Péter és Cili 2020 szeptemberi indulásukkor alig egy éve alkottak egy párt, az út azonban annyira összehozta őket, hogy időközben eljegyezték egymást. Az esküvőt egészen biztosan Magyarországon tervezik, de hogy hol telepednek le, és a gyerekük hol fog iskolába járni, azt még egyelőre nem tudják. Egyben biztosak, a globalizáció kevésbé szimpatikus nekik, mint a fejlődő országok, és hogy a folyamatos környezetváltozás továbbra is vonzó számukra.

Arról kérdeztük őket, hogy az élmények hatására mennyire változott meg a képük Európáról és Magyarországról?

Péter: „Egyébként se voltunk óriási fanok a globaliációt és a nyugati világot illetően, mikor elindultunk már akkor sem. Mind a ketten éreztük, hogy ez a mókuskerékszerű élet – hogy hajtsuk a GDP-t, meg minél hamarabb legyen meg a nagy ház meg a nagy autó, aztán majd mikor megvan, akkor legyen még nagyobb, és akkor el is telt az élet –, nem annyira vonzó. Otthon mi is hajtottunk, hogy előrébb jussunk, de közben mindig is vágytunk egy lassabb életre, ami egyszerűbb, de talán boldogabb."

Magyarországot egyébként mind a ketten jó helynek tartják, már akkor is, amikor elindultak, és azután is, hogy ennyi mindent láttak a világból. Péter szerint egyébként sem attól kell függnie a közérzetünknek, hogy hol vagyunk, milyen a környezetünk. Szemléletben szimpatikusabbnak találják a keleti, fejlődő országokat, mint a nyugati civilizációt, még a kihívásokkal együtt is: "Persze itt vannak más, nem feltétlenül pozitív aspektusok, mint mondjuk a kényelem, a higiénia, a rendezettség... Azért Pakisztán nagy káosz is tud lenni. Nyilván az az ideális állapot, ha valaki meg tudja teremteni a belső békét, és fel tudja mérni mire vágyik igazán, nem az alapján dönt mondjuk a Svájcba költözés mellett, hogy ott sokat lehet keresni." – mondja Péter.

Hogy mi az, amit tanulhatunk ezektől az országoktól? Cili szerint nem csak egy idealizált, romantizált képük van például Pakisztánról, hiszen megtapasztalták az ügyintézés nehézségeit, az állami kórházak állapotát, egyébként is fél évig nem lehet csukott szemmel járni. De mindezek ellenére is igencsak vonzónak találja az országszerte érezhető kellemes hangulatot. „Nekem (Magyarországon – karácsony környékén hazalátogattak egy időre) már másfél hónap alatt is feltűnt, hogy mennyire keveset mosolygunk, egyszerűen más a közhangulat. Itt (Pakisztánban) kellemes, pozitív vibe van. Ők is felfogják a problémáikat, nekik is vannak nehézségeik, (itt is elszálltak az árak) nem erről van szó, de mégis nagyon pozitívan állnak az élethez, nem mindig azon keseregnek, hogy mi nincs, pedig a többségük nem él jólétben. Szerintem ez nagyon követendő." Péter szerint különösen elismerésre méltó ez a pozitív viszonyulás az élethez, ha figyelembe vesszük, hogy ez egy elég szegény ország, amelyen 220 milliónál is többen osztoznak, és sokan nagyon alapvető körülmények között élnek. Az emberek mégis jókedvűek. "Ez elég klassz, ezt mindenképp érdemes tanulni tőlük."

Hogy miben más az általuk ismert keleti országok életszemlélete, mint a nyugat, azzal kapcsolatban így fogalmaz:„Magával ragadó ezeknek a harmadik világbeli országoknak az ártatlansága, hogy még nincsenek a pénz által elrontva. Nem a vagyon hajszolása az elsődleges cél, hanem megvannak a klasszikus értékek, mint a szeretet, a család. Nagyon családcentrikus emberekkel találkoztunk itt, akik igazán összetartanak, és ez csábító, mivel mi is ilyen emberek vagyunk."

A keleti országok felfedezetlensége utazóként és fotósként is jobban inspirálja őket: „Mi utazók vagyunk és szerintem ez a kalandvágy belőlünk nem fog elmúlni. Nyugaton azért már eléggé ki vannak építve a túraútvonalak az érdekes illetve látványos helyekre, kevés rejtett gyöngyszem van már. Ezekben az országokban nagyon kevés turistával találkozunk, és ez arra ösztönöz, hogy utazzunk tovább, menjünk új helyekre, a kreatív vénánk szempontjából is érdekesebbek ezek a helyek. Engem kifejezetten lázba hoz az hogy annak ellenére, hogy milyen jó volt Pakisztán és milyen sok időt eltöltöttünk itt, hamarosan továbbállunk, és megint jön valami teljesen más: a környezet- és éghajlatváltozás, a táj, a kultúra, a vallás változása, ezek olyan dolgok, amiktől igazán izgatottá válunk."

Beszélgetésünk idején még Pakisztánban voltak, de a cikk megjelenésekor már Sri Lankáról posztolják a fotóikat az Instagramon. Időközben beiktattak egy kitérőt az afgán határ közelében lévő Peshavarba, ami Cili nagy álma volt többek között kedvenc fotósa, az amerikai Steve Mccurry miatt is, aki itt készítette 1984-ben a híres zöld szemű afgán kislányról készült fotóját. Srí Lankán júliusig terveznek maradni, majd pedig visszarepülnek Iszlámábádba az autóért, hogy Indiába, majd onnan Nepálba már a megszokott módon, kocsival mehessenek.