A zöld szigetnek is hívott Korfun található egy impozáns fehér-halványsárga színű katély, ami Erzsébet királyné, Sisi elképezléseként épült meg a sziget fővárosától mintegy 10 km-re, Benitzes település fölött a hegyoldalban, egy gyönyörű park közepén.
A palotában az európai történelem két nagy alakja lakott: egyikük a már említett magyar királyné és osztrák császárné volt, a másikuk pedig II. Vilmos német császár. Mindketten imádták Korfut, Görögországot és a görög kultúrát – írja a kirandulo.reblog.hu.
Szomorú apropója volt a palota megépítésének
Erzsébet először 1861-ben járt Korfun Sir Henry Storks vendégeként, és mivel a sziget szépsége hamar rabul ejtette, az ezt követő években többször is megfordult. Aztán döntött úgy, hogy elhagyja Ausztriát, és itt telepszik le. Miért menekült el a császári udvarból? Komoly okai voltak: kemény sorscsapásokat kellett elviselnie: fiának, Rudolf főhercegnek, illetve édesapjának és nővérének a halálát is. Sisi azért építtette a palotát, hogy elfeledje élete tragédiáit. 1889-ben megvásárolta a korában ugyanazon a helyen álló Vrailasz villát, és azonnal hozzákezdett lebontásához Ahílio vagy (régiesebb nevén Achilleion) megépítéséhez.
A palota az olasz reneszánsz villák mintájára készült kétemeletes épület, tele erkélyekkel, ión, dór és korinthoszi oszlopokkal tűzdelve. Csupán röpke három év alatt készült el, a bebútorozásáért pedig a kényes ízlésű császárné felelt. A domboldalba épített márványpalotából csodálatos kilátás nyílik az Jón-tengerre.
Sajnos Sisi nem sokáig élvezhette rajongásának gyümölcsét, a korfui palotát, mivel 1898-ban, a svájci Genfben egy anarchista meggyilkolta őt. Halála után Sisi kedvenc gyermeke, Mária Valéria örökölte meg a fényűző villát, aki 1907-ben csillagászati áron adta el az épületet Németország vezetőjének, II. Vilmos császárnak.
II. Vilmos is csodát tett a hellyel
A német császár a palota megvásárlása után a személyes őrségének elhelyezésére egy nagy épületet építtetett a palota mellé. Aztán gondoskodott a palota gyönyörű kertjeinek helyreállításáról, amelyeket akkor már több mint 9 éve nem gondoztak.
Emiatt híres kertészeket, valamint ritka fákat és növényeket hozott magával. Ezek a fák és növények még napjainkban is a kertekben élnek. A szimmetrikus elrendezés, égig érő pálmafák és rengeteg féle és fajta növény jellemzi.
Az épületet övező olaszos stílusban kialakított park lenyúlik egészen a tengerig, alléiban számos szoborral, a többi között a királyné kedvenc költőjének, Henrik Heine-nek szobrával is. A ma már múzeumként működő épület Korfu legnépszerűbb úti célja, amely jelentősen hozzájárul a sziget turizmusának fejlődéséhez. Az Achilles Múzeum 2022. október 1-től restaurálási munkálatok zárva marad a nyilvánosság elől, de remélhetőleg mihamarabb megszépülve várja a látogatókat.
A teljes cikket a kirandulo.reblog.hu oldalán olvashatjátok el.