Kötélhúzás

A kötélhúzás az ókori olimpiáknak szerves része volt, érthető tehát, hogy az 1896-ban újraéledő ötkarikás játékok örömmel élesztette fel ezt a sportágat is. A szabályok pofonegyszerűek: minden csapat nyolc emberből áll, akiknek az a dolguk, hogy legalább 180 centiméterre elhúzzák a kötelet a középponttól.Ha ez mindkét csapatnak sikerül, akkor az győz, amely 5 perc alatt messzebbre húzza el a kötelet.

Ez a leginkább cirkuszi látványosságra emlékeztető bizarr sportág egészen 1920-ig volt része az olimpiáknak, és soha nem találnánk ki, kik voltak a sportág legnagyobbjai. Persze, szerencsére mindent dokumentáltak a sporttörténészek, a feljegyzések szerint 20 éven át többnyire a britek vitték a prímet.

Krokett

Nálunk kevésbé ismert, de a franciáknál és az angoloknál népszerű kertvárosi szórakozás a krokett (croquet), amelynek lényege, hogy a versenyzők sima terepen minél kevesebb ütéssel, egy fakalapács segítségével 6–10 darab, adott rendben elhelyezett 20–30 centiméteres kis kapun juttassanak át egy fagolyót.

A krokett csak egyetlen egyszer, 1900-ban volt olimpiai szám: akkor is csak azért, mert az emancipáció erősödő hangjai helyet követeltek a nőknek az olimpián, és a krokett egy decens sportágnak tűnt, amit hosszú szoknyában, bokavillantás nélkül játszhatnak angol, amerikai, svájci és francia úri kisasszonyok is (más népek lányai, asszonyai ekkor még nem igazán juthattak ki az olimpiára).

Élő galamblövészet

Szintén csak egyszer, az 1900-as párizsi olimpián szerepelt ez a versenyszám, amely már akkor is óriási felháborodást váltott ki. Az olimpiai bizottság tanult az esetből, akkortól kezdve soha többé semmilyen állat nem került veszélybe a modernkori olimpiák során.

Akadályfutás városok között, lóval

Akadályfutás ma is létezik az atlétikai versenyszámok sorában, de ma egy sportpályán, gyalogszerrel teszik meg a 3000 méteres távot a versenyzők. A századfordulón azonban ez egy lovas szám volt – a kor embere lóval járt –, amely során két város között kellett az akadálypályákat kerülgetniük. Annak idején a lovas versenyzőket komoly szurkolói csapat kísérte mindenfelé, és igazi látványosságnak számított a lovas akadályfutás, amelynek Írország volt a legnagyobb sztárja. Maga a sportág is onnan származik.

Klublengetés

Sokan hiszik, hogy voltak idők, amikor a zsonglőrködés is olimpiai versenyszám volt, de ez így nem igaz. Volt azonban egy sportág, ami arra hajazott, így mai is sokan keverik vele. Ennek során a versenyző tekebábukhoz hasonlító, ún. klubokat dobált körbe-körbe, zenére, pontszámokért. Igazából a sportág a ritmikus gimnasztika őse, amely azonban akkoriban a férfiak kiváltsága maradt. Összesen kétszer került elő ez a sport az olimpián, 1904-ben és 1932-ben.

Egykezes súlyemelés

A 19. század embere élt-halt a súlyemelőkért: a bohóc és az artista mellett a cirkuszokban mindig akadt egy "világ legerősebb embere" is. Érthető hát, hogy az első olimpiákon önálló versenyszám volt az egykezes súlyemelés, ami voltaképpen a mai súlyemelő számok elődje volt.

A versenyzőnek mindkét kezével külön-külön, háromszor kellett a magasba emelnie és meglengetnie a súlyt, amitől a nők akkoriban valósággal elaléltak – legalábbis akkoriban ez is cél volt.

Kötélmászás

Nehéz kitalálni, mi járhatott az olimpiai bizottság fejében akkor, amikor a kötélmászást olimpiai szintre emelte. Akárhogy is történt, 1896 és 1932 között ez a sport is szerepelt a felhozatalban, és már akkor is a gyerekkori testnevelés órák hangulatát idézte. Érthetetlen, hogy a kislabdadobás miért nem lett ezen a jogon olimpiai műsorszám.

Pisztolypárbaj

A valóság szerencsére sokkal jobb volt, mint ahogy ezen sportág esetében elsőre hangzik: a versenyzők ugyanis nem egymásra, hanem egy műanyag bábura lőttek – viszont tény, hogy pisztollyal.

Összesen kétszer került elő ez a fura sport az olimpián: az 1906-os athéni időközi – pánhellénnek is nevezett –, nem hivatalos, jubileumi olimpián Athénban, illetve az 1908-as londoni nyári olimpiai játékokon. Ezután maga a párbaj, mint jogszerű konfliktusrendezési forma megszűnt, így a sportverziójának sem volt már létjogosultsága.

Motorcsónakozás

Ahogy az ipari forradalom vívmányai lassanként az egész fejlett világot elérték, az érdeklődés a technológiai újdonságok iránt ugrásszerűen megnőtt. 1900-ban még csak motorcsónakos bemutatót tartottak, 1908-ban azonban már önálló versenyszám volt a motorcsónakozás, a három számában két-két hajó versenyzett, de egyik esetben sem ért a célba mindkettő. Összesen öt kört kellett megtenni a nyolc tengeri mérföld hosszú (40 tengeri mérföld= 74,08 km) pályán, írja a wikipedia vonatkozó szócikke.

Persze hamar kiderült, hogy nem annyira a versenyző felkészültségén és eltökéltségén, mint inkább a mögötte álló technikai apparátuson és anyagi bázison múlik a siker, ezért aztán a motorcsónakozás teljesen eltűnt az olimpiákról.

La Canne 

A sport neve nem véletlenül francia, amolyan helyi ínyencségről van szó, ami kizárólag az 1924-es párizsi olimpián tűnt fel, aztán hamar a feledés homályába merült. A francia canne kifejezés nádat, pálcát, botot jelent, és ez volt a sport lényege is: vívás bottal. Az olimpia-rajongók ma már kissé komikusnak tarthatják, hogy felnőtt férfiak botokkal döfködik egymást, akkoriban azonban a La Canne teljesen komoly sportág volt, napjainkban pedig a nemzeti harcművészet egyik ágaként tekintenek rá.

Szóló szinkronúszás

Bár a szinkronúszás gyakorlatáról a többség keveset tud, az világos, hogy a balett és a gimnasztika is része a képletnek, így aztán egy igazán látványos sportnak számít, ami ma is sokakat ültet a képernyő elé. Páros és csoportos szinkronúszás napjainkban is van az olimpián, de a szóló verziója a sportnak egészen más volt: egyetlen úszó volt csak a medencében, aki gyakorlatilag a zenével szinkronizálta össze mozdulatait.

A sportágat 1984-ben vezették be, de egyéni szinkronúszásban 1992-ben avattak utoljára bajnokot. Négy évvel később, 1996-ban kizárólag csapatversenyben lehetett indulni, de a 2000-es olimpiai játékokon ismét engedélyezték a páros versenyeket is.