A pandémia kellős közepén, 2020 szeptemberében indult el a fővárosból egy mentőautóból kialakított lakóautóval Fazekas Cecília és Tóth Péter dél felé, azzal a tervvel, hogy eljutnak Mongóliáig. Azóta nyolc ország legszebb tájain haladtak végig, megmásztak rengeteg hegyet, miközben lenyűgöző fotókon és videókon dokumentálták az élményeiket. Átvészeltek egy telet a balkánon, Cecília túlesett egy csigolyatörésen, három hónapja pedig Grúziában állomásoznak. Ám a tél ismét közeleg, menni kell tovább, és legnagyobb álmuk Irán is hátravan még.
Telefonon értük el őket egy erdei faházban a grúziai Racha-hegységben, szinte a semmi közepén, négy mérföldnyi földútra a lakott területektől. "Ha felküldöm a drónt, semmi nem látszik a környéken" – kezdi a beszélgetést Péter, majd hozzáteszi, a faháznak csak egyetlen pontján van wifi, a vonal időnként megszakadhat. Néha ugyanis nomád életüket megszakítva különböző szálláshelyeken töltik napjaikat, cserében gyönyörű fotókat készítenek a szállókról; ebben a házban most például három hétig lakhatnak ingyen.
Lassan járj, tovább élsz!
Péter és Cili már megjárták Horvátországot, Montenegrót, Albániát, Észak-Macedóniát, Bulgáriát, Görögországot és Törökországot, és ahogy az lenni szokott, a kezdeti lendület kissé átalakult: "Úgy indultunk el, hogy egy év alatt Mongóliába érünk, most ez kitolódott két évre. A jeligénk a 'lassan járj, tovább élsz' lett. Már nem rohanunk, legalábbis nem úgy, mint az elején. Ismerünk más párokat, akik egyik helyről a másikra hajtják magukat, és nekünk is vannak konkrét terveink, mi is szeretnénk eljutni bizonyos helyekre, de már nem mindenáron. Jólesik alaposabban elmélyedni egy-egy helyben" – magyarázza Péter, aki korábban sales manager volt egy mikroszkópokat gyártó cégnél, a munkája révén rengeteget utazott, erre az útra pedig három évig gyűjtött az indulás előtt. "Nagyon élvezem, hogy már nem átrohanunk az országokon, hogy több időnk van magunkba szívni a kultúrát és ismerkedni a helyiekkel. Megfontoltabbak lettünk, egy kicsit átalakultunk" – teszi hozzá Cili.
És hogy hogyan hat a lélekre egy ilyen hosszú távollét az otthontól? Péter az út előtt többször belegondolt, milyen érzés lesz majd nem hazamenni, és mindig arra jutott, hogy nagyon jó. Most azonban már érzi, hogy használódnak. "Ez az állandó mozgás kihat az emberre, nem hiszem, hogy fiatalodtam volna. Mindig változik a környezet, az emberek, a kaják, az árak. Meg lehet szokni, de nem gondoltam volna, hogy néha picit vágyni fogok az állandóságra."
Ez az út jóval keményebb annál, mint amire számított. "A hosszútávú utazás más műfaj, mint ahogy szerintem a legtöbb ember elképzeli. Én készültem rá agyban és fizikailag is, sportoltam előtte, mert tudtam, hogy szükség lesz rá. Az, hogy minden harmadnap megmássz egy hegyet, a köztes napokon 300 kilométert vezess, és közben az autóval kapcsolatos problémákat is meg kell oldanod, az azért embert próbáló tud lenni. És persze helyben adódnak a váratlan szituációk. Például Albániában ott állsz a semmi közepén, és végignézed ahogy a szerelmed öt méter magasból a mélybe zuhan, és nem bír felállni. Erre sehogy nem tudsz felkészülni. Vagy hogy el kell magyarázni a macedón fogorvosnak, aki egy szót sem beszél angolul, hogy melyik fogad van begyulladva. Ebbe vagy beletanul az ember, vagy hagyja, hogy a sok probléma bedarálja. Nekünk is volt olyan érzésünk az úton, hogy ez már az élvezet rovására megy. De valahogy mindig kijöttünk ezekből a hullámvölgyekből, és utána megint tudtuk élvezni azt, hogy folyamatosan úton vagyunk. És hát valami hajt előre. Nagyon jó, hogy mindezt megcsináltuk, hihetetlen helyek vannak Albániában, Grúziában vagy akár Bulgáriában: csak beülsz az autóba, rálépsz a gázra, és ha elég sokáig tudsz vezetni, akkor egy nap alatt bárhova odaérsz."
Legnagyobb álmuk, Irán még hátravan
Péter szerint az izgalmak nagyobb része ráadásul még csak most jön. Eddig – annak ellenére, hogy a grúzok nem értenek angolul – szinte mindent el tudtak intézni viszonylag könnyen. De most Iránban vízumot kell majd igényelniük, és egy külön dokumentumra is szükség lesz a lakóautójukhoz. "Valószínűleg ez fog minket igazán kipöccinteni a komfortzónánkból. Itt kell majd Cilinek másképp öltözködnie, mint ahogy szokott, és jól át kell gondolnunk azt is, hogy mit mondunk, ha megkérdezik tőlünk, hogy milyen vallásúak vagyunk. Most fog megváltozni nagyon erősen a kultúra, a szokások, és ez engem iszonyatosan izgat."
Az utazásuk előtt beszerző-logisztikusként dolgozó Cili már akkor ábrándozott arról, milyen lehet lakóautóval járni a világot, amikor ez még egyáltalán nem tűnt reális lehetőségnek. Természetesen ő sem pont erre számított: "Korábban mindig úgy képzeltem, hogy melegből melegbe érkezel. Ehhez képest végigcsináltunk egy telet a balkánon lakóautóban. Én nagyon fázós vagyok, mi meg havas hegyeket másztunk meg, és most sincs túlságosan meleg. De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy így alakult. Olyan szempontból viszont mégiscsak kiléptünk a komfortzónánkból, hogy bár nem vagyok egy téli lakóautós típus, mégsem igényeltem, hogy bekapcsoljuk az álló fűtést az autóban, és inkább mínuszokban aludtunk. Rengeteg mindent átéltünk, amire sosem gondoltam volna akkor, amikor elképzeltem, hogy milyen lehet állandóan úton lenni."
Péter szerint folyamatosan bővül, hogy mit bírnak, a tűrőképességük és az elfogadókészségük hétről hétre növekszik. "Cili már szinte egy terminátor a hideggel kapcsolatban" – teszi hozzá. A nehézségek ellenére mégiscsak azt tartják igazán fontosnak, hogy csodálatos helyekre jutottak el. "Nagyon sokat utaztam korábban és mindig sajnáltam, hogy haza kell menni. Az egyhetes nyaralásokra mindig három hétre elegendő programot csináltam. Emlékszem, egyszer végighajtottam a családot a legvastagabb útikönyvön, ami kapható volt. Most olyan jó, hogy ennyi mindenre van lehetőség" – meséli Cili, aki szerint a világjáró hajlamát kamionsofőr édesapjától örökölte.
A legjobban persze azt élvezik, hogy bármikor dönthetnek úgy, hogy akár három hónapot is barangolhatnak egy országban. A tél azonban közeledik, ebben az évszakban sok a csapadék, ilyenkor a Kaukázus sem olyan élvezetes már egy lakóautóban. És bár a céljuk Irán, mivel arrafelé is elég hideg a tél az északi részeken, így változtattak a terveken, előtte tesznek egy kitérőt dél felé.
A tervek
A novembert már Örményországban töltik, legalábbis amíg meg nem jönnek az igazán hidegek és a hó. Mert aztán Törökország felé veszik az irányt, és leutaznak egészen délre, ahol már kellemes az idő. Terveik szerint pár hetet a tengerparton töltenek, aztán az iraki Kurdisztán következik, Iránba pedig február közepe felé terveznek eljutni. Szeptemberben azonban már Mongólia a cél – ám azt, hogy ez az utazás végét jelenti-e, még nem döntötték el. A vizuális tartalomgyártás időközben a szerelemprojektjükké vált, a jövőben is elsősorban ezzel szeretnének foglalkozni. Iránból például már meg is kereste őket egy utazásszervező cég, hogy készítsenek videót egy hagyományosan nomád család vonulásáról.
És bár nem tudni, mit hoz számukra a jövő, a közös múltjukat, élményeiket gondosan dokumentálták. Bő egyéves utazásukról a Cili által készített fotókat itt, Péter felvételeit ezen az oldalon lapozgathatják végig, közös YouTube-csatornájukon pedig többek között Albániáról, Macedóniáról, a grúziai Ushguliról vagy a Vashlovani Nemzeti Parkról láthatnak gyönyörű videókat. Ez pedig a Facebook-oldaluk.