Párizsba utazol? 3 dolog amit megtehetsz az olimpia nézésén kívül

Az augusztus 11-ig tartó 2024-es nyári olimpiai játékok, valamint az azt követő 11 napos paralimpiai játékok több millió embert vonzanak a szerelem városába. Ezt szem előtt tartva, íme három dolog, amit a Párizsba látogatók a kedvenc sportolóiknak való szurkolás közben is megtehetnek, amikor azok az aranyért küzdenek.

Párizsba nemcsak az olimpia miatt érdemes elutazniForrás: Shutterstock/Catarina Belova

1. Pezsgőt kortyolgatva gyönyörködhetsz a városra nyíló kilátásban

Bár az Eiffel-torony egy működő rádió- és televízióadó, több annál. Az Eiffel-toronynak négy „emelete" van, beleértve a földszintet is, amelyek a nagyközönség számára is látogathatók. A különleges építmény négy étteremnek ad otthont, köztük egy pezsgőbárnak, amely a torony harmadik emeletén található.

Azok számára, akik nem félnek a magasságtól, az Eiffel-torony honlapján megvásárolható egy olyan jegy, amely magában foglal egy pohár pezsgőt (vagy üdítőt) és kaviárt, amelyet az Eiffel-torony tetején szolgálnak fel.

Akik egy kicsit alacsonyabb magasságban szeretnének vacsorázni, keressék fel a Le Jules Verne nevű két Michelin-csillagos éttermet az Eiffel-torony második emeletén. „A földszinttől 125 méter magasan fekvő hely varázsa azonnal megbabonázza a látogatókat. Ha foglalsz, kérd az ablakok közelében lévő asztalok egyikét, mivel a torony vaskeretein keresztül Párizsra nyíló kilátás egyszerűen lenyűgöző" - olvasható a Michelin-kalauz honlapján.

A torony „első emeletén" a Madame Brasserie nevű étterem található, amely reggelit, ebédet és vacsorát szolgál fel.

Az Eiffel-torony honlapja azt javasolja a látogatóknak, hogy a jegyeket elővételben vásárolják meg.

2. Ródd le a tiszteleted a legnagyobbak előtt

Párizs legnagyobb temetője, a Père Lachaise mintegy 70 000 ember végső nyughelye - köztük néhány igen ismert személyiségé. Többek között Honoré de Balzac francia regényíró, Jim Morrison, a „The Doors" énekese, Oscar Wilde ír költő, Frédéric Chopin lengyel zeneszerző és Edith Piaf francia énekesnő is a Père Lachaise temetőben nyugszanak, ahol vezetett túrák is rendelkezésre állnak.

Egy másik lehetőség a katakombák, a csontok millióit tartalmazó földalatti létesítmény meglátogatása. A katakombákat először a 18. század végén építették, válaszul „a város temetőihez kötődő jelentős közegészségügyi problémákra". Maguk a katakombák egykori mészkőbányák voltak.

Az elhunytak csontjait ezután az éj leple alatt szállították a katakombákba, hogy „elkerüljék a párizsi lakosság és az egyház ellenséges reakcióit" - olvasható a katakombák honlapján. A csontokat 1860-ig rendszeresen hordták. Végül a csontokat némileg rendezetten összerakták, majd a helyszínt 1809-ben nyitották meg először a nagyközönség előtt.

„A körút végén egy nyilvántartást helyeztek el, ahová a látogatók felírhatták benyomásaikat. Nagyon gyorsan megtöltötték, mert ezek a látogatások hamar sikeresek lettek mind a franciák, mind a külföldiek körében" - olvasható a honlapon.

Az egyórás túrára, amely 1,5 kilométernyi katakombát érint, a katakombák honlapján tudsz jegyet venni.

3. Párizs számtalan művészeti és építészeti alkotásnak ad otthont

Ha művészetkedvelő vagy, Párizst imádni fogod! A Louvre-ban megpillanthatod a „Mona Lisa" rejtélyes mosolyát, a „Szárnyas győzelem" vagy a „Milói Vénusz" című híres festményeket, több ezer más felbecsülhetetlen értékű műalkotás mellett.

Bár a Notre Dame a 2019-es pusztító tűzvész után továbbra is zárva van, az ólomüveges templomok szerelmesei nem csalódnak. A Notre-Dame-tól egy rövid sétára található a Sainte-Chapelle, amelyet IX. Lajos király - a későbbi Szent Lajos - a 13. században rendelt meg lakosztályaihoz tartozó magánkápolnának.
A felső kápolnában 1113 ólomüveg jelenet látható, amelyek „úgy vannak illusztrálva, mint egy óriási középkori képregény", és a Biblia történetét mesélik el a Teremtéstől a Jelenések könyvéig. Az ólomüveg ablakok mintegy kétharmada a középkorból származik.

Műalkotások Párizs utcáin

A Jardin des Tuileries, vagyis a Tuileriák kertje egy nyilvános park, amelyben Franciaország néhány híres szobrászmesterének műalkotásai találhatók, köztük Auguste Rodin „A csók" című márványszobra.

A Tuileriák kertjei az olimpia történetében is különleges helyet foglalnak el.
A park adott otthont az 1900-as olimpiai játékoknak, ahol először osztottak ki három különböző színű érmet, ezzel inspirálva azt az elvet, hogy egy versenyszámban az első három helyezett három érmet kapjon - írja a foxnews.com. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek