Csodahely, ami még közel is van - Szlovénia

A fővárosból néhány óra alatt elérhetjük déli szomszédunkat. Az ország hatvan százaléka erdő, van tengerpartja, hegyei a túrázáshoz, számos bicikliútja, és az építészetével, illetve a gasztronómiájával is érdemes megismerkedni. Most bemutatjuk a legjobb helyeket!

Minden a bor körül forog

A határ után Ptuj az első város, ami felé érdemes kitérőt tenni. Ne sajnáljátok rá az időt, ha a tengerpartra tartotok, álljatok meg itt néhány órára! A település ugyanis az egyik leghíresebb szlovén borrégió közepén és a Dráva mellett fekszik. A legjobb kilátás a várból nyílik rá, kanyargós középkori utcáiban pedig megpihenhettek és pincehideg bort kérhettek. Sokan kerékpárral érkeznek erre a vidékre, hogy bejárják valamelyik borutat, például a Ljutomer és Ormož között húzódót.

PtujForrás: I feel Slovenia

Travelo tipp: Ptuj legjobb limonádéját és kávéját a MuziKaféban adják. Egy képzőművész házaspár üzemelteti, a programot felolvasóestek, koncertek tarkítják. A műemlékvédelem alatt álló, régi kereskedőház falán kortárs magyar írók ajánlója is olvasható.

Évszázados hagyományok

Az ország legnépszerűbb úti célja minden bizonnyal Bled. Érdemes először a várba felsétálni, ahonnan gyönyörű a kilátás a tóra és a közepén fekvő, parányi szigetre. Ide velencei hangulatot idéző hajókkal viszik át a turistákat az evezősök, akiknek mestersége apáról fiúra száll. A szigeten álló templomhoz 99 lépcsőfok vezet fel, a helyi esküvőkön a menyasszonyt itt cipeli fel a vőlegény – ha sikerrel jár, hosszú lesz a házasság.

Aki megkongatja a templom híres harangját, annak az égiek teljesítik a kívánságát. Az oltár előtt lóg a kötél, ezt kell áhítattal meghúzni. A partról a legszebb arcát az egykor Josip Broz Tito államfő tulajdonában lévő villából nézve mutatja a sziget.

A Bledi-tó SzlovéniábanForrás: Shutterstock/Istvan Csak

Travelo tipp: Ha szeretnétek úszni egyet a tóban, ingyen is megtehettek.. Egy keskeny partszakaszt jelöltek ki erre, a hajók indulási pontja mellett. Vigyázzatok, a tó szélén hatalmas sziklák vannak, ne ugorjatok fejest a vízbe!

Méz és gyógynövények

Bledhez nagyon közel egy középkori városka, Radovljica várja a látogatókat. Nem is akármivel! A főutcán gótikus és barokk házak váltogatják egymást, az egyikben kerámiaworkshop működik, a másikban fából készített játékok sorakoznak.

Az igazi attrakció azonban a következő három dolog: a Méhecske Múzeum, ahol valódi kaptár is rejtőzik a teremben, ide az ablakon keresztül, egy kis „üveg alagúton" át repülnek vissza a méhek a virágporral; a Patika Múzeum, olyan gazdag gyűjteménnyel az arab időktől, hogy több termet megtöltenek a fiolák, üvegcsék; valamint Uroš Štefelin Michelin-csillagos séf bisztrója. Linhart Hotel & Bistro néven kell keresni – ahol a legtöbben ülnek a napernyő alatt, ott varázsol ő a tányérra étkeket.

Radovljica, SzlovéniaForrás: Shutterstock/Branko Srot

Travelo tipp: A városkában már több száz éve foglalkoznak méztermeléssel. A múzeumban megcsodálhatjátok a szekrényfiókokra emlékeztető kaptárokat, amelyek külső fedelét festményekkel díszítik, sokszor a Bibliából vett példázatokkal. Ha különleges hűtőmágnest kerestek, itt biztosan találtok, vagy vihettek ajándékba szlovén mézet.

Úgy szeretlek, mint a sót!

Pirantól kb. 10 km-re található az évszázadok óta működő, természetes sólepárló. Régen egy évi bér fél kiló só volt, és akit ezzel fizettek ki, az gazdagnak érezhette magát. A férfiak speciális fapapucsban „gereblyézik", ha elpárolgott a tengervíz, elsőként viszont a nők nyúlnak hozzá, hogy leszedjék a tetején lévő, nagyon értékes fleur de selt, azaz a só virágát. Ezt főzéshez, sütéshez vétek használni: érdekes, virág alakú a szerkezete, és az íze is egyedi. Díszítéshez, desszertek zamatának adagolják – mindig csak pici fakanállal, kézzel hozzányúlni illetlenség!

Döcögnek a sóval telt vagonok a Piran melletti Secovlje sómezőkönForrás: Shutterstock

Travelo tipp: Aki ki akarja próbálni a só áldásos hatását, az keresse fel a Lepa Vida Thalasso Spát, ahol többféle hőfokú sós vízben lehet megmártózni.

A jó nem lehet keserű

Portorož felett, a lankákon található a Gramona farm, ahol hatalmas olívaültetvény, valamint datolyaszilva- és fügeliget színesíti a tájat. A négygenerációs családi vállalkozásban bio-olívaolajat termesztenek, amit olykor citrommal vagy naranccsal is megbolondítanak.

Portorož, SzlovéniaForrás: Shutterstock/Pymata

Travelo tipp: Ahogy máshol borkóstolásra, úgy itt, a farmon, olívakóstolásra lehet jelentkezni. Az olívát stampedlispohárba töltik. Hogy teszteljétek? Takarjátok be a tenyeretekkel a pohár tetejét, mozgassátok körbe a zöld italt, majd félkortynyit vegyetek a szájtokba. Az olaj érje a fogatokat, az ínyeteket, az ajkatokat. Csak ezután nyeljétek le óvatosan. Ha penészes illatú, dohos ízű, netán nagyon keserű, akkor már nem friss, nem tiszta.

Nagyapáink sírja

Az I. világháború egyik leghírhedtebb csatatere húzódott az Isonzó folyót körbeölelő hegyekben. Cerje volt az egyik magaslati pont, itt most háborús emlékmű, kilátó várja a megemlékezőket. Alig akad hazánkban család, amelyiknek ne lett volna olyan tagja, aki itt veszett oda vagy sebesült meg. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum az I. világháború 100 éves emlékévére mindenki számára lehetővé tette, hogy volt családtagja után kutasson. A honlapon jelenleg a hősi halált halt katonák adatai érhetőek el, de az adattár folyamatosan bővül. 

Cerje, SzlovéniaForrás: Shutterstock/Jrp Studio

Travelo tipp: A 25 m magas kilátó legfelső szintjéről négy égtájat láthat egyszerre: a Vipava-völgyet, a Friuli-síkságot, a Júliai-Alpok csipkés hegyláncait (sokszor hóval borítva), délen pedig az Adria víztükrét. A Karszt régió és a Vipava-völgy is elsősorban a levegőn szárítva érlelt, vékonyra szelt karsztvidéki sonkáról, a pršutról híres. Válasszon mellé kovászos kenyeret, kézműves juh- és kecskesajtokat.

Szlovénia legszebb tájait az alábbi videóban is felfedezheted:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek