A női mezőnyben Lubics Szilvia győzedelmeskedett az Antarktiszon megrendezett ultramaratonon, Roskovics Miklós pedig az ötödik helyen ért célba a hatnapos viadalon. A verseny hivatalos honlapja szerint a 48 éves Lubics az extrém körülmények ellenére több mint 197 kilométert teljesített, sőt, a verseny csütörtöki zárónapján futotta a legtöbbet, 50,4 kilométert, ezzel pedig 23 ország 43 indulója - ebből tíz női versenyző - közül összetettben hatodik lett.
A Lubics Szilvia közösségi oldalára feltöltött élménybeszámolók alapján az eseményen mindig az adott nap időjárási viszonyai határozták meg a futamok hosszát, és sokszor azt sem lehetett tudni, hogy a versenyzők meddig haladhatnak a kijelölt útvonalon. Három nappal ezelőtt ugyanitt számolt be egy igazán furcsa kalandjáról is, amely egy pingvinnel történt találkozás
"Nem hiszitek el mi történt! Ma olyan szigeten futottunk, ahol voltak pingvinek. Már alig vártam, hogy láthassam őket, annyi klassz képet láttam róluk. Erre futok békésen, gyönyörködöm bennük, élvezem, hogy köztük lehetek, erre az egyik pillanatról a másikra az egyikük megtámad! Odarohan hozzám, se szó, se beszéd, felborít, és elkezdi ütni a csőrével a lábam. De úgy rendesen. Teljesen lesokkolódtam. Két másik futó rohant oda hozzám, ők kergették el. Azt hittem ezek cuki állatok.... Biztos nem véletlenül támadott meg, tudom, hogy én futottam az ő területükön, de ez akkor is váratlanul ért. Vicc nem? Már csomó helyen futottam a világon, ahol megtámadhatott volna valami vadállat – amitől be is voltam rezelve – de semmi nem történt. Erre az Antarktiszon megtámad egy pingvin. Tudom, egy egyed alapján nem lehet megítélni egy egész állatfajt, de most kicsit átértékelődött bennem a pingvinek iránti szeretet" – mesélte.
A futónő másfél hónappal ezelőtt teljesítette a Moab 240 kihívást az amerikai sivatagban, ahol 383 kilométer után harmadikként haladt át a célvonalon, írja az MTI.