A széttört szarkofágból római kori arany ékszerek kerültek elő

Gyulafehérvár (vagy III. Károly magyar király után Károlyfehérvár) Dacia tartomány egyik legjelentősebb városa, és Apulum néven a római korban is lakott volt. Így nem olyan meglepő, hogy leletek kerültek elő a föld alól. Az azonban már izgalmasabb, hogy arany ékszerek és egy ritka bronzedény is volt közöttük.

A gyulafehérvári érseki székesegyházForrás: Ciprian Lazar / wikipedia.org / CC BY-SA 4.0

A román sajtó beszámolója szerint a leletek azon a helyen kerültek elő, ahol márciusban munkások kotrógéppel széttörtek egy római kori, 1700 éves szarkofágot. A munka azért indult el az erdélyi város temetője mellett, mert a városvezetés bővíteni szerette volna a sírkertet. De miután előkerült a szarkofág, kiderült, hogy semmilyen előzetes feltárás nem volt a területen, így a munkák el sem kezdődhettek volna. A régészek ezután azonnal nekiláttak az építkezés előtti régészeti feltárásoknak.

Döntésük gyümölcsözőnek bizonyult; a Román Televízió (RTV) közlése szerint az eddigi leggazdagabb leletet találták meg a területen: nyolc arany ékszer és egy ritka bronzedény került elő, amelyhez hasonlót eddig nem találtak Dacia tartomány területén. Emellett egy ékszerdobozt, pénzérméket, több száz cseréptöredéket és egy római kaszát is találtak, utóbbi egyedinek számít a térségben.

A kép a szarkofág megtalálásakor készült, 2023 márciusábanForrás: ©Radu Dumitrescu / ©Microgen / Dreamstime.com

A szakemberek szerint a leletek többsége a 3. századból való, de korábbi korokból is találtak tárgyakat.
Az Adevarul központi lap beszámolója szerint a 60 napig zajló ásatást a gyulafehérvári önkormányzat finanszírozta. Több mint ötven helyszínt, köztük 19 római kori sírt tártak fel a szakemberek, akiket meglepett a leletek gazdagsága, mivel a római kori sírok többségét korán kirabolták- írta a lap.

A leletek egy részét restaurálták vagy rekonstruálták a múzeum munkatársai, és a tervek szerint kiállításon is bemutatják azokat - olvasható az MTI összefoglalójában.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek