A solymászat

Már a világ legrégebbi kultúráiban is elbűvölték az embereket a ragadozó madarak a titokzatosságukkal és az égi magasságok meghódításával. Ebből a "szerelemből" alakult ki több ezer évvel ezelőtt a solymászat művészete, a sólymok és más ragadozó madarak tartásának és kiképzésének hagyományos gyakorlata, hogy természetes környezetükben vadásszanak zsákmányra. Ezt a nemes jártasságot az illírek hozták a mai Horvátország területére, a horvát fejedelmek és királyok pedig ápolták. 

Napjainkban a solymászat a legtöbb országban a természeti és kulturális örökség védelméről szóló nemzeti és nemzetközi törvényekkel és egyezményekkel összhangban folyik. Azt, hogy kivételes értékű szellemi kulturális örökségről van szó, elismerték azzal is, hogy felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

Mindössze nyolc kilométerre Šibenik központjától található a Solymászközpont (Sokolarski centar), amely az egyetlen hely Horvátországban, ahol megismerkedhetsz a ragadozó madarak titokzatos életével és élvezheted a természet szépségét.

A csipkeverés

Ha szereted a kalandot és többet szeretnél kapni a megszokott turistautaknál, kövesd a csipkekészítéshez használt fonalat, amely elvezet a védett szellemi örökséghez három gyönyörű helyre Horvátországban, ahol  a csipkeverés hagyományát őrzik. Mindegyik másmilyen és különleges, de egy dolog összeköti őket – a finom mozdulatokkal készített vékony csipke, melyet nők generációinak szorgos kezei készítettek, akik nagy türelemmel és ügyességgel formázzák a szálakat igazi kis műremekekké.

Horvátországban a csipkeverés évszázadok óta ápolt hagyomány, főként a kis vidéki közösségekben. A csipkeverést Horvátországban a középkorban a pálosrendiek honosították meg Lepoglavában, illetve a bencés apácák Pag és Hvar szigetein, ahol szerény alázatossággal a nővérek a legnagyobb odaadással készítették ezen ékességeket.

A csipke, a fonott dísz, mely aprólékosan készül sok ezer vékony szálból, valaha egyfajta relikvia volt, az utóbbi években pedig igazi reneszánszát éli, mint valódi horvát szuvenír, amely gyönyörű és egyedi módon őrzi és képviseli a horvát csipkeverő hagyományt.

A mediterrán étkezés 

Kipróbálhatod a mediterrán étrendet a Földközi-tenger másik végében is, de az efféle táplálkozás igazi „fűszere" mindig is a környezet volt, amit az Adriai-tenger ezernyi szigete ezernyi gasztronómiai szenzációjával nagyon jól "hoz". A két horvát sziget, Brač és Hvar Spanyolország, Olaszország, Görögország és Marokkó társaságában a védett mediterrán étrend birtokosai, mivel az összetevők és fűszerek egy része, ahogy az egyes ételek készítéséhez kapcsolódó hagyományok is, közös kulturális örökséget képeznek.

Minden ételnek saját története van, legyen szó a hvari gregadáról (fehér húsú hallal készült krumplileves), vagy a Brač-szigeti bárányról, a brodettről, erről az emblematikus halász ételről, vagy különféle grill ételek készítéséről. Az ott élők kapcsolata az ételkészítés hagyományaival ugyanolyan fontos, mint maga az étel elfogyasztása. 

A reggeli és az ebéd közötti áthidaló étkezés kedvelt horvát szokás. A zágrábi és a közép-horvátországi vidékeken ezt az étkezést gablecnek (gábli), míg Isztriaitól a dubrovniki partokig ezt a fontos társadalmi intézményt marendának hívják.

A köztes étkezéskor fogyasztott étkek igen egyszerűek, mondhatni népiesek. A levesből maradt babba például szalonnát, vagy a csonton maradt sonka nyesedéket, kolbászt, ritkábban száraz birkahúst kockáznak. A népszerű éttermek és vendéglők gyakran külön marendai és gableci menüvel rukkolnak elő, melyek csak a késő reggeli órákban fogyaszthatók. 

A lipicai ló

A lipicai Európa egyik legősibb lófajtája: fehér, mint a hó, kecses, mint egy balerina és kifinomult, mint egy hercegnő. Ezek a csodálatos állatok az elegancia és a méltóság szimbólumai, melyek világhírüket annak köszönhetik, hogy ideálisak az iskolázásra. Az UNESCO 2022-ben a horvátországi lipicai lótenyésztési hagyományt felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

A lipicaiként ismert lófajta - melyet királyinak is neveznek - tenyésztésének története 1580-ban kezdődött a ménes létrehozásával Lipicán (ma Szlovén Köztársaság), amelyről a fajta a nevét kapta. Az első lipicai lovakat Horvátország területén már 1700 körül tenyésztették, Jankovich András gróf ménesében, a Virovitica (Verőce) melletti Terezovacon (a mai Suhopolje).

A Tulipán vonalat 1800 körül hozták létre ebben a ménesben. Hivatalosan is bekerült a lipicai fajta nyolc elismert méntörzsének egyikébe, és az egyetlen, amely a Horvát Köztársaságból származik.  Ha Horvátországban nyaralsz, ne hagyd ki, hogy Szlavóniában három helyszínen: Đakovóban (Diakovár), Ivandvorban és a Lipiki Állami Ménesbirtokon találkozz ezekkel a nemes állatokkal!

Mézeskalácsos kézművesség

A mézeskalács szív (horvátul: Licitarsko srce) talán a legszebb szuvenír, amit magaddal vihetsz Észak-Horvátországból. A mézeskalácskészítő kézművesség valamikor a középkorban alakult ki Európa-szerte, főként a kolostorokban, a szorgos szerzeteseknek köszönhetően, akik többek között mézből és viaszból fogadalmi gyertyákat, mézeskalácsot, sőt, italokat is készítettek. Amikor e tudás elkerült Horvátországba e termékek készítését világi emberek vették a kezükbe, és készítésük kézművességgé vált. 

Horvátország északi részén, különösen Zágrábban, Karlovacban, Varaždinban (Varazsd), Samoborban, Koprivnicában (Kapronca) és Marija Bistricán (Máriabeszterce) gyönyörű hagyomány született ezzel, amely a mai napig tart.

A mézeskalácskészítő mesterek, általában férfiak, nagy tiszteletben álló kézművesek voltak, és mindegyik saját világos stílusjegyekkel rendelkezett, amely különösen a mázzal való megírásban nyilvánult meg.

A természetes színeket – fehéret, sárgát, zöldet – titkos receptek alapján készítették. Az alapul szolgáló különlegesen élénk piros szín egyediként jellemezi az e vidékről származó mézeskalácsos termékeket.  A mézeskalácsok színes világát, amelyet koszorú, patkó, gomba, madár, vagy hal alakban készítenek, tovább díszítik tükröcskékkel, szerelmes üzenetekkel. Ebben fejeződik ki a népi iparművészek kreativitása.

(Forrás: croatia.hr)

Borítókép: robertharding via AFP/Matthew Williams-Ellis