Tigrisszúnyogok okoznak komoly gondot Olaszországban, aggódhatnak a turisták?

Jelenleg is nő Olaszországban a dengue-láz fertőzéses esetek száma. Sokan külföldön fertőződnek meg, és viszik magukkal hazájukba a betegséget, de a tigrisszúnyogok által okozott esetek száma Olaszországon belül is növekednek. Trieszt különböző városrészeit idén ötször, utoljára a június 9-10. közötti éjszaka fertőtlenítették, hogy megfékezzék a dengue-láz terjedést.

Trieszt több részét is fertőtlenítették - illusztrációForrás: Sopotnicki/Shutterstock

A Triesztben lévő Vicolo Salvia és Via Savi utcák lakóit arról tájékoztatták, hogy lakhelyük környékét 200 méteres körzetben hajnali 4 és 10 óra között fertőtlenítik. Ez idő alatt az ablakoknak és ajtóknak zárva kellett maradniuk, a légkondicionálást ki kellett kapcsolniuk, és háziállataikat sem engedhették ki.

Az Olasz Egészségügyi Intézet legfrissebb jelentése szerint 2023-ban összesen 362 dengue-láz esetet jelentettek Olaszországban. Az idei év elejétől június 13-ig már 259 fertőzés történt.

A turisták arra is kíváncsiak, vajon kockázatosabb-e egy olaszországi nyaralás, mint jelenleg Európában.

„Egyáltalán nem" – tájékoztatta az ntv.de-t Fabrizio Enrico Pregliasco virológus, a Milánói Egyetem professzora.

"Európa-szerte jelentenek dengue-láz eseteket, így Németországban, Ausztriában és Franciaországban is, hogy csak néhány példát említsünk. Ezek többsége olyan utazó, aki más kontinenseken fertőződött meg" – tette hozzá a professzor.

Az olaszországi nyaralás ugyanolyan biztonságos, mint bárhol máshol"– biztosítja az aggódókat Pregliasco.

A tigrisszúnyog az egyik szúnyog faj, amely a dengue-vírust terjesztiForrás: Pixabay - WikiImages

A fertőzés nem terjed közvetlenül emberről emberre, de terjedését nem szabad alábecsülni, és különös figyelemmel kell kísérni a helyi fertőzések kialakulását.

A dengue-lázzal járó fertőzés attól függően, hogy miként halad előre, többé-kevésbé súlyos influenzához hasonlíthat. De a valódi probléma más. „A fertőzések akár 85 százaléka tünetmentes" – magyarázza Pregliasco. Ez pozitívan hangzik, de nem feltétlenül az. Mert ha egyszer már valaki meg is fertőződött, nem válik immunissá. Éppen ellenkezőleg: a második fertőzés sokkal problémásabb lehet. A legsúlyosabb formája, más néven dengue-vérzéses láz súlyos vérzést, extrém esetekben akár halált is okozhat.

A fertőzés terjedéséhez vezető, folyamatosan növekvő utazási tevékenység és globális árukereskedelem mellett a klímaváltozás is fontos szerepet játszik. Manapság ez már nem csak az elhúzódó aszályos időszakokat, majd heves esőzéseket és pusztító viharokat okozhat, hanem olyan új betegségeket is, mint a trópusi dengue-láz – írja az n-tv.de.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek