Videó: 3 napig hánykolódtak egy mentőtutajon, így élték túl csodával határos módon

Az Atlanti-óceánon 3 napig hánykolódtak egy mentőtutajon a halászok, miután kénytelenek voltak elhagyni a hajójukat. Íme a megmenekülésük izgalmas története.

Csoda, hogy túlélték a hajótörést - a kép illusztrációForrás: Shutterstock/Bilanol

Egy halászhajó legénységének hét tagja szerdán kénytelen volt elhagyni a hajóját, az Elite Navigator-t, miután egy kisebb tűz szinte azonnal szétterjedt. Alig maradt idejük, hogy egy mentőtutajba szálljanak, és elhagyják az égő hajót.

A férfiak szűkös ellátmánnyal sodródtak az Atlanti-óceánon. A vízkészletek hamarosan elfogytak, és a tutaj egyre távolabb sodródott a szárazföldtől, ráadásul a gomolygó köd is elrejtette őket az utánuk kutató egységek elől. A lehangoló körülmények ellenére azonban a legénység képes volt megőrizni a pozitív szemléletét, ami fontos szerepet játszott a túlélésükben.

Tulajdonképpen csak ültünk és viccelődtünk egymással, mikrofont használtunk, interjúkat készítettünk a zseblámpával, és próbáltuk fenntartani a reményt és a jókedvet" – elevenítette fel a halászhajó kapitánya, Eugene Carter a CBC-nek.

A hét férfi, akik tartották egymásban a lelket a tengeren hánykolódvaForrás: Facebook

Péntek késő estére a legénységnek sikerült felhívnia magára egy mentőhelikopter figyelmét, amikor elsütötték az utolsó kézi jelzőrakétájukat.

A halászok számára a tengeren való eltűnés legnehezebb része az volt, hogy a családjukat ért fájdalomra és szenvedésre gondoltak. „A legnehezebb az volt, hogy tudtuk, életben vagyunk, de a szárazföldön mindenki az ellenkezőjére gondolt – mondta a kapitány.

Llewellyn Howell, akinek a testvére az eltűnt legénység tagja volt, megosztotta, hogy a halászközösségekben nevelkedett embereket arra tanítják, hogy az ilyen eseteknél a legrosszabbra számítsanak.

Amikor a legénység szombaton visszatért szülőfalujába, az Új-Fundland és Labrador területén található New-Wes-Valleybe, több száz ujjongó városlakó fogadta őket.

Visszaérkezés a kikötőbeForrás: Ryan Hart/ Facebook

A vidám falusiak a dokkokban álltak, konfettit dobáltak, lufikat és táblákat tartottak a kezükben, amelyeken üdvözölték elveszett szeretteik és barátaik visszatérését – írja a dailymail.co.uk. 

"Új-Fundland halászfalvaiban és kisvárosaiban mindenkit ismersz. Tudod, hogy kik ők, ismered a szüleiket, a rokonaikat, ismered a hajótulajdonosokat. A legénység élve előkerülése nem más, mint egy csoda" – mutatott rá Michael Tiller  polgármester.

David Lee Tiller, a legénység másik tagja elmondta, hogy szerencsésnek érzi magát, amiért életben maradt. „Bármikor újra együtt halásznék a fiúkkal, akár már holnap is. Hálás vagyok Istennek, amiért élve hazaértünk" – mondta a halász.

A viszontlátás örömeForrás: Vince Gibbons/ Facebook

Szerencsére a halászokkal sok esetben kegyes a tenger: tavaly számoltunk be róla, hogy egy amerikai halászt 2 heti hánykolódás után találtak meg, miután már a keresését is lefújták. 

Nézd meg a halászokról készült riportot és az örömteli pillanatokat:

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek