Videó: Betört az internet egy elszigetelt törzs életébe, tagjai azóta állandóan a neten lógnak

A kétezer tagot számláló, egyik legnagyobb ősi közösség, a békés marubo törzs Brazília délnyugati régiójában, az Amazonas mélyén él. Mostanáig megtartották egyedi kulturális szokásaikat, hagyományos hitrendszerüket és nevelési módszereiket, csakhogy Elon Musk Starlink nevű műholdas szolgáltatása révén őket is utol elérte az internetes szolgáltatás. Azóta pedig teljesen felfordult a törzs élete: a békés őslakósok közösségimédia- és pornográfiafüggőséggel küzdenek.

Teljes elszigeteltségben, nyugodtan éltek a törzs tagjai, amíg meg nem jelent náluk az internet és annak mindenféle hatása -  illusztrációForrás: Shutterstock.com / Photo Spirit

Az egyik törzsi vezető, Tsainama Marubo (minden marubo ember ugyanazt a vezetéknevet használja) szerint addig voltak boldogok, amíg nem ért el hozzájuk az internet, mert azóta a törzs fiatal tagjai ellustultak, átvették a fehér emberek szokásait és módszereit – írja a heol.hu a New York Times cikke alapján.

Kezdetben az internet nyilvánvaló előnyöket is hozott számukra, például a távollévőkkel való kapcsolattartásban és a vészhelyzeti segélyhívások lehetőségével, például egy potenciálisan halálos kígyómarás esetében. Sőt, a lehetőségek tágas világát nyitotta meg fiatal marubok előtt, akik nem tudták elképzelni, mi lehet a közvetlen környezetükön túl.

Ugyanakkor az internet negatív hozadékaival is szembe kellett nézniük. Sokan internetes csalások áldozatai lettek, mivel digitális írástudatlanok. 

A net közösségromboló hatása is érződik náluk, mert azóta inkább a képernyőt bámulják, mint egymással beszélgetnének.

A legnagyobb problémát pedig talán az okozza, hogy felnőtteknek szóló agresszívebb tartalmakkal, erőszakos jelenetekkel is találkozik ez a szelíd nép, emiatt pedig teljes zavar alakulhat ki az egyénekben de a közösség tagjai között is. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek