Izgatottan vártam az októberi törökországi utazásomat, ami számos kulturális és gasztronómiai élményt ígért. Utóbbi a mindmegette.hu főszerkesztőjeként különösen vonzó volt számomra, egészen addig, amíg a török fűszerek meg nem feküdték a gyomromat – Murphy, ugye? Na de erről majd később.

Megélni a csodát

Budapestről Isztambulba, majd onnan Gaziantepbe repültünk, hogy másnap megkezdjük körutazásunkat. A több mint egyhetes út alatt gyönyörködtem Gaziantep mozaikcsodáiban, hajóztam a Tigrisen és az Eufráteszen, feljutottam a Nemrut-hegy tetejére, láttam gyönyörű napfelkeltét, naplementét, ittam török teát, török kávét, kóstoltam valódi baklavát. Elvesztem török bazárok színes forgatagában, ellátogattam Harránba, ahol megnéztem a „méhkaptár" falut.

 Sétáltam Midyat kőfalai között, elláttam Szíriáig, és megcsodáltam Kappadókia minden szépségét. A sok csoda közül nehéz kiemelni, hogy melyik adta a legnagyobb élményt, de visszatekintve az utazásra, három olyan helyszín volt, ahol a leginkább hálás voltam azért, hogy ott lehetek.

Hajózás az ókori folyókon

Hozzám hasonlóan sok ember felkapja a fejét, amint meghallja ennek a két folyónak a nevét, és eszébe jutnak általános iskolai tanulmányai. A két folyó története az ókorig nyúlik vissza, és mind a kettőnek nagy szerepe volt a sumér és akkád civilizáció kialakításában. Amikor ötödik osztályban történelemórán megtanultam, hogy a Tigris és az Eufrátesz között fekszik Mezopotámia, akkor nem gondoltam, hogy valaha is eljutok erre a helyre, és gondolatban visszahajózhatok az ókorba. Először az Eufrátesz tekintélyt parancsoló látványa nyűgözött le. A folyón hajózva megismerhettük a gátépítés során elárasztott város, Halfeti történetét, és megnéztük a vízből kilátszó minaretet.

 Akkor nem hittem, hogy az élményt lehet fokozni, ám néhány nappal a később a Tigris rátett még egy lapáttal. A folyót körülvevő sziklafalak, az azokba vájt barlangok, a folyó kéksége teljesen magával ragadott. A túravezetőnk elmesélte, hogy a barlanglakásokban még néhány éve is éltek, az ő édesapja is itt lakott. Hihetetlen, de ezek a lakások teljesen összkomfortosak voltak, a víz és az áram is be volt kötve. 2020-ban, amikor a folyót felduzzasztották, a legtöbben, az ő apja is, elhagyták az otthonukat, ma már csak egy barlanglakás lakott. Ha választanom kellene, hogy melyik folyó tetszett jobban, akkor a Tigrisre teszem le a voksomat, de mind a két hajóút felejthetetlen volt számomra.

Naplemente a Nemrut-hegyen

Az előzetes útitervet böngészve ezt a programot vártam a legjobban. Bár a hegymászás nem az erősségem, bevallom sokszor a lépcsőzéstől is a hideg ráz ki, de mindig csodálva figyelem a hegymászókról szóló filmeket. Nekik a 2134 méter magasan fekvő Nemrut-hegy nyilván nem jelente kihívást, már csak azért sem, mert buszokkal elég sokáig fel lehet menni. A turistáknak pár száz métert kell csak megtenniük a csúcstámadásig, ráadásul az odáig vezető távot egy kiépített úton tehetik meg. Az utazási iroda munkatársai a lelkünkre kötötték, hogy bár Törökországban 28-30 Celsius-fok van még októberben is, a hegyen hideg lesz, dzsekit vigyünk magunkkal. Én még hozzáteszem, sapka, sál, kesztyű sem árt a fázósabbaknak.

 A szelfit a hegytetőn felejtsd el, a hajadat vagy az arcodba fújja a szél, vagy leviszi a fejedről. Na de kit érdekel a szelfi, amikor az ember szájtátva bámulja a görög és perzsa istenek monumentális szobrait, mint például Héraklész, Zeusz, Ahura Mazdá, Apollón vagy Mithrász szobrát. A kőszobrokat megcsonkították, a fejeket levágták, és a törzstől távolabb vitték. A szoborcsoportról az első írásos feljegyzés egyébként 1838-ból való, de a régészeti kutatások időszámításunk előtt 62-re teszik keletkezésüket. A naplemente, mint minden hegytetőn, a Nemruton is gyönyörű volt. A Nap lebukását azonban nem volt egyszerű megörökíteni, rajtunk kívül több száz turista igyekezte videóra venni a pillanatot.

Amiért megéri hajnalban kelni

A hazautazásunk előtti nap 4.45-kor ébresztett a telefonom. A korai kelést egyáltalán nem bántam, mivel hőlégballonozás volt a program, s hol máshol, mint Kappadókiában. A levegőbe emelkedő színes hőlégballonok látványa lenyűgöző, emiatt sokak számára bakancslistás úti cél Kappadókia.

 A kalandnak azonban borsos ára van, októberben 275 euró/fő volt egy hőlégballonozás, az élmény viszont kétségkívül megfizethetetlen. A hajnali órákban 150 ballon emelkedik fel Göreme sziklái fölé, hogy aztán a benne utazók a levegőben gyönyörködhessenek a napfelkeltében. A ballonok látványa azonban úgyis páratlan, ha az ember nem benne utazóként, hanem külső szemlélőként csodálja. A környéken számtalan olyan fotózási pontot építettek ki a törökök, ahonnan belátható a völgy, és mesés fényképeket lehet készíteni.

Életre szóló kaland

A törökországi utam egyetlen árnyoldala csak az volt, hogy a helyi gasztronómiával meggyűlt a bajom. A török ételek kiválóak, ettem finom kebabot, török pizzát, töltött padlizsánt, baklavát. A gyomorvédőt azonban itthon hagytam, így néhány nap után már nem éreztem jól magam a nehezebb ételektől.

Persze lehet az is, hogy már a koronavírus előjele volt mindez. Torokfájósan hazaérve, másnap lázasan ébredve szembesültem azzal, hogy a Covidot is hazahoztam ajándékként. Ám ez csak egy másodlagos emlék azokhoz az élményekhez képest, amelyek örökre az emlékezetembe vésődtek a bő egy hét alatt. A dél-anatóliai útról itt találsz bővebb információt.