Néha egy véletlen találkozás is elég ahhoz, hogy rátaláljunk a boldogságra. Ildikóval is ez történt azon a bulin, amit barátnője rendezett még 1978 nyarán, a diplomaosztás után. De ahogy a mesékben a királynak és a királynőnek, nekik is meg kellett küzdeniük többféle akadállyal; ha nem is a sárkánnyal, de legalább ilyen nagyságú nehézségeket állított eléjük az élet.

„Ez lett belőle"

A búcsú bulin kezdődött minden. Ildikó és csoporttársai a szegedi egyetem diplomaosztóját egy barátnője albérletében rendezett partival ünnepelték.
– Ez 1978-ban, azon a napon, pont az Argentína-Hollandia VB döntő időpontjára esett. Marios, aki ma már a férjem, a mai napig ehhez a dátumhoz kapcsolja a szerelmünket – mosolyog Paphosban Ildikó, akit videohíváson keresztül sikerült elérnünk, hiszen már Cipruson élnek a családjával. – Mivel akkor nemrég szakítottam, egyedül érkeztem a buliba, ahogy Marios is. Nem ismertük egymást, még soha nem találkoztunk, viszont egyből találtunk közös témát: megtudtam, hogy ciprusi görög, mi pedig a barátnőmmel pont oda készültünk egy körutazásra. Azonnal szimpatikusak voltunk egymás számára, sőt talán már ekkor vonzalmat éreztünk egymás iránt...

Ildikó elmesélte, hogy pár nap múlva elutazott Szegedről, de megbeszélték, hogy Marios majd segít nekik szállást találni Athénban.
– El is kezdtem az utat szervezni és felvettem a kapcsolatot Mariossal levélben, hiszen akkor még nem volt internet. Aztán ez lett belőle – nevet Ildikó.

Tilos a csók és a kézfogás

Aztán ahogy a mesékben, náluk is elkezdett bonyolódni a szerelem; a szülők, a különböző kultúrák gondolkozásmódja gördítettek eléjük akadályokat, de ők nem adták fel!

– Marios apukája kezdetben nem volt túl boldog, hogy a fia egy külföldi lánnyal van együtt, ráadásul el is akarja venni feleségül. Akkor még Magyarországon terveztük a közös jövőnket, hiszen én történelem-német szakos tanárként végeztem, és Brennbergbányán kezdtem tanítani, majd Kőszegre költöztünk, Máriosnak a szombathelyi Markusovszky kórház belgyógyászati osztályán volt beígért állása. Így ott éltünk, de az apukája fél évig nem írt neki, amiért mellettem döntött – emlékszik vissza Ildikó. De aztán 1981-ben Ciprusra utaztak egyházi esküvőt tartani. Marios, aki akkor már a férje volt, mivel Kőszegen volt a polgári esküvőjük, akkor mutatta be Ildikót először a szüleinek.

– A személyes találkozáskor az apukája egyből megkedvelt, de ezt nem mutatta ki egyből, csak finoman jelezte. Bár ez az akadály elhárult előlünk, de jött újabb. Az ottani élet akkoriban, nem sokkal a török megszállás ellen folytatott háború után, igencsak más és férfiközpontú volt: a kávéházakban csak férfiak jártak, az utcán nem lehetett csak úgy megfognunk egymás kezét, mert azért otthon szidás járt volna a szülőktől, hogy illetlenül viselkedünk. Nem mellesleg pedig a többi férfi is megszólta volna...

Megesett az is, hogy egy búcsúcsók miatt esernyővel akartak megverni minket Athénban. Ezért az esküvő után már alig vártam, hogy hazamehessek Ciprusról Kőszegre – emlékszik vissza Ildikó, aki azt akkor még nem tudta, hogy visszatérésük lesz ideiglenes.

– Mariosnak mindenképpen vissza kellett térnie Ciprusra, hogy ledolgozza a taníttatására fordított állami támogatást. Bár lehetőség van ennek kifizetésére, de nekünk és a családunknak sem volt erre pénze. Így muszáj volt utaznunk, bár ezt eredetileg csak hét évre terveztük...

„Összekovácsoltak minket a nehézségek"

A romantikus sztoriknak általában csak a nehézségekkel megtűzdelt elejét, és a happy end-es végét látjuk. Náluk azonban a köztes időszak is igencsak izgalmas – és lemondásokkal teli volt.

– Mivel együtt akartunk maradni, utaznunk kellett. Emiatt ott kellett hagynom szeretett szüleimet, barátainkat, iskolámat, lakásunkat, munkahelyemet. Rendkívül nehéz volt ezt a döntést meghozni, de az idegen országban a beilleszkedés még nehezebb volt. Szinte a nulláról kezdtük újra, három bőrönddel – meséli Ildikó, aki elmondta, hogy az első évben az apósáéknál éltek, majd segítséggel végre saját otthonba költöztek, ami majdnem elúszott, mivel az épitő cég tönkrement.

– Itt még egy mosás is kihívás volt. A harmadik emeleti lakásunkba az utcáról kellett hordani a vizet, úgy hogy lift, de még korlát sem volt. Mielőtt beindítottuk a gépet, szólni kellett a szomszédnak, hogy ő ne tegye, mert csak egy vezetéken jött az áram a házba. Nem volt egyszerű ez az időszak, de a nehézségek még jobban összekovácsoltak minket.

Akkor már két gyermekük volt, mindketten még Magyarországon születtek. Fiuk, Ákos ebben az időszakban még csak két éves volt, alig emlékszik valamire ebből, de lányuknak, Melinának már nehezen ment az átállás, hiszen az első osztályt még Kőszegen végezte, a másodikat azonban már Görögországban úgy, hogy a nyári szünetben kellett megtanulnia a nyelvet.

– Kezdetben nekem is meggyűlt a bajom a nyelvvel, de Marios segítségével német nyelvoktatást vállaltam, és szép lassacskán megtanultam a tanítványoktól görögül. Közben megismerkedtem itt élő vegyes, ciprusi-magyar családokkal is, akik szintén Magyarországon végeztek és Magyarország jó hírnevét vitték szét a világba, mint afféle jó munkát végző nagykövetek, s akiknek a barátságával könnyebb volt a beilleszkedés is, de azért nagyon vártam, hogy végre hazamenjünk – emlékszik vissza Ildikó, aki azonban végül másként döntött.

– Az élet újra döntés elé állított minket. A gyerekek már beilleszkedtek az iskolába, megtanultak görögül, barátságok alakultak. Emellett a férjem a városi kórház sürgősségi ellátásán osztályvezető főorvos lett. Alaposan átgondoltam, hogy érdemes-e szétforgácsolni mindezt csak azért, mert nekem honvágyam van? Bár divatos dolog az önmegvalósítás, de ennek sokszor az egész család látja a kárát. Lemondások nélkül szinte lehetetlen élni, ráadásul nem csak a saját vágyainkat kell követni, hanem a családét is, így úgy döntöttünk, hogy maradunk.

Magyar nóta a görög tűz mellett

– A hét évből már több, mint 33 év lett. Néha még mindig hazavágyom, de a szívem mélyén érzem, hogy ez volt a jó döntés a gyerekek és mi számunkra is. Segít, hogy már lehet nézni magyar tévéadásokat, és az internet is közelebb hozza az otthoniakat. Emellett tanárkén otthon tölthettem a nyarakat a gyerekekkel, ahová legalább egy hónapra Marios is velünk tarthatott. Szerettük volna, ha Melina és Ákos itthon folytassák a felsőfokú tanulmányaikat, de ez akkor nem volt egyszerű, ezért a lányom végül Németországban járt egyetemre, a fiam pedig Angliában.

Melinára ott talált rá a szerelem is, egy német fiúval már családot alapított, Emilie 13, Leandros 9 és fél éves – meséli büszkén a nagymama, akit már a fia is meglepett két unokával, a most 5 és fél éves kis Jasonassal és a 2 éves Victoriával. – Ákos Cipruson maradt, mert helyi lányt vett el feleségül, így velük két hetente találkozunk, mivel ők Nicosiában élnek.

Azt is megkérdeztük, mi kerül általában az asztalra: a magyar vagy a görög ételeket szeretik inkább?
– Mindkettőt! A csirkepaprikás nokedlivel, a töltött csirke, a rántott hús, a babgulyás, a hortobágyi húsos palacsinta, a töltött káposzta és a túrós csusza mellett jól megférnek az asztalon a töltött szőlőlevél, az avgolemono, a rakott makaróni, a kalamári, a polip és a hagymás nyúl is – mondja Marios, aki azt is hozzáteszi, hogy a nagyobb családi összejöveteleken ők, fiúk a főszakácsok és nyárson sült kecskét vagy bárányhúst készítenek, miközben a meghívott magyar barátokkal magyar nótákat énekelnek, mintha kicsit Magyarországon is lennének.

Ha kíváncsi vagy, milyen gyönyörű sziget Ciprus, nézz bele az alábbi videóba: