Sevilla városának mai látképét megannyi civilizáció hatása és művészete alakította ki. Tudtátok például, hogy a római időkben Hercules néven emlegették a várost? Az 5. és 6. században vizigótok és vandálok hódítottak a vidékén, a 8. és a 13. század között pedig a mórok uralkodtak a területen.

A város látnivalói között az első helyen áll a világ harmadik legnagyobb temploma, vagyis a sevillai katedrális gótikus stílusú épülete, melyet több mint száz évig, 1402 és 1506 között építettek. Mikor a 16. században átadták, még az isztambuli Hagia Sophiat is lekörözte a méreteivel. A székesegyház, melyet a város korábbi mecsetjének a maradványaira építettek, 1987 óta a Világörökség része.

Az építmény egyik legpompázatosabb része a Giralda, ami egy 105 méter magas harangtorony. Mérete mellett az a fő érdekessége, hogy a korábbi mecset eredeti minaretjét rejti. A tetejére, a kilátóteraszra fel is lehet menni, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé. Ha valaki szeretné a grandiózus katedrálist végigjárni, akkor audio guide-ot is kérhet a fülébe.

A katedrálison kívül van még egy erődítményrendszer, ami szintén kihagyhatatlan. Egy tapas-est előtt, amikor délután még javában tombol a hőség, érdemes a kellemesen hűvös Alcázarban elbújni. A szakértők és a látogatók szerint ez az épület a keresztény és a mudéjar építészet összefonódásának mesterműve. Nem véletlen, hogy az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

A kastélykomplexumot számos alkalommal átalakították az elmúlt évszázadok során. Átépítése pedig mindig attól függött, hogy éppen kik voltak hatalmon.  A legszebb és legmaradandóbb átalakuláson Pedro (I. Péter kasztíliai király) uralkodása alatt esett át. Ő volt az, aki a 14. században hozzáépíttette a nevét viselő palotaszárnyat, mely még ma is az Alcázar egyik legszebb része. A komplexum egyébként kedvelt filmes helyszín, még a Trónok harca egyes jeleneteit is itt forgatták.

Tapas és flamenco

Sevillának nem csak épített látnivalói vannak, a tapas és a flamenco is szerves része a város életének, és ezért kihagyhatatlan érdekességnek számít. 

A nap beosztása is egy egyedi ritmust követ, ha több napra maradunk a városban, érdemes követni a helyiek példáját, és nyugisan haladni az árral. Például ilyen formában: 10 óránál előbb nem igazán indul be az élet a városban, a reggeli és az ebéd is egészen eltolódik. A legtöbb étterem és bár 14 és 17 óra között várja a vendégeket, de még ekkor is elég meleg van, így az apró kis falatok jobban is esnek, mint egy nagy ebéd.

Kérhetünk például tortillát (krumplis omlett), sült, fokhagymás garnélarákot (gambas al ajillo) vagy pár szelet spanyol sonkát, sült pedron paprikát (jamón) és hozzá egy jófajta pohár bort. A minőségi bor és a művészien szeletelt serrano vagy iberico sonka szerves része a tapas-fogyasztás kultúrájának.

Sevillában a tapas szentsége mellett a flamenco az, ami talán még a szurkolásnál is vérpezsdítőbb tud lenni. Pedig az előadott dalok és táncok sokszor annyira melankólikusak, hogy a hallgatóság nem tudja sírjon-e vagy szenvedélyesen táncra perdüljön.

A legenda szerint a flamenco a 18. századi Andalúziából származik, amikor a területen a legkülönbözőbb nemzetiségű emberek éltek együtt. Számos zsidó, arab, afrikai és cigány közösség népesítette be Sevillát, ahol a flamenco lett a közös nevező. A flamenco különböző népdalokból és táncokból olvadt össze, így alkotta meg napjaink egyik legszenvedélyesebb előadói formáját.

Forrás: Lonelyplanet.com