Videó: Verekedés tört ki két pár között a Mount Everesten a legjobb szelfi helyért

Turisták filmeztek le két párt, akik a Mount Everest megmászása közben összekülönböztek egy tibeti kilátónál a legjobb szelfi hely megszerzéséért. Először verbálisan sértegették egymást, majd verekedésig fajult közöttük a veszekedés.

Vannak, akiknek a mászáson túl az is fontos, hogyan pózoljanak az ott készült képeken - illusztrációForrás: Shutterstock/Sumankyal

Az incidens június 25-én történt, miután egy idegenvezető megkérte a csoportot, hogy álljanak össze egy kép erejéig az Everest magassági emlékműve melletti platformon. Állítólag a két kínai pár ekkor különbözött össze amiatt, hogy ki, hova álljon – jelentette a Toutitao kínai nyelvű oldal.

Nem sokkal ezután a helyszínre érkeztek az Everest határrendészei, akik feloszlatták a verekedést. Egyelőre nem derült ki, hogy a verekedésben résztvevők közül valaki megsérült-e, de annyi bizonyos, hogy mind a négyüket őrizetbe vették. A helyi média arról számolt be, hogy az ügyet ki fogják megvizsgálni.

Kína idén áprilisban nyitotta meg újra a Mount Everesthez vezető utat a tibeti oldalról érkező külföldi hegymászók számára, ami az első lehetőség a járvány óta. Évente legfeljebb 300 engedély áll rendelkezésre a nem kínai hegymászók számára – írja az Independent.

Az év elején Nepál új szabályokat jelentett be a Himalájában élő hegymászók számára, többek között azt, hogy GPS nyomkövetőt viseljenek magukon, és kínos kötelezettségnek is eleget kell tenniük a környezetszennyezés elleni küzdelem jegyében: le kell vinniük az ürüléküket a világ legmagasabb hegycsúcsáról.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek