A halálos katasztrófa után 55 évvel találták meg a hajóroncsot

Ötvenöt évvel azután, hogy elsüllyedt, és 21 ember életét követelte, Ausztrália megtalálta az MV Noongah hajóroncsát. A halálos katasztrófa előtt a 71 méter hosszú teherhajó acélt szállított Új-Dél-Wales partjainál, amikor 1969-ben viharba került.

A halálos katasztrófa után a hajóroncs szinte épségben nyugszik a tenger fenekénForrás: CSIRO

A 26 fős legénységből ötöt a hajó elsüllyedését követő órákban húztak ki a vízből, de a tengerbe veszettek közül csak egy holttestet találtak meg.
A roncs helyét most az ausztrál tudományos ügynökség nagy felbontású tengerfenék-térképek és videofelvételek segítségével megerősítette.

Alig néhány perccel azután, hogy augusztus 25-én vészjelzést küldött, a hajó elsüllyedt a viharos tengeren. Az Ausztrál Királyi Haditengerészet rombolói, aknaszedői, repülőgépei, helikopterei és számos más hajó indított nagyszabású keresést, miközben a mentőcsapatok a partot is átfésülték a túlélők nyomai után kutatva.

A következő 12 órában két embert találtak a tengeren két különálló mentőcsónakban, és további három embert egy deszkán kapaszkodva.

A legénység többi tagjának és magának a hajónak a sorsa azóta is rejtély.

A helyiek évekkel ezelőtt észlelték először a roncsot - a Sydney-től mintegy 460 km-re északra fekvő South West Rocks partjainál - és jelentették a koordinátáit a hatóságoknak. Régóta gyanították, hogy ez a Noongah lehet, de a hajó azonosításához szükséges technológia vagy búvárismeretek nem álltak rendelkezésre.

A halálos katasztrófa előtt az MV NoongahForrás: Australian National Maritime Museum

A múlt hónapban azonban a Commonwealth Tudományos és Ipari Kutatási Szervezet (CSIRO) egyik csúcstechnológiájú hajóját küldték ki további vizsgálatokra.
Megtalálták a roncsot, amely nagyrészt sértetlenül állt a tengerfenéken, 170 méterrel a felszín alatt. A CSIRO szerint minden kulcsfontosságú mérete megegyezett a Noongahéval.

A Sydney Project - amely elveszett hajók roncsait kutatja fel és dokumentálja - most merülést tervez, hogy további látleleteket gyűjtsön a helyszínről, abban a reményben, hogy fényt deríthet a hajó elsüllyedésének okára - írja a bbc.com. 

„Ez a tragédia még mindig nagyon sokak emlékezetében él a közösségben. Reméljük, hogy a hajó nyughelyének megismerése mindenki számára némi lezárást jelent" - mondta Matt Kimber, a CSIRO munkatársa.

A legénység családtagjai az Australian Broadcasting Corporationnek elmondták, hogy a felfedezés megkönnyebbülés.
„Mindig is ott volt a fejemben" - mondta Pamela Hendy, Leo Botsman kapitány özvegye.

 Nézd meg, hol nyugszanak a világ leghíresebb hajóroncsai:

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek