Ha egyszer valaki azt mondja, hogy törpöket hajkurászunk a Triglav Nemzeti Park elvarázsolt, óriás növésű gránitsziklái között, hogy avartengerrel borított barlangban egyensúlyozunk hol lefelé, hol felfelé, hát hiszem is, meg nem is. Hittem volna, mert már a gyerekeimnek is bizonyított tényként állítottam a törpök, koboldok létezést, és nem is, mert hát ugye... De elvonatkoztatva a mesevilágtól, a helyzet mégiscsak az, hogy a Szlovéniában, a Triglav Nemzeti Parkban átjutva a Pokljuka-szurdok keskenyre szabott szikla átjáróján mégiscsak valóságossá válhat mindez. 

Meglepő, mert az érintetlen természettel tényleg ritkán találkozik az ember, alig merünk megszólalni, ahogy a szűk sziklavájat után kiérünk a fényre. És nem azért, mert keresgéljük a jelzőket, hanem egyszerűen azért, amit az a kiránduló érezhet, aki hosszú városi lét után végre a saját bőrén tapasztalja, szinte a pórusaiban, hogy nincs és nem is lehet csodálatosabb dolog az őt körülvevő burjánzó, a zöld valamennyi árnyalatában pompázó természetnél. A leveleiket éppen kibontó páfrányok térdmagasságú erdeje után bármerre is nézünk, mindenütt fenyők, óriási gyökereikkel a sziklákat vékonyan borító földrétegbe kapaszkodó fák, látszólag járhatatlan és mégis hódításra csábító utak. Csoda-e, ha ott, abban a pillanatban megfogalmazódik az emberben, ha valahol, hát ezen a tájon biztos laknak a fentebb nevezett apró lények. Akik mindig egy lépéssel előttünk járnak...

Ahogy arról már írtunk a szlovéniai sorozatunk első részében rejtély, miért maradt ki eddig utazási listánkról a varázslatos Szlovénia, ahol egy országban képes mindaz realizálódni – viszonylag kis távolságokkal, – amiért még egy hosszú hétvégére is érdemes útra kelni. Mert aki a tengerpartra vágyik, ott van neki Koper, Piran vagy Portoroz, aki kirándulna, bőven választhat egyszerűen lesétálható, vízesésekhez vezető túrautakból, a komolyabb, akár egész napos túrázásokig. Persze célszerű előre megtervezni az utakat, így nem fordulhat elő, hogy túlvállalva magunkat le kell mondanunk egy-két izgalmas lehetőségről. 

Ha a Bledi-tó környékén vagyunk

Akkor innen már meg se álljunk a Pokljuka-szurdokig, még akkor sem, ha a helyi turisztikai irodában épp lebeszélni akarnak minket annak autós megközelítésétől. Menjünk csak bátran, Krnica településig, ott pedig kövessük a kiírást, óvatosan haladva a falu külterületén haladó egysávos úton! Néhány kilométer után elérjük a parkolót, itt biztonsággal letehetjük a járgányt, indulás előtt pedig még az idetelepített mosdót is igénybe vehetjük. Ezután mi egy táblával jelzett úton indulunk el körtúránkra, az egykori gleccservájta sziklaszoroson keresztül. Enyhén emelkedő, kavicsos úton haladunk fölfelé, talán másfél kilométer után a három lyukú Pokljuka-barlangnál találjuk magunkat. És itt bizony dönteni kell.

Hogy balra indulunk (az utazási portálok által nem egészen világos okból nyolcas alakúnak titulált útra) vagy jobbra, a barlangon át. A körtúra szempontjából talán követhetőbb, ha balra vesszük az irányt, így hamarosan elérjük azt a katlant, ahol akár padokon is megpihenhetünk, mielőtt felmásznák az elképesztő magasságban húzódó, látszólag a sziklafalra "ragasztott", fa galériát. Innen nézve apró pöttyökké válnak a lent pihenők, lentről nézve pedig hősökké avanzsálódnak a fönt sétálók. 

Így érkezünk el csúszós, sötét, kifejezetten nem hívogató, de drótkötéllel biztosított, egyre szűkebbé váló sziklavájathoz (lásd fentebb). De itt se álljunk meg, egyetlen dolgot tartsunk szem előtt: a vállunkat. Mert vélhetően gyerekvállnak kell lennie, ami szemben állva az átjáróval átjut azon. A többi, már felnőtt méretű vállat fordítsuk el 45 fokban, így sikeresen becsússzanunk az átjárón túli érintetlen világba. 

Ettől kezdve pedig nem lesz más dolgunk, mint a csendes szemlélődés, az amatőr természetbúvárok megfigyelési képességével való rácsodálkozás az orrunk előtt szambázó szalamandrákra vagy éppen (a májusban még virító) tenyérnyi nagyságú osztrák csészegombákra. Igazi élménytúra ez a javából, nem nevezném különösebben megerőltetőnek, de mindenesetre ne ez legyen a szezonban az első, bejáratós kirándulásunk. A kisebb-nagyobb kitérőkkel körülbelül hét kilométernyi távra számítsunk. 

A tengerhez indulva pont belefér a Skocjan-barlangrendszer

Bizonyos túrázási múlttal sokféle barlang-élményen lehetünk már túl. De az mégiscsak ritkán esik meg az emberrel, hogy egy sebes, dübörgő folyó mentén, a földfelszíntől akár 250 méter mélyen sétáljunk a sziklafalak mellett. Már pedig az UNESCO Világörökség részeként védett természeti csoda, a Skocjan- barlang pontosan ezt kínálja. Vezetett csoporttal függőhidakon kelhetünk át, különböző magasságú termeket, cseppkő képződményeket csodálhatunk meg. A mindent a szemnek, semmit a kéznek elve itt is érvényesül, azzal a megkötéssel, hogy a barlangban még fényképezni is tilos. 

A földalatti túra 2,3 kilométer, ezt megtéve választhatunk: lifttel jutunk fel a földfelszínre vagy tovább sétálunk a Velika Dolina óriási sziklakatlanjában. Ez utóbbi utat azért is javasolnám, mert bár vagy ötszáz lépcsőt kell leküzdenünk, de a kilátás, a párás mikroklímában fürdőző növények látványa, új fejezetet nyit a természeti szépségek kategóriájában. Amennyiben erre a hosszabb útra szavazunk, 2,5-3 órás úttal számoljunk. Visszaérkezve a kiindulási ponthoz, a kávézóban egy bledi krémes és kávé mellett pihenhetjük ki fáradalmainkat. A túrákat egyébként óránként indítják, a felnőtt jegy 22 euró (2022-ben, a szerk), amelyet nyáron célszerű online megvásárolni, hogy elkerüljük a sorban állást, és bejussunk az általunk választott időpontban.

A délelőtti barlangtúra után pedig egész nyugodtan induljunk a tengerhez, bőven lesz időnk Koper óvárosában csatangolni, fényképezkedni az ország egyetlen máig is Tito névre hallgató táblája alatt, kávézni a régi városrész valamelyik hangulatos, az árkádok alatt megbújó kávézójában. A piacon található étkezdékben pedig frissen fogott és sütött tengeri herkenytűk közül választhatunk, vagy a kihagyhatatlan és megunhatatlan cevappal csillapíthatjuk éhségünket egy hosszúra nyúlt élménydús nap után.