Dél-Olaszországi utunk második kirándulása Alberobello falujába vitt bennünket. Ezzel az úti céllal úgy voltunk, hogy semmiképpen sem szabad kimaradnia a programból. Már akkor beleszerettünk, mikor itthon nézegettük róla a fotókat. És bizony a helyszínen sem okozott csalódást a látvány.
Azt azonban ismét elmondjuk, – ahogy a korábbi Bari és Polignano a Mare cikkeknél is – hogy az 5 napos utazásunkra március közepén kerítettünk sort, – így a nagy főszezoni tömeg akkor még nem érkezett meg egyik városba és településre sem. Így Alberobellót is könnyebb és hangulatosabb volt felfedezni, bejárni, valamint a buszra is sikerült felszuszakolódni. De erről a kalandról egy kicsit később.
Mielőtt nekivágunk az útnak, Alberobellóról érdemes tudni, hogy a kúp alakú, fa tetőszerkezet nélkül épült, egyetlen hatalmas zárókővel stabilizált házacskákat a szükség és bizony az adócsalás ötlete szülte, több mint 300 évvel ezelőtt.
A 17. században ugyanis II. Giangirolamo di Acquaviva conversanói gróf, aki a földet a kereszteshadjáratokban való részvételért kapta, annak érdekében, hogy elkerülje a területre épülő házak utáni adó megfizetését, parancsba adta a földműveseinek, hogy olyan épületeket építsenek, amiket könnyen le lehet bontani, ha jönnek az adószedők. Miután pedig elmentek, gyorsan újra lehessen építeni őket. Így jöttek létre a hengeres vagy négyszögletes, habarcs nélkül készült, palaköves tetejű házak. A turpisságra természetesen idővel fény derült, és a grófot börtönbe záratta a nápolyi király, de a házikók a mai turisták örömére megmaradtak.
Méghozzá gyönyörű állapotban, ahogy azt mi is megtapasztaltuk. Sok ház van, amiben még ma is helyiek laknak. Sokat alakítottak át szuvenírbolttá, cukrászdává és fagyizóvá, de bizony nagyon sokat ki is lehet bérelni hosszabb rövidebb távra. Egy-kettőbe be is tudtunk pillantani: a legtöbb esetben egyterű kis apartmanról van szó, ahol van hely egy franciaágynak, vagy kihúzhatós kanapénak és egy kis konyhának, valamint fürdő-vécének a hátsó részben. Ha térképet nézünk a házak elhelyezkedéséről, azt is láthatjuk, hogy egymásba épültek és körbezárnak egy belső udvart. Így bár kívülről kicsinek látszanak, de hátrafelé még van hely bőven.
Alberobello több részre osztható. Központja a Piazza del Popolo tér, amely egy domb tetején épült. Innen délre található a két történelmi trullo-negyed. Az egyik a Rione Monti, valamint Rione Aia Piccola. Őket egy völgy választja el a városközponttól, amelyet a Largo Martellotta tér tölt ki. Itt sorakoznak a teraszos kisebb nagyobb éttermek és fagyizók. A Piazza del Popolótól északra a modern városrészeket találjuk. A városba érkező buszok is itt állnak meg Lecce irányába.
Ahogy ma már szinte minden közlekedési eszközre meg lehet venni online a jegyet, úgy Bari városából Alborebellóba is van erre lehetőség. Mi persze a sok tervezgetés, útvonal- és időpontegyeztetés mellett ezt elfelejtettük kihasználni. Így mire a Bari Centrale vasútállomás épülete mögött (át kell menni a vasúti sinek alatt futó aluljárón, majd a főúton át a túloldalra) megtaláltuk a buszokat, már 3 elment az orrunk előtt tele utasokkal. Ha ti is így járnátok, és nincs online jegyetek, akkor a buszok melletti árkádsorok két kis kávézójában találjátok a jegypénztárat. De készüljetek fel, rengetegen lesznek, akik az utolsó percben szeretnének jegyet venni. A buszok indulásának helye a Largo Sorrentino nevet viseli. Az út 1 óra 5 perc átszállás nélkül és egy útra 5 euró.
Ha nincs visszaútra jegy, akkor online is megvásárolhatjuk a Ferrovie del Sud Est oldalán keresztül. De a visszafelé buszmegállóban információs táblát is találunk erre vonatkozóan.
Egyébként nem véletlenül szeretne mindenki eljutni ide. Alberobello házait ugyanis 1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Az oldalán írt indoklás szerint azért, mert a trullik (egyes számban trullo) a régmúlt idők egyedi kultúrájának bizonyítékai, amelyek révén egy sajátos városkép alakult ki Alberobellóban.
Egyes trullikban egyébként kis múzeumokat is találunk, ahol megnézhetjük hogyan is éltek itt az emberek, amikor még nem a turizmus volt a fő bevételi forrás. Az említett Rione Aia Piccola negyedben találjuk a a Casa Pezzolla nevű trullóegyüttest, ahol a várostörténeti múzeum van, és itt áll a városka legrégebbi fennmaradt trullója is, amelyet az ajtókereten olvasható évszám szerint 1559-ben építettek.
Szintén érdemes még megnézni azt az érdekes épületet, ami pont az modern városrész és a történelmi negyed között található, azon az útvonalon, amit követni kell, miután leszálltunk a buszról. A Casa Lippolis nevű ház Vitonofrio Lippolisról, Alberobello első plébánosáról kapta a nevét, aki 1797-ben építtette a házat rezidenciájául. Az épületnek több érdekessége is van, itt használtak először habarcsot az építkezés során, valamint több trullót építettek össze egymással, létrehozva egy hosszú házat, felhúzva köztük egy kétszintes épületet, melynek három bejárata is van.
Mielőtt még bejutnánk a történelmi városrészbe, az említett völgy felett találunk egy zöld parkot. Innen csodálatos rálátásunk van mindkét negyedre, illetve ha már minden utcát, házat és háztetőt végigjártunk (egyes teraszos tetejű szuvenír boltokban, ha vásárolunk valamit, akkor felmehetünk a tetőre körbenézni), akkor itt meg is pihenhetünk a busz indulásáig.
Baráti társaságunk egy 10 órás busszal indult el Alberobello felé: 11-re megérkeztünk és 15 óráig barangoltunk a trullik között. Egy ebéddel összekötve 4 óra untig elég a hely felfedezésére, és hogy magunkba szívjuk történelmi és bájos hangulatát.
Pugliai kirándulásunk utolsó, és egyben legkáprázatosabb és hatásosabb állomását, Materát jövő hétfőn mutatjuk be.