A tengerben kellett leszállniuk csomagostól a turistáknak egy görögországi kompról

Riasztó perceket élhettek át azok turisták, akiknek a szárazföldtől távol, a tengerbe ugorva kellett a kompot elhagyniuk a népszerű krétai Balos lagúnában, mely tiszta fehér homokjáról és egzotikus türkizkék vizéről híres. A zavarodott nyaralókat a legénység utasította, hogy szálljanak le a hajóról.
A turisták ezek után kétségbeesetten, a fejük fölé tartva próbálták szárazon tartani a táskáikat, miközben a krétai tengerpart felé tartottak.

A zarpanews jelentése szerint egy amerikai turista "elfogadhatatlan helyzetnek" minősítette az esetet a komp utasai számára - amely akár 900 embert is szállíthat.

"Az embereknek nyakig érő vízen kell átmenniük, hogy elérjék a tengerpartot. Az idősek nem tudnak járni" – mondta, majd hozzátette: "A legtöbb ember félelemből a hajón maradt.„

A kisgyerekeket és az időseket arra utasították, hogy maradjanak is a hajókon, mivel a helyi jelentések szerint nem tudták volna elérni a strandot.

Az in.gr görög hírportál szerint azért nem köthetett ki a komp, hogy így védjék a strandot attól, hogy a turisták legázolják. 

Mintha a trópusokon lennénk, - ilyen Balos strandjaForrás: NurPhoto via AFP/Nicolas Economou/NurPhoto/Nicolas Economou

Két héttel ezelőtt egy másik turista is panaszkodott a TripAdvisor-on, hogy megossza hasonlóan rossz élményét. Ezt írta: "Nemrég egy egynapos kiránduláson vettem részt Rethymnoból Balosra, és sajnos nagy csalódás volt. A korábbi 2021-es tapasztalataimmal ellentétben ezúttal nem kaptam tájékoztatást arról, hogy a hajó már nem köt ki Baloson. Ehelyett a parttól 10 méterrel távolabb áll meg, és arra kényszerítették az utasokat, hogy a mély vízben szálljanak ki."

Régebben még így köthettek ki a kompok Baloson, ezt szeretnék a turisták visszakapniForrás: robertharding via AFP/Karol Kozlowski/Karol Kozlowski

 „A kiszállás kaotikus és frusztráló volt, több mint 1 óra 45 percbe telt, mire mindenkit leszállítottak a hajóról. Sokan küzdöttek, mert nem tudtak úszni, ami tovább növelte a káoszt. Megdöbbentő, hogy a kormány megtiltja a hajók kikötését a Balos-öbölben, de megengedi, hogy 10 méterrel arrébb megálljanak. Ez a szabály értelmetlennek tűnik, és súlyosan befolyásolja az élményt." 

Minden nyáron rekordszámú turista utazik Görögországba, de a hatalmas nyereség ellenére Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök aggódik amiatt, hogy a tengerjáró hajók milyen környezeti hatást gyakorolnak a szigetekre. A jelentések szerint hamarosan újra megnyílhat egy lebegő platform, amely megkönnyíti az odaérkező turisták helyzetét – írja a The Sun.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek