Videó: Elszabadultak az indulatok Szantorini szigetén a tömegturizmus miatt

Az idilli kék-fehér színekben pompázó görögországi Szantorini szigetére özönlő nyaralókat figyelmeztették, hogy maradjanak távol a turistaközponttól, mivel a helyiek panaszkodtak a tömegturizmusra és elszabadultak az indulatok.

A görögországi Szantorini is szenved a tömegturizmus káros hatásaitólForrás: Pixabay, / Készítette: Russell_Yan

A héten vírusként terjedő felvételeken végtelen sorokban álló turisták szálltak le egy kompról, miközben egy másik hosszú sorban az emberek arra vártak, hogy felszállhassanak a hajóra.

A turisták áradata megtöltötte a macskaköves utcákat, így a helyiek nem tudtak közlekedni.

Panos Kavallaris Szantorini tanácsosa elmondta, hogy a főszezonban naponta 17 000 városnéző rohamozhatja meg a szigetet. A görög szigeten pedig ezért elszabadultak az indulatok. Egy mostanra törölt bejegyzésben azt írta: „Arra kérjük a lakosságot, hogy korlátozzák a mozgásukat, amennyire csak lehetséges". Ez visszafelé sült el, mivel egy helyi lakos így reagált: Hivatalosan arra kéri a helyieket, hogy zárkózzanak be az otthonaikba, hogy a turisták szabadon mászkálhassanak. Csodálatos."
Egy másik helyi lakos azt írta: „Sem a szigetet, sem minket nem tisztelnek, szemetelnek, a buszok pedig nem visznek el minket" - számolt be a Birmingham Live.

„Meg kell találniuk a megfelelő egyensúlyt" - mondta a 28 éves Onur Kilic szállodai dolgozó az i-nek. „Korlátozhatnák a sétahajók számát, de a kormány nem tesz semmit a helyi lakosokért, ezért ha ez így folytatódik, elhagyom a szigetet".

Egy másik helyi lakos a Szantorinin dolgozókról elmondta, hogy „A "helyiek" nem tősgyökeres szigetlakók, ugyanis főleg Athénból, Thesszalonikiből és más nagyobb városokból jönnek pár hónapra. Március körül érkeznek a szigetre, és felkészülnek a szezonra.

„Rövid idő áll rendelkezésükre, hogy megkeressék a pénzüket. Szeptember végén a turisták már elmentek, így a dolgozók is. Nagyon kevesen maradnak "helyiek" Szantorinin. A sétahajókról a szezon alatt több ezer ember érkezik, teljesen ellehetetlenítik Oia és Thira városok közlekedését, miközben csak bámészkodnak, mert kevés pénzt költenek, mivel az igényeiket mind kielégítik a hajón."

Közben egy turista megosztotta nemrég szerzett tapasztalatait: „Két hete voltam ott egy reggeli látogatáson, és gyönyörű hely. Éppen távoztunk, amikor egy emberi testekből álló cunami hullámmal kellett szembenéznünk, ami félelmetes volt. Javasolnám, hogy a sziget tanácsa kezdje el korlátozni a Szantorinire lépők számát, akik nem is járulnak hozzá számottevően a sziget gazdaságához, mert csak apró csecsebecséket és fagylaltot vásárolnak" - írja a dailystar.co. 

Lenyűgöző felvételeken a görögországi Szantorini szigete, ami valóban csodálatos, ha nem árasztja el a tömegturizmus:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek